Józsefvárosiaktól kérdeztük

2025. január 26.

Hogyan védekezik a téli légúti fertőzések ellen?

Megkérdeztük a józsefvárosiakat, érzékelik-e a járványt, és mit tesznek ellene.

Éva

Bár van védőoltásunk – férjemmel évek óta beoltatjuk magunkat, hogy elkerüljük a járványok nagy részét –, az influenza vagy valami hasonló fertőzés mégis utat talált hozzánk. A férjemmel mindketten egy hete betegek vagyunk. Először csak ő volt, aztán én is. Komoly kellemetlenséget okoz a makacs köhögés, a hőemelkedés, az állandó orrfolyás. A gyógyszertárban csak köhögéscsillapítót vásároltunk, a többit házi praktikákkal próbáljuk gyógyítani. Hársfa- és mézes teából sokat fogyasztunk, valamint a friss zöldségek és a gyümölcsök az étrendünk alapjai mostanában. Idejét sem tudom, mikor voltunk betegek, 15 éve nem használtuk a lázmérőt, most azonban elő kellett vennünk. A párom nehezebben viseli a tüneteket, de szerencsére mindent el tudok intézni magunk körül a betegség alatt is. Reméljük, hamarosan vége ennek a hosszú, kimerítő időszaknak.

Mihály

A családommal egyelőre megúsztuk a járványt. Gondosan ügyelek a higiéniára és a kézmosásra. A covid idején a feleségem kapott védőoltást, mégis beteg lett. Azóta semmi ellen nem oltatjuk magunkat. Ehelyett az immunrendszerünk támogatására figyelünk. Mindennap fogyasztok C-, D- vitamint és magnéziumot, illetve a változatos, vitaminokban, rostokban gazdag étrend is fontos. Rendszeresen sétálok, és mindig van elfoglaltságom, amit szintén fontosnak tartok az egészség és a jó életmód szempontjából. Judaizmust tanulok, sokan hiányoznak az influenzás megbetegedés miatt. Sajnos ebben az időszakban nehéz elérni a háziorvost, akár telefonon is. Hiszem, hogy az egészség a megelőzésen és az aktív életmódon múlik, ezért igyekszem így élni.

Irén

Én 80 éves vagyok, és évek óta nem voltam beteg. Remélem, hogy kimaradok az idei influenzából is, a betegség pedig gyorsan eltűnik. Egészségem titka az aktív életmód és a tudatos táplálkozás. Második otthonom a Múzeumkert, nagyon sokat bóklászok ott az év bármely szakában. Enyhén cukros vagyok és gyógyszerellenes, ezért saját, sok levesből és nyers zöldségekből álló étrendet követek. Los Angelesben élő fiaim rendszeresen hoznak nekem többféle vitamint, azokat szedem. Nagy segítségemre van a Mikszáth téren rendelő háziorvosom. Sok éve ismerem, mindig tájékoztat az aktuális állapotomról és arról, milyen betegségekre kell felkészítenem a szervezetem.

Képek: Mile Máté

Kapcsolódó cikkek

2026. október 13.
Október 15-én, csütörtökön este 9 órától a cseh Viktoria Plzeň csapatát fogadja a Ferencváros a Groupama Arénában, az Európa-liga alapszakaszának második fordulójában. A mérkőzés miatt már reggeltől parkolási tilalmakra, délutántól pedig időszakos útlezárásokra kell számítani a VIII. és IX. kerület határán.
2026. október 13.
A 71. Országos Függetlenfilm Fesztivált Egerben rendezték meg, a díjakat, díjazottakat azonban Budapesten, méghozzá Józsefvárosban is megünneplik. A fővárosi díjátadónak a Baross utcai Főfotó Galéria ad otthont, a szervező pedig a kerületben működő, idén 95 éves Magyar Független Film és Video Szövetség (MAFSZ).
2026. október 13.
Miért látunk jóval kevesebb hajléktalan nőt az utcákon, mint férfit? Miért maradnak sokan bántalmazó kapcsolatban akkor is, ha menekülni szeretnének? És mit ér a szociális munkások erőfeszítése, ha a szállón élő embernek még arról sincs lehetősége dönteni, kivel osztja meg a szobáját? Ezekről a kérdésekről beszélgettek szociális szakemberek és feminista aktivisták a Józsefvárosi Múzeumban. A kerekasztalon az is kiderült, hogy a női hajléktalanság jóval összetettebb jelenség annál, mint amit az utcán látunk belőle.

További cikkek

2026. október 12.
Józsefvárosban négy éve folyik egy olyan program a gyerekek számára, amiben az étkezésen, ételkészítésen keresztül ismerik meg az ökológiai fenntarthatóság komoly kérdéseit.

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.