A Smashy fergeteges sikere

2024. december 30.

„Bejössz, öt tétel van összesen, ebből variálsz, amit akarsz”

A Baross utcai Smashy burgerező előtt mindig sorok állnak. A fiatal tulajdonossal, Lehoczky Simonnal beszélgettünk az idén januárban nyitott hely sikeréről, a kígyózó sorokról, a hulladékproblémáról és a mennyei támogatásról.

Kétféle hamburger, sült krumpli és innivaló – ennyi kapható. Bent helyben meg lehet enni állva, vagy lehet kérni elvitelre. A Baross utcai Smashy népszerű hamburgerezője előtt esőben, hóban is sorok állnak. Lehoczky Simon tulajdonosnak nem volt sok tapasztalata vendéglátásban, az építőiparban dolgozott többet. Ahhoz viszont hozzászokott, hogy minden munkahelyén nagyon meg kell erőltetnie magát, és meg is akart felelni a főnökeinek.​

„Egészen fiatal, 12-13 éves korom óta melózom. Szívós melókat csináltam” – kezdi egy vallomással. „A kevés pénzért sokat dolgozni ismerős műfaj nekem.” Aztán 2022-ben kijutott egy skóciai karácsonyi vásárba, egy edinburgh-i kolbászos sütödébe. „Láttam, hogy óriási potenciál lenne abban, ha gyorsabban lehetne kiszolgálni az embereket, és nem mennének el amiatt, mert nem kerülnek sorra.” És örömét lelte abban, hogy finom ételt tehet az emberek elé. „Egy jó kajával könnyen mosolyt lehet csalni az emberek arcára.” A 14 órás műszakokat húzósnak tartotta, ugyanakkor rajong a pörgésért. Imád kitűzni egy szürreális célt és azt hajszolni, legyen az több bevétel vagy hosszabb munkaidő.

Smash burger: ropogósra sütött, kilapított marhahús

A smash burger műfajához több szálon is kötődik. Amikor Skóciából visszajött Magyarországra, a Simon’s burgerben dolgozott pár hónapot, s már ott mondta a kollégáinak, hogy érdekli mint saját biznisz. Simon úgy látja, nyugatról, New York felől „jön egy classic house vonal”, ami a hagyományos és egyszerű hamburgereket jelenti. Náluk kétféle szendvics kapható, a klasszikus sajtburger, meg a házi sajtburger, utóbbiban egy savanyú uborkás szósz is van. Lehoczky Simon szerint az egyszerű kínálat jó. Mindenki szereti az egyiket vagy a másikat, nem nagyon lehet melléfogni. Az itt készült smash burgereket osztrák alpesi marhahúsból készítik.

Sorok a Kálvin téren

Egy fiatal pár babakocsival állt a sorban, azt mondták, fél órát vártak az elviteles ételükre. Lehoczky Simon szerint ez már rövid időnek számít. Mostanra a sorvezetésre szalagos kordonrendszert használnak, de tavasszal még gyakran egy óránál is többet várni kellett, mire kézhez kapta valaki a hambiját. Simon szerint baromi jó helyen vannak, a Baross utca – Kálvin tér „iszonyat frekventált”, itt vannak az egyetemek meg a 100E reptéri busz megállója – és valóban, a sorban állók jelentős része külföldi és fiatal. A Smashy egyre népszerűbb, a spanyolok és az olaszok is imádják, mondja Simon.

Szemét egy dolog

„A közteresekkel rengeteget találkozom, jönnek ők is, dumálunk is” – tér rá Simon a népszerűség másik átkára, a hulladékkérdésre. Az elején volt rá panasz, hogy sok a szemét – az elviteles csomagolást néha eldobták a vevők, gyakran nem fért a kukákba. Simon szerint nagyon jó, hogy együtt tudtak működni a helyi közteresekkel; a kerület lecserélte a hely körüli köztéri kukákat nagyobbra, a Smashy személyzete pedig mindennap körbemegy, és ha mégis vannak szétdobált ételcsomagolók, összeszedik, kidobják. A Smashy tulajdonosa név szerint Fodor Csaba közterest emlegeti, aki segített neki „kukaügyben”. A fiatal vállalkozó szerint „nagyon igényes ez a tér, és a hangulata is jó”, szeret itt lenni.

Megbízható emberek

Lehoczky Simon egyelőre nem tervez új helyet nyitni – „Örülök, hogy ezt tudom kezelni” – egyedül menedzseli az üzletet, igyekszik sokat bent lenni, „egyébként meg folyamatos fejlődésben vagyunk”. Már van náluk házhozszállítás is. Bevallja, az elején nem merte egyedül hagyni az összesen 5-6 fős személyzetet. Mostanra 10-12 emberrel visznek el egy napot, „átálltunk egy gyors kiszolgálási rendszerre”. Jó csapat jött össze, nagy terhet vesznek le a válláról a munkatársai, körülbelül 30 embert foglalkoztat a Smashy. „Ehhez kellett valami mennyei támogatás, hogy itt ilyen jó csapat össze tudjon jönni.”

Fotók: Mile Máté

Kapcsolódó cikkek

2026. október 13.
Október 15-én, csütörtökön este 9 órától a cseh Viktoria Plzeň csapatát fogadja a Ferencváros a Groupama Arénában, az Európa-liga alapszakaszának második fordulójában. A mérkőzés miatt már reggeltől parkolási tilalmakra, délutántól pedig időszakos útlezárásokra kell számítani a VIII. és IX. kerület határán.
2026. október 13.
A 71. Országos Függetlenfilm Fesztivált Egerben rendezték meg, a díjakat, díjazottakat azonban Budapesten, méghozzá Józsefvárosban is megünneplik. A fővárosi díjátadónak a Baross utcai Főfotó Galéria ad otthont, a szervező pedig a kerületben működő, idén 95 éves Magyar Független Film és Video Szövetség (MAFSZ).
2026. október 13.
Miért látunk jóval kevesebb hajléktalan nőt az utcákon, mint férfit? Miért maradnak sokan bántalmazó kapcsolatban akkor is, ha menekülni szeretnének? És mit ér a szociális munkások erőfeszítése, ha a szállón élő embernek még arról sincs lehetősége dönteni, kivel osztja meg a szobáját? Ezekről a kérdésekről beszélgettek szociális szakemberek és feminista aktivisták a Józsefvárosi Múzeumban. A kerekasztalon az is kiderült, hogy a női hajléktalanság jóval összetettebb jelenség annál, mint amit az utcán látunk belőle.

További cikkek

2026. október 13.
A 71. Országos Függetlenfilm Fesztivált Egerben rendezték meg, a díjakat, díjazottakat azonban Budapesten, méghozzá Józsefvárosban is megünneplik. A fővárosi díjátadónak a Baross utcai Főfotó Galéria ad otthont, a szervező pedig a kerületben működő, idén 95 éves Magyar Független Film és Video Szövetség (MAFSZ).
2026. október 13.
Miért látunk jóval kevesebb hajléktalan nőt az utcákon, mint férfit? Miért maradnak sokan bántalmazó kapcsolatban akkor is, ha menekülni szeretnének? És mit ér a szociális munkások erőfeszítése, ha a szállón élő embernek még arról sincs lehetősége dönteni, kivel osztja meg a szobáját? Ezekről a kérdésekről beszélgettek szociális szakemberek és feminista aktivisták a Józsefvárosi Múzeumban. A kerekasztalon az is kiderült, hogy a női hajléktalanság jóval összetettebb jelenség annál, mint amit az utcán látunk belőle.
2026. október 12.
Józsefvárosban négy éve folyik egy olyan program a gyerekek számára, amiben az étkezésen, ételkészítésen keresztül ismerik meg az ökológiai fenntarthatóság komoly kérdéseit.

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.