Csakugyan

csakugyan61
2025. január 26.

Nemi erőszak Budapest ostroma alatt – velünk van még?

Hogyan él bennünk és a nyilvános emlékezetben a Budapest ostroma alatt elkövetett nők elleni tömeges erőszak – beszélgetés Pető Andreával egy színdarab és az ostrom évfordulója kapcsán.

Powered by RedCircle

„1989-ig a háborúnak ez a része tabusítva volt”, mondja Pető Andrea történész, a társadalmi nemek kutatója, vagyis nem lehetett beszélni arról, amit sokunk anyja vagy nagyanyja átélt Budapest 1944–45-ös ostroma alatt, és súlyosan meghatározhatta későbbi családi viszonyaikat, a gyerekeik életét, a saját viszonyukat önmagukhoz, a testükhöz, az érintéshez, az élethez. A kommunista fordulat lehetetlenné tette, hogy a Vörös Hadsereg katonáiról rosszat mondjanak, holott rengeteg család őrizte a történetet, ennek ellenére a feldolgozás csak sokkal később kezdődhetett meg, és még egyáltalán nem járunk a végén.

Pető Andrea

Pető Andreával Budapest ostromának nyolcvanadik évfordulója kapcsán beszélgettünk a tömeges erőszakról, illetve a frissen debütált Kislányom, mondd, hogy nem igaz című színdarab apropóján, melyet a Jurányi Házban mutattak be tavaly decemberben. A színdarab Polcz Alain és Gyarmati Fanni visszaemlékezése alapján készült Gardenö Klaudia rendezésében, felidézve és plasztikusan leírva a folyamatosan ismétlődő nemi erőszakot 1944 és 45 telén.

Döbrösi Laura, Levko Esztella és Száger Zsuzsa, a Kislányom, mondd, hogy nem igaz című darab szereplői - Fotó: Gordon Eszter
Döbrösi Laura, Levko Esztella és Száger Zsuzsa, a Kislányom, mondd, hogy nem igaz című darab szereplői – Fotó: Gordon Eszter

„A számszerűsítés nem feltétlenül a legjobb stratégia ebben a kérdésben”,

magyarázza Pető Andrea, mert eleve nehéz kategorizálni, mi számít egynek ebben a témában. A történész azt is hozzáteszi, hogy a vasfüggöny másik oldalán természetesen éppen a szovjet katonák által elkövetett erőszakról beszéltek szívesen, míg az amerikai katonákét nem emlegették, és például Magyarországon nemcsak a szovjetek erőszakcselekményeinek említése volt tiltólistán, de a magyar hadsereg Romániában vagy a Don-kanyarnál elkövetett, valószínűleg hasonló ügyei sem lehettek témák. 

Döbrösi Laura, Levko Esztella és Száger Zsuzsa

Ennek ellenére Pető Andrea felhívja a figyelmet arra, hogy „ez egy velünk élő trauma”, amit senkinek sem szabadna politikailag kisajátítani. Főként, hogy az erőszak folyamatosságot eredményez, folytatódik a családok életében, és az élmények, a trauma, az elhallgatás ott van a testekben.

Az adásból kiderül még, hogy

  • miért beszélnek úgy a nők a nemi erőszakról, mintha csak látták volna, 
  • miről szól valójában az erőszak, mennyi köze van a szexhez, és mennyiben valami teljesen máshoz,
  • mit tett az emlékezetpolitikával az illiberális fordulat, milyen keretekben szokás értelmezni a nőkkel történt traumát? Miért tekintik egyesek ezt „áldozatnak”, és jó-e, hogy így tekintik, 
  • a 44–45-ös események hogyan határozzák meg a mi életünket is, 
  • hogyan kapcsolódik az erőszak kérdése a női reproduktív jogokhoz.

Ha tetszett az adás, iratkozzon fel csatornáinkra, hogy mindig értesüljön a legújabb beszélgetésről – Spotifyon, Apple Podcaston vagy YouTube-on!

A színészek és a Soharóza kórus a dokumentarista koncert-színház előadáson

Kapcsolódó cikkek

2026. október 13.
Október 15-én, csütörtökön este 9 órától a cseh Viktoria Plzeň csapatát fogadja a Ferencváros a Groupama Arénában, az Európa-liga alapszakaszának második fordulójában. A mérkőzés miatt már reggeltől parkolási tilalmakra, délutántól pedig időszakos útlezárásokra kell számítani a VIII. és IX. kerület határán.
2026. október 13.
A 71. Országos Függetlenfilm Fesztivált Egerben rendezték meg, a díjakat, díjazottakat azonban Budapesten, méghozzá Józsefvárosban is megünneplik. A fővárosi díjátadónak a Baross utcai Főfotó Galéria ad otthont, a szervező pedig a kerületben működő, idén 95 éves Magyar Független Film és Video Szövetség (MAFSZ).
2026. október 13.
Miért látunk jóval kevesebb hajléktalan nőt az utcákon, mint férfit? Miért maradnak sokan bántalmazó kapcsolatban akkor is, ha menekülni szeretnének? És mit ér a szociális munkások erőfeszítése, ha a szállón élő embernek még arról sincs lehetősége dönteni, kivel osztja meg a szobáját? Ezekről a kérdésekről beszélgettek szociális szakemberek és feminista aktivisták a Józsefvárosi Múzeumban. A kerekasztalon az is kiderült, hogy a női hajléktalanság jóval összetettebb jelenség annál, mint amit az utcán látunk belőle.

További cikkek

2026. október 11.
Félszázadik jubileumát ünnepli Fábri Zoltán filmklasszikusa, amelynek több ikonikus jelenetét is Józsefvárosban forgatták.
2026. október 10.
A Friedrichshain–Józsefváros-tengely márpedig létezik, és nem csak Borges Bianka fejében.

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.