A fiatal Krúdy Gyula a millenniumi kiállítás megnyitására érkezett először a fővárosba. Ekkor már volt megjelent novellája, sőt, újságcikkeit is közölték a vidéki lapok. Nagyon hamar beilleszkedett a fővárosi életbe, napjai jórészét kávéházakban töltötte (A kétszer is nősült Krúdyt családja csak ritkán látta). Kedvencei közé tartozott a Két pisztoly vendégfogadó és kávéház, ami az egykori Stáczió (ma Baross) utca, valamint a Széna (ma Kálvin) tér sarkán állott. A Zerge (ma Horánszky) utcában ugyanabban a házban élt, ahol egykor Szendrey Júlia. Nem véletlen, hogy Krúdy írt a szomorú özvegy életéről is.

Egész élete során rendkívül termékeny író volt, több olyan esztendőt hagyott maga mögött, amikor hét-nyolc kötete is napvilágot látott. Írói pályájára elsősorban Bródy Sándor és Cholnoky Viktor volt hatással. A századforduló idejéről jelentős írása Az aranybánya, ebben az alkotásában a dzsentri világról mond ítéletet. A magyar történelem sem hagyta érintetlenül, regényt szentelt például Martinovics Ignácnak A magyar jakobinusok címmel. Lassanként a modernizmus is megérintette stílusát, hőseit nemritkán saját magáról formázta. Ennek legszebb és legnépszerűbb példája Szindbád alakja, akinek a filmbeli megtestesítője Latinovics Zoltán volt. Ez az egybeesés felejthetetlen emléke a magyar irodalomnak és filmművészetnek.

Józsefvárosból Krúdy később elköltözött, inkább a belváros vonzotta, nyaranta pedig a Margitsziget, majd Óbuda. Újságíróként is alkotott, együtt dolgozott Móricz Zsigmonddal és Gárdonyi Gézával, a Néplapot szerkesztette. 1920 után visszatekintő alkotásokat vetett papírra (Boldogult ifjúkoromban, Az élet álom). 1933. május 12-én hunyt el Budapesten, a Fiumei úti Nemzeti sírkertben nyugszik.