Dílerek rendőrkézen

rendorseg bilincs
2025. január 09.

Kikristályosodott a terve, de elkapták

Bűnügyi felügyelet alatt állt, a korábbi ügyleteit akarta folytatni.

Elfogtak egy férfit a Rákóczi tér közelében, aki kábítószergyanús anyagot árult, kaptuk meg a decemberi esetről a hírt a BRFK VIII. Kerületi Rendőrkapitányságtól. Elfogása után a kerületi rendőrkapitányságon előállították.

A 39 éves férfinál négy csomagban összesen 4 gramm kábítószergyanús anyagot találtak. Új pszichoaktív anyaggal való visszaélés miatt gyanúsítottként kihallgatták, őrizetbe vették és kezdeményezték letartóztatását.

Nem ez volt az első dobása, hasonló bűncselekmény elkövetése miatt kirótt bűnügyi felügyelet alatt állt elfogása pillanatában.

A nyomozók elfogtak 3 vásárlót is, akik azt mondták, hogy több alkalommal vettek kristály nevű anyagot a Rákóczi tér és a Blaha Lujza tér közelében. A tőlük lefoglalt kis csomagokban összesen 4,17 gramm kábítószergyanús anyagot találtak és foglaltak le a rendőrök. Ennek feketepiaci értéke körülbelül 21 ezer forint.

Az eljárásban lefoglalt kábítószergyanús anyagok vizsgálatára a rendőrség szakértőt rendelt ki.

A VIII. Kerületi Rendőrkapitányság kiemelt jelentőségűként kezeli a kábítószerrel és új pszichoaktív anyaggal kereskedők elleni fellépést. Ilyen bűncselekmények miatt idén már 33 főt fogtak el a józsefvárosi rendőrök – zárták nyilatkozatukat.

Fotó: Ványi Ákos

Kapcsolódó cikkek

2026. október 13.
Október 15-én, csütörtökön este 9 órától a cseh Viktoria Plzeň csapatát fogadja a Ferencváros a Groupama Arénában, az Európa-liga alapszakaszának második fordulójában. A mérkőzés miatt már reggeltől parkolási tilalmakra, délutántól pedig időszakos útlezárásokra kell számítani a VIII. és IX. kerület határán.
2026. október 13.
A 71. Országos Függetlenfilm Fesztivált Egerben rendezték meg, a díjakat, díjazottakat azonban Budapesten, méghozzá Józsefvárosban is megünneplik. A fővárosi díjátadónak a Baross utcai Főfotó Galéria ad otthont, a szervező pedig a kerületben működő, idén 95 éves Magyar Független Film és Video Szövetség (MAFSZ).
2026. október 13.
Miért látunk jóval kevesebb hajléktalan nőt az utcákon, mint férfit? Miért maradnak sokan bántalmazó kapcsolatban akkor is, ha menekülni szeretnének? És mit ér a szociális munkások erőfeszítése, ha a szállón élő embernek még arról sincs lehetősége dönteni, kivel osztja meg a szobáját? Ezekről a kérdésekről beszélgettek szociális szakemberek és feminista aktivisták a Józsefvárosi Múzeumban. A kerekasztalon az is kiderült, hogy a női hajléktalanság jóval összetettebb jelenség annál, mint amit az utcán látunk belőle.

További cikkek

2026. október 13.
Október 15-én, csütörtökön este 9 órától a cseh Viktoria Plzeň csapatát fogadja a Ferencváros a Groupama Arénában, az Európa-liga alapszakaszának második fordulójában. A mérkőzés miatt már reggeltől parkolási tilalmakra, délutántól pedig időszakos útlezárásokra kell számítani a VIII. és IX. kerület határán.
2026. október 12.
Kertészeti munkák kezdődtek október 12-én a Kálvária téren, új évelőágyásokat alakítanak ki a JGK kertészei.
2026. október 11.
Reprezentatív felmérés készült a nyári hőhullámok tapasztalatairól, mely alapján a kerületieket különösen próbára tették a forró napok.

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.