Adóemelésről döntött a képviselő-testület a legutóbbi, novemberi ülésén. Január 1-től megemelkedik az építményadó, a telekadó és a magánszemélyek kommunális adójának összege is. Az adórendelet-módosítás 6500 józsefvárosi lakost, azaz az itt élők 10 százalékát érinti.
Az emelésből befolyó pénzt a lakosság közszolgáltatásaira fordított összeg és az óvónők, szociális munkások és bölcsődei dolgozók fizetésének növelésére fordítaná a Józsefvárosi Önkormányzat – írják a honlapon. Az adókból származó bevételek az önkormányzat egyik legfőbb bevételi forrását képezik, összbevételének harmadát teszik ki.
A magánszemélyek adóterheinek enyhítésére szolgál a sávos adórendszer és a magánszemélyek tulajdonában álló, kizárólag életvitelszerű lakhatásra szolgáló ingatlan utáni adómentesség fenntartása. Az építményadó alól mentesül tehát a továbbiakban is minden lakóingatlan:
- ahol a tulajdonos (haszonélvező) életvitelszerűen él, és
- nem adja bérbe annak egyetlen helyiségét sem, illetve azt
- üzletszerűen, szálláshelyként vagy telephelyként sem hasznosítja.
A mentesség az alábbiak körével bővült: „Az építményadó alól mentesül az a magánszemély tulajdonában álló építmény, amely után az ingatlan-nyilvántartásba bejegyzett tulajdonosnak, vagyoni értékű jog jogosítottjának a magánszemély kommunális adójáról szóló önkormányzati rendelet alapján fizetési kötelezettsége keletkezik” – áll a rendeletben. Azaz: az után az építmény után nem kell építményadót fizetnie a magánszemély tulajdonosának, amely után már egy másik helyi adót fizetnie kell.
A novemberi rendeletmódosítás fenntartja az adószerkezetet – így a kedvezményesen adózó sávokat is az építményadó esetében, ami
a kis és közepes méretű vállalkozásoknak kedvez
a kerületben – áll a honlapon.
Az új évtől bevezetésre kerülő emelés az építményadóban átlagosan 37,08 százalékos, amely az elmúlt két év inflációját követi.
Az építményadó az alábbiak szerint alakul:
- az adóalap 100 négyzetmétert meg nem haladó része után 776 forint/nm/év; az adóalap 100 négyzetméternél nagyobb, de 500 négyzetmétert meg nem haladó része után 2456 forint/nm/év; az adóalap 500 négyzetmétert meghaladó része után 2950 forint/nm/év lesz a növelt összeg.
Az építményadó mértéke a következők szerint alakul az alapkutatás, alkalmazott kutatás, kísérleti fejlesztés célját szolgáló épület, épületrész után:
- az adóalap 100 négyzetmétert meg nem haladó része után 776 forint/nm/év; az adóalap 100 négyzetméternél nagyobb, de 1000 négyzetmétert meg nem haladó része után 2330 forint/nm/év; az adóalap 1000 négyzetmétert meghaladó része után 2456 forint/nm/év lesz.
Airbnb-sek, figyelem! A szálláshely-szolgáltatás folytatását szolgáló épületrész, üdülő, lakás, lakrész után fizetendő építményadó 2950 forint/nm/év lesz.
A garázsok után az építményadó mértéke 776 forint/nm/év összegre növekszik.
Az építményadó esetében továbbra is mentesek az adófizetés alól a 30 négyzetméternél kisebb tárolók és garázsok. Mind a magánszemélyek, mind a gazdálkodó szervezetek esetében a gépjárműtárolók egységesen a legkisebb építményadó mértéke szerint adóznak.
A telekadó mértéke az évi 390 forint/nm/év összegről évi 536 forint/nm/év összegre nő.
A kommunális adó pedig 33.278 forintról 45.592 forintra nő.
A kommunális adó alól továbbra is mentes az a lakás:
- amely a tulajdonos, haszonélvező (az adóév első napjától) lakóhelye és ott életvitelszerűen tartózkodik; és
- nem adja bérbe részben vagy egészben, vagy
- nincs olyan hasznosítása az ingatlannak, amelyből a tulajnak adóköteles jövedelme származik.
Fotók: Mile Máté