Búcsú

2025. január 07.

Zenés-táncos teátrum lesz az Erkel helyén, sok milliárdból

A II. János Pál pápa téri Erkel Színház üzemeltetését egy másik színháznak adta át a Magyar Állami Operaház. Sajtóértesülések szerint az új zenés-táncos teátrumot Cseke Péter és Szente Vajk vezetik majd.

Búcsúzik a Magyar Állami Operaház az Erkel Színháztól – olvasható az Opera Facebook-oldalán. Korábban az Index írt róla, hogy a tavaly november 28-i Magyar Közlöny szerint a kormány határozatot hozott egy állami fenntartású színház létrehozásáról és működtetéséről. Az Index szerint az új musicalszínházat Cseke Péter, a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház jelenlegi igazgatója és Szente Vajk színész-rendező vezeti majd.

A Magyar Közlönyből az is kiderül, hogy

  • 30 millió forintból létrehozzák az üzemeltető társaságot,
  • megszüntetik a Magyar Állami Operaházzal fennálló vagyonkezelési szerződést,
  • a szükséges műszaki és egyéb ingóságokat átadják a társaságnak,
  • ami rögtön kap 2025-re 3,5 milliárd, majd 2026-ra 3 milliárd, 2027-re pedig 2,5 milliárd forintot,
  • mindezért kárpótlásul az Opera is kap 2 milliárd forintot.

Márciusig viszont még három operaházi produkcióra is lehet jegyet váltani az Erkelbe. Január 24-én és 28-án Verdi Traviatája látható Anger Ferenc 2016-os rendezésében. Az előadásokat Farkas Róbert karmester vezényli.

Schönberg ritkán hallható monumentális drámai kantátája, a Gurre-dalok a posztromantika elementáris záródarabjának is tekinthető. Február 15-én a több mint 300 fős előadói apparátust felvonultató darab karmestere Nánási Henrik lesz.

Március elején három alkalommal lesz látható Kacsóh Pongrác daljátéka, a János vitéz. Az Opera együtteseit Erdélyi Dániel vezényli.

Fotó: Nagy Dániel

Kapcsolódó cikkek

2026. október 13.
Október 15-én, csütörtökön este 9 órától a cseh Viktoria Plzeň csapatát fogadja a Ferencváros a Groupama Arénában, az Európa-liga alapszakaszának második fordulójában. A mérkőzés miatt már reggeltől parkolási tilalmakra, délutántól pedig időszakos útlezárásokra kell számítani a VIII. és IX. kerület határán.
2026. október 13.
A 71. Országos Függetlenfilm Fesztivált Egerben rendezték meg, a díjakat, díjazottakat azonban Budapesten, méghozzá Józsefvárosban is megünneplik. A fővárosi díjátadónak a Baross utcai Főfotó Galéria ad otthont, a szervező pedig a kerületben működő, idén 95 éves Magyar Független Film és Video Szövetség (MAFSZ).
2026. október 13.
Miért látunk jóval kevesebb hajléktalan nőt az utcákon, mint férfit? Miért maradnak sokan bántalmazó kapcsolatban akkor is, ha menekülni szeretnének? És mit ér a szociális munkások erőfeszítése, ha a szállón élő embernek még arról sincs lehetősége dönteni, kivel osztja meg a szobáját? Ezekről a kérdésekről beszélgettek szociális szakemberek és feminista aktivisták a Józsefvárosi Múzeumban. A kerekasztalon az is kiderült, hogy a női hajléktalanság jóval összetettebb jelenség annál, mint amit az utcán látunk belőle.

További cikkek

2026. október 13.
Október 15-én, csütörtökön este 9 órától a cseh Viktoria Plzeň csapatát fogadja a Ferencváros a Groupama Arénában, az Európa-liga alapszakaszának második fordulójában. A mérkőzés miatt már reggeltől parkolási tilalmakra, délutántól pedig időszakos útlezárásokra kell számítani a VIII. és IX. kerület határán.
2026. október 12.
Kertészeti munkák kezdődtek október 12-én a Kálvária téren, új évelőágyásokat alakítanak ki a JGK kertészei.
2026. október 11.
Reprezentatív felmérés készült a nyári hőhullámok tapasztalatairól, mely alapján a kerületieket különösen próbára tették a forró napok.

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.