A pályázati keretösszeg 2 millió forint

2025. április 05.

100 ezer forint támogatást is nyerhet, aki bringával járna iskolába

Támogatással buzdítja környezetbarát közlekedésre a kerület vezetése a józsefvárosi fiatalokat. A pályázaton akár 100 ezer forint is elnyerhető, és segítenek a közúti rutin megszerzésében is.

Emberi erővel hajtott mikromobilitási eszköz – bicikli, roller stb. – és kiegészítőik vásárlására felhasználható támogatás iránt nyújthatnak be pályázatot a kerületben élő 14 és 26 év közötti nappali tagozaton tanuló diákok a Józsefvárosi Önkormányzathoz – tehát már nemcsak egyetemisták és középiskolások, hanem általános iskolások is.

A másodjára meghirdetett pályázati lehetőséggel a fiatalabb korosztályok körében is népszerűsítenék a környezettudatos és környezetbarát közlekedést.

Közlekedési eszköz vásárlása esetén 

maximum 75 ezer,

az ahhoz tartozó, biztonságos közlekedést elősegítő kiegészítők, valamint karbantartáshoz szükséges eszközök vásárlása esetén pedig legfeljebb 25 ezer forint összegű támogatásra lehet pályázni. A megvásárolt eszköz lehet használt is, ám a támogatás kiutalásának egyik feltétele, hogy a pályázó a vásárlást számlával tudja igazolni. (A használt bicikliket, rollereket árusító webáruházakban már akár 50-60 ezer forintért is elcsíphető egy-egy városi közlekedésre alkalmas, felújított bringa, roller pedig már 20-30 ezer forintért is kapható.)

Azoknak a nyertes pályázóknak, akik biciklivásárlásra használják fel a támogatási összeget, részt kell venniük egy ingyenes tanfolyamon is, ahol elsősegély-nyújtási ismereteket sajátíthatnak el, és a közúti közlekedés szabályait is átveszik. Az oktatás gyakorlati részében városi forgalomban is kipróbálhatják magukat a résztvevők. A képzést hétvégeken tartják, ha szükséges, pótalkalmat is szervez az önkormányzat.

A pályázat

utófinanszírozású,

ami azt jelenti, hogy a saját névre szóló számla és az eszközről készült fénykép bemutatása után utalja át az elnyert összeget az önkormányzat a pályázati dokumentumban megadott bankszámlaszámra.

A pályázat elektromos eszközökre és ruházati cikkekre nem vonatkozik, a keretösszeg pedig 2 millió forint, azaz ennyit osztanak szét ebben az akcióban – áll a Józsefvárosi Önkormányzat közleményében.

A pályázat benyújtásának határideje május 15., a feltételekről bővebben itt tájékozódhatnak. További kérdésekkel kapcsolatban az önkormányzat ügyfélszolgálatát hívhatják a +36 (1) 459-2308-as és a +36 (1) 210-0710-es telefonszámon, illetve a sagi.eszter@jozsefvaros.hu és az ugyfelszolgalat@jozsefvaros.hu e-mail-címen is érdeklődhetnek.

A beadott pályázatokat legkésőbb június 30-ig elbírálja az önkormányzat illetékes bizottsága, a döntésről a pályázókat legkésőbb július 30-ig kiértesítik.

Az önkormányzat 2023 óta támogatja a rászoruló józsefvárosi fiatalok tömegközlekedését is, ezzel kapcsolatos további információt itt találnak.

Fotó: Huszár Boglárka

Kapcsolódó cikkek

2026. október 13.
Október 15-én, csütörtökön este 9 órától a cseh Viktoria Plzeň csapatát fogadja a Ferencváros a Groupama Arénában, az Európa-liga alapszakaszának második fordulójában. A mérkőzés miatt már reggeltől parkolási tilalmakra, délutántól pedig időszakos útlezárásokra kell számítani a VIII. és IX. kerület határán.
2026. október 13.
A 71. Országos Függetlenfilm Fesztivált Egerben rendezték meg, a díjakat, díjazottakat azonban Budapesten, méghozzá Józsefvárosban is megünneplik. A fővárosi díjátadónak a Baross utcai Főfotó Galéria ad otthont, a szervező pedig a kerületben működő, idén 95 éves Magyar Független Film és Video Szövetség (MAFSZ).
2026. október 13.
Miért látunk jóval kevesebb hajléktalan nőt az utcákon, mint férfit? Miért maradnak sokan bántalmazó kapcsolatban akkor is, ha menekülni szeretnének? És mit ér a szociális munkások erőfeszítése, ha a szállón élő embernek még arról sincs lehetősége dönteni, kivel osztja meg a szobáját? Ezekről a kérdésekről beszélgettek szociális szakemberek és feminista aktivisták a Józsefvárosi Múzeumban. A kerekasztalon az is kiderült, hogy a női hajléktalanság jóval összetettebb jelenség annál, mint amit az utcán látunk belőle.

További cikkek

2026. október 13.
Október 15-én, csütörtökön este 9 órától a cseh Viktoria Plzeň csapatát fogadja a Ferencváros a Groupama Arénában, az Európa-liga alapszakaszának második fordulójában. A mérkőzés miatt már reggeltől parkolási tilalmakra, délutántól pedig időszakos útlezárásokra kell számítani a VIII. és IX. kerület határán.
2026. október 12.
Kertészeti munkák kezdődtek október 12-én a Kálvária téren, új évelőágyásokat alakítanak ki a JGK kertészei.
2026. október 11.
Reprezentatív felmérés készült a nyári hőhullámok tapasztalatairól, mely alapján a kerületieket különösen próbára tették a forró napok.

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.