Sajósi Piroska 72 éves volt

2025. január 20.

Elhunyt Piri, a táncházmozgalom első menyasszonya

Elhunyt Sajósi Piroska, Keszthelyi Imréné, a magyar táncházmozgalom veteránja, aki férjével az elsők között vett részt a hetvenes évek elején kibontakozó mozgalomban.

Január 16-án elhunyt Piri, Sajósi Piroska. Férjével, Keszthelyi Imrével a kora hetvenes évek Budapestjén, a Gutenberg téri nyomdászklubban találkoztak 1974-ben, ezután már együtt kezdtek el járni az éppen akkor szárba szökkenő táncházmozgalom rendezvényeire. Aranylakodalmukat tavaly ünnepelték.

Piri halálának oka Imre elmondása szerint az a „sok kisebb-nagyobb baj, mely korából és alkatából kifolyólag érte”. Piri január 8-án került kórházba, múlt héten vasárnap az egész család meglátogatta őt, ahol az egyik családtag gyógyító muzsikát rögtönzött a tambur nevű hangszerén. Imre elmondása szerint a szélesebb családnak szóló utolsó szavai ezek voltak:

„de hiszen ti szerettek engem!”.

A házaspárral tavaly áprilisban interjút készítettünk aranylakodalmuk apropóján, melyet most Piroska tiszteletére újraközlünk. Piri 72 éves volt.

Fotó: Huszár Boglárka

Kapcsolódó cikkek

2026. október 13.
Miért látunk jóval kevesebb hajléktalan nőt az utcákon, mint férfit? Miért maradnak sokan bántalmazó kapcsolatban akkor is, ha menekülni szeretnének? És mit ér a szociális munkások erőfeszítése, ha a szállón élő embernek még arról sincs lehetősége dönteni, kivel osztja meg a szobáját? Ezekről a kérdésekről beszélgettek szociális szakemberek és feminista aktivisták a Józsefvárosi Múzeumban. A kerekasztalon az is kiderült, hogy a női hajléktalanság jóval összetettebb jelenség annál, mint amit az utcán látunk belőle.
2026. október 13.
Hogyan működik a józsefvárosi részvételi költségvetés az ötlet megszületésétől a szavazáson át a megvalósításig? Milyen problémákból születnek a javaslatok, hogyan formálódnak közösségi üggyé, meddig élhetnek tovább, és milyen hatása lehet egy-egy kezdeményezésnek?
2026. október 12.
Józsefvárosban négy éve folyik egy olyan program a gyerekek számára, amiben az étkezésen, ételkészítésen keresztül ismerik meg az ökológiai fenntarthatóság komoly kérdéseit.

További cikkek

2026. október 13.
Miért látunk jóval kevesebb hajléktalan nőt az utcákon, mint férfit? Miért maradnak sokan bántalmazó kapcsolatban akkor is, ha menekülni szeretnének? És mit ér a szociális munkások erőfeszítése, ha a szállón élő embernek még arról sincs lehetősége dönteni, kivel osztja meg a szobáját? Ezekről a kérdésekről beszélgettek szociális szakemberek és feminista aktivisták a Józsefvárosi Múzeumban. A kerekasztalon az is kiderült, hogy a női hajléktalanság jóval összetettebb jelenség annál, mint amit az utcán látunk belőle.
2026. október 12.
Józsefvárosban négy éve folyik egy olyan program a gyerekek számára, amiben az étkezésen, ételkészítésen keresztül ismerik meg az ökológiai fenntarthatóság komoly kérdéseit.
2026. október 12.
Kertészeti munkák kezdődtek október 12-én a Kálvária téren, új évelőágyásokat alakítanak ki a JGK kertészei.

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.