Már tűleveleken ülünk

2025. január 06.

Vízkereszt: kikerülnek az utcára a fenyőfák

Innentől indul az az 1-1,5 hónapos időszak, ami alatt a budapesti 5-600 ezer fából először utcalakó, majd tüzelőanyag lesz.

Vízkeresztkor, január 6-án szedik le és teszik ki az emberek az utcára a fenyőfákat. A szokás jelentős, 5-600 ezer fenyőfás terheléssel jár, ennyi fa kéne végezze a hulladékgazdálkodásban. A dömping 1-1,5 hónapig tart a hulladékgazdálkodó MOL-cég, a Mohu szerint (persze van, aki karácsony előtt egy héttel szabadul meg a fától). Fenyőfajáratok járják a főváros utcáit ilyenkor, ezek csak a fákat viszik el, ezen túl pedig a normál hulladékszállítók gyűjtik össze az örökzöldet. A nagy fenyőfákat felaprítják a cég emberei, a túl nagyokat, amelyeket nem lehet, külön, másik jármű szállítja el.

A kerületiek vagy a kukák mellé, vagy a kijelölt pontokra vihetik el, tehetik le a fenyőfát. A Mohu arra kéri őket, mindezt úgy tegyék, hogy ne akadályozzák sem a gyalogosokat, sem az úttesten a parkolást, illetve a gépkocsik forgalmát.

A kidobott fenyőfák energiát termelnek: „A kiszolgált tűlevelűeket először aprítjuk, majd ezt követően a Fővárosi Hulladékhasznosító Mű kazánjaiba kerülnek. A fenyőfa a magas gyantatartalom miatt kitűnő tüzelőanyag, melyből az elégetéssel több tízezer budapesti háztartás számára biztosítunk fűtési hőt, és villamos áramot”, olvasható a Mohu közleményében.

A kerületben négy gyűjtőpont található:

  • Baross utcai lakótelep (az iskola mellett)
  • Százados út – Ciprus utca sarok
  • Rákóczi tér
  • Szenes Iván tér (Delej utcai oldal)

Térképen is megtekinthetőek:

Fotó: Huszár Boglárka

Kapcsolódó cikkek

2026. október 13.
Miért látunk jóval kevesebb hajléktalan nőt az utcákon, mint férfit? Miért maradnak sokan bántalmazó kapcsolatban akkor is, ha menekülni szeretnének? És mit ér a szociális munkások erőfeszítése, ha a szállón élő embernek még arról sincs lehetősége dönteni, kivel osztja meg a szobáját? Ezekről a kérdésekről beszélgettek szociális szakemberek és feminista aktivisták a Józsefvárosi Múzeumban. A kerekasztalon az is kiderült, hogy a női hajléktalanság jóval összetettebb jelenség annál, mint amit az utcán látunk belőle.
2026. október 13.
Hogyan működik a józsefvárosi részvételi költségvetés az ötlet megszületésétől a szavazáson át a megvalósításig? Milyen problémákból születnek a javaslatok, hogyan formálódnak közösségi üggyé, meddig élhetnek tovább, és milyen hatása lehet egy-egy kezdeményezésnek?
2026. október 12.
Józsefvárosban négy éve folyik egy olyan program a gyerekek számára, amiben az étkezésen, ételkészítésen keresztül ismerik meg az ökológiai fenntarthatóság komoly kérdéseit.

További cikkek

2026. október 12.
Kertészeti munkák kezdődtek október 12-én a Kálvária téren, új évelőágyásokat alakítanak ki a JGK kertészei.
2026. október 11.
Reprezentatív felmérés készült a nyári hőhullámok tapasztalatairól, mely alapján a kerületieket különösen próbára tették a forró napok.
2026. október 10.
A Bródy Sándor utca 4. és a Kőfaragó utca 12. előtt forgatják az Üvegház című, Carl Lutz svájci diplomata életéről szóló játékfilm egyes jeleneteit. Október 15. és 30. között időszakos korlátozásokra kell számítani.

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.