Best of 2024 – TOP5

Oltalom Sportegyesület - HWC 2023
2024. december 23.

Kedvenc 5 civil egyesület a Józsefvárosban

A kerületben működő, kerületiekért tevékenykedő civil szervezetek idén sem tétlenkedtek. TOP5 válogatásunkban visszaidézünk az általuk elindított, új projektekből, megemlékezünk elnyert díjról, nem mindennapi eredményről és születésnapról is.

Év elején kapta meg az Év Fővárosi Civil Szervezete címet a 2015 óta már Józsefvárosban is aktívan működő Heti Betevő Egyesület. Az önkéntesekkel dolgozó civil szervezet politikától és egyházi szervezetektől függetlenül, civil adományokból finanszírozza karitatív akcióit. Az ételosztás mellett ruha- és könyvosztást is szerveznek, iskolakezdési támogatást is nyújtanak.

Idén nyáron második lett az Oltalom Sportegyesület a hajléktalan emberek labdarúgó Európa-bajnokságán. Az egyesületben bevándorlók, menekültek, gyermekotthonban élő és korábban hajléktalan fiatalok edzenek együtt. A csapattal nemcsak edző, szociális munkás is foglalkozik, az egyesületben való sportolás nemcsak az egészség megőrzésére, közösségben levésre, szórakozásra és kikapcsolódásra szolgál, hanem a tagok életminőségének javítására is.

Az új tanévtől két józsefvárosi iskolában is ingyenes délutáni szakkört biztosít a – főleg hátrányos helyzetű – gyerekeknek a Digi Tanoda. A heti rendszerességű foglalkozásokon a gyerekek megismerhetik a digitalizáció előnyeit és hátrányait, és arra is útmutatást kapnak, hogyan váljanak a digitális eszközök kritikus és értő felhasználóivá és alkotóivá, hogyan mozoghatnak biztonságosan az online világban.

A Magyarországi Dúlák Egyesülete (MODULE) idén októberben indította el szülésre és szülőségre felkészítő egyéves programsorozatát, elsősorban a Józsefvárosban élő rászoruló családoknak és az őket segítő szakembereknek. Az egyesület folyamatos és személyre szabott tájékoztatást nyújtana a várandósoknak és családjuknak a jogaikról és lehetőségeikről, a tiszteletteljes bánásmódról.

Szeptember közepén ünnepelte hároméves születésnapját a Lehetőségek Tere, a tranzit.hu kezdeményezése. Célközönségük alapvetően a fiatalok, de bárkit szívesen látnak. A Lehetőségek tere egy informális tanulási és kulturális projekt, amelyben a résztvevőkkel közösen kialakított közösségi tér egyszerre alkotó- és gondolkodóműhely, kiállítótér és változatos programok helyszíne is.

Nyitókép: Huszár Boglárka

Kapcsolódó cikkek

2026. október 13.
Október 15-én, csütörtökön este 9 órától a cseh Viktoria Plzeň csapatát fogadja a Ferencváros a Groupama Arénában, az Európa-liga alapszakaszának második fordulójában. A mérkőzés miatt már reggeltől parkolási tilalmakra, délutántól pedig időszakos útlezárásokra kell számítani a VIII. és IX. kerület határán.
2026. október 13.
A 71. Országos Függetlenfilm Fesztivált Egerben rendezték meg, a díjakat, díjazottakat azonban Budapesten, méghozzá Józsefvárosban is megünneplik. A fővárosi díjátadónak a Baross utcai Főfotó Galéria ad otthont, a szervező pedig a kerületben működő, idén 95 éves Magyar Független Film és Video Szövetség (MAFSZ).
2026. október 13.
Miért látunk jóval kevesebb hajléktalan nőt az utcákon, mint férfit? Miért maradnak sokan bántalmazó kapcsolatban akkor is, ha menekülni szeretnének? És mit ér a szociális munkások erőfeszítése, ha a szállón élő embernek még arról sincs lehetősége dönteni, kivel osztja meg a szobáját? Ezekről a kérdésekről beszélgettek szociális szakemberek és feminista aktivisták a Józsefvárosi Múzeumban. A kerekasztalon az is kiderült, hogy a női hajléktalanság jóval összetettebb jelenség annál, mint amit az utcán látunk belőle.

További cikkek

2026. október 12.
Józsefvárosban négy éve folyik egy olyan program a gyerekek számára, amiben az étkezésen, ételkészítésen keresztül ismerik meg az ökológiai fenntarthatóság komoly kérdéseit.

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.