Miért volt Rezső tér Józsefvárosban?

2024. december 23.

A trónörökös szobrának is kalandos sorsa volt

Különleges módon kapcsolódik össze a Habsburg-ház egyik legérdekesebb alakjának sorsával a VIII. kerületi Tisztviselőtelepen lévő tér története. A két részre osztott terület hajdan a Rezső tér nevet viselte Habsburg-Lotaringiai Rudolf trónörökös után, akit a magyar sajtó „Rezső királyfiként” emlegetett.

A névadó Rudolf főherceg 1858-ban született, I. Ferenc József császár és Erzsébet királyné egyetlen fiaként. A magyarok különös reményeket fűztek a trónörökös személyéhez. Nevéből még anagrammát is képeztek – Rudolf → Fordul –, bízva abban, hogy személye fordulatot hoz majd a magyar ügyekben.

A főherceg kivételes

intellektussal és műveltséggel

rendelkezett. A katonai képzés mellett jogot, művészetet és irodalmat tanult, valamint több nyelven beszélt, köztük magyarul is. Természettudományos érdeklődése, különösen az ornitológia terén végzett munkássága nemzetközi elismerést szerzett számára. Tudományos tevékenységét olyan neves szakemberek is elismerték, mint Alfred Brehm, aki Az állatok világa című művében több helyen is felhasználta Rudolf megfigyeléseit. A trónörökös rendszeresen vezetett madártani naplót, különösen a ragadozómadarak érdekelték.

Politikai nézetei markánsan eltértek apjáétól. Liberális gondolkodású volt, kritikusan szemlélte az arisztokráciát és az egyházat,

támogatta a sajtószabadságot,

Julius Felix álnéven maga is publikált újságcikkeket. Különösen foglalkoztatta a Monarchia népeinek békés együttélése, és ellenezte a növekvő nacionalizmust. Antiklerikális nézetei miatt az apja kizárta az államügyek intézéséből.

1881-ben vette feleségül Stefánia belga királyi hercegnőt. A kezdetben boldog házasság azonban fokozatosan megromlott, Rudolf egészségi állapota is hanyatlott, és egyre inkább az alkoholban és különböző kapcsolatokban keresett vigasztalást. Súlyos depresszió kínozta, fájdalmaira morfint kezdett szedni, s beleszeretett a 17 éves Vetsera Mária bárónőbe.

1889. január 30-án a mayerlingi vadászkastélyban, tragikus körülmények között hunyt el szeretőjével, Maria von Vetserával együtt. A hivatalos verzió szerint

közös öngyilkosságot követtek el,

amit a 2015-ben előkerült búcsúlevelek is megerősítenek. Anyja, Erzsébet királyné különösen nehezen viselte fia elvesztését, ezután mindig feketében járt és még visszavonultabban élt.

Az utcanevek változásai jól mutatják Magyarország történelmi korszakait és uralkodó ideológiáit. A Rezső tér történetében is több fordulat következett: 1938-ban az itt álló, 1924 és 1931 között épült templom után Magyarok Nagyasszonya térre keresztelték át. 1953-ban – talán mert a döntéshozók

nem voltak tisztában a névadás Habsburg-vonatkozásával

– visszakapta a Rezső tér nevet.

A 2016-os átnevezés Szenes Andrea kezdeményezésére indult, aki az édesapja, Szenes Iván emlékére kérte a tér egy részének átnevezését, mivel itt élt a neves dalszövegíró és zeneszerző. A józsefvárosi képviselő-testület 2016 áprilisában támogatta ezt, ugyanakkor Ferencz Orsolya önkormányzati képviselő javaslatára a tér másik részét Magyarok Nagyasszonya térré nevezték át. A Fővárosi Közgyűlés

jóváhagyta mindkét névváltoztatást,

a lebonyolítással Kocsis Mátét, az akkori józsefvárosi polgármestert bízták meg.

A Habsburg-örökséget azonban nem hagyták feledésbe merülni: az önkormányzat emléktáblát helyezett el a templom falán Rudolf trónörökös tiszteletére. A főherceg budapesti emlékét elsősorban Ligeti Miklós 1908-ban felavatott városligeti szobra őrzi. A szobor sorsa is kalandos volt: az 50-es években eltávolították, 1980-ban Balatonfenyves mellett állították fel „Vadász” néven, majd 1995-ben került vissza eredeti helyére, a Városligetbe.

A Habsburg-trónörökös emlékét őrzi a kispesti, eredetileg Rudolf fogadalmi templomként 1904-ben épült Nagyboldogasszony-templom is. Korábban Budapesten nyolc ​utca is viselte a nevét, ezeket azonban még a Tanácsköztársaság idején átnevezték.

Nyitókép: Huszár Boglárka. Szövegközi kép: Wikimedia Commons.

Kapcsolódó cikkek

2026. október 13.
Október 15-én, csütörtökön este 9 órától a cseh Viktoria Plzeň csapatát fogadja a Ferencváros a Groupama Arénában, az Európa-liga alapszakaszának második fordulójában. A mérkőzés miatt már reggeltől parkolási tilalmakra, délutántól pedig időszakos útlezárásokra kell számítani a VIII. és IX. kerület határán.
2026. október 13.
A 71. Országos Függetlenfilm Fesztivált Egerben rendezték meg, a díjakat, díjazottakat azonban Budapesten, méghozzá Józsefvárosban is megünneplik. A fővárosi díjátadónak a Baross utcai Főfotó Galéria ad otthont, a szervező pedig a kerületben működő, idén 95 éves Magyar Független Film és Video Szövetség (MAFSZ).
2026. október 13.
Miért látunk jóval kevesebb hajléktalan nőt az utcákon, mint férfit? Miért maradnak sokan bántalmazó kapcsolatban akkor is, ha menekülni szeretnének? És mit ér a szociális munkások erőfeszítése, ha a szállón élő embernek még arról sincs lehetősége dönteni, kivel osztja meg a szobáját? Ezekről a kérdésekről beszélgettek szociális szakemberek és feminista aktivisták a Józsefvárosi Múzeumban. A kerekasztalon az is kiderült, hogy a női hajléktalanság jóval összetettebb jelenség annál, mint amit az utcán látunk belőle.

További cikkek

2026. október 13.
A 71. Országos Függetlenfilm Fesztivált Egerben rendezték meg, a díjakat, díjazottakat azonban Budapesten, méghozzá Józsefvárosban is megünneplik. A fővárosi díjátadónak a Baross utcai Főfotó Galéria ad otthont, a szervező pedig a kerületben működő, idén 95 éves Magyar Független Film és Video Szövetség (MAFSZ).
2026. október 13.
Miért látunk jóval kevesebb hajléktalan nőt az utcákon, mint férfit? Miért maradnak sokan bántalmazó kapcsolatban akkor is, ha menekülni szeretnének? És mit ér a szociális munkások erőfeszítése, ha a szállón élő embernek még arról sincs lehetősége dönteni, kivel osztja meg a szobáját? Ezekről a kérdésekről beszélgettek szociális szakemberek és feminista aktivisták a Józsefvárosi Múzeumban. A kerekasztalon az is kiderült, hogy a női hajléktalanság jóval összetettebb jelenség annál, mint amit az utcán látunk belőle.
2026. október 12.
Józsefvárosban négy éve folyik egy olyan program a gyerekek számára, amiben az étkezésen, ételkészítésen keresztül ismerik meg az ökológiai fenntarthatóság komoly kérdéseit.

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.