Aki járt már a Lumenben, tudhatja, hogy az udvaron műtermek veszik körül az asztalokat. Napközben munka folyik bennük, este a vendégeké a térség. Ebben a házban nagyjából negyedszázada jött létre az Ateliers Pro Arts / A.P.A.! művészeti központ, ami egészen 2022-ig működött itt. Hét műterem volt a házban, hat az udvaron és egy az emeleten, ahol kiállítótér is volt meg a központ irodái.

Mi igazából azért kopogtattunk be a műtermekbe, hogy megtudjuk, kapcsolódnak-e valamilyen formában az A.P.A.!-hoz. Röviden: nem, de itt látott-hallott érdekességekről külön cikkekben fogunk beszámolni.

A cseréppipától az absztrakt szoborig

A védett épületről az Építészfórum így írt: „Az 1873-ban Meszner József számára épített cseréppipagyár egyemeletes, magastetős eklektikus ipari épület. [Később itt] kelmefestő és vegytisztító üzem működött, majd 2001-ben művészeti központtá alakult át. A funkcióváltásokhoz szerkezeti beavatkozásra alig volt szükség. […] A lakópalotát imitáló homlokzat historizáló díszítőelemei nem vakolatból, hanem – pipagyárhoz illően – cserépből készültek. Az udvar középtengelyében, a hátsó tűzfal tövében egyszerű, dísztelen, de az egyemeletes épülethez képest impozáns magasságú acél pántokkal átfogott vöröstégla kémény áll. A 2001-es átalakítás során az utcai homlokzat műanyag alapú, sima felületű élénkvörös alapszínt kapott.”

Ezt a vörös színt, az „angol vöröst” már John Warren Gotsch, az A.P.A.! létrehozója választotta ki – „az ő keze nyoma volt az egész épületen” –, tudtuk meg Molnár Ildikótól, aki sok éven át volt a művészeti központ kommunikációs munkatársa.

Gotsch ősei Nyírbátorból vándoroltak ki Amerikába a XIX. század végén, már az apja is kint született. John már nem beszélt magyarul, de valahogy egész életében őrizte (fél)magyarságát. Amikor ideköltözött, szívesen írt alá Gócs János néven is, a család magyar nevén.

Gotschot a szerelem hozta végleg Magyarországra. Turistaként járt itt, amikor egy galériában meglátott egy Szabó Beáta-szobrot, amibe beleszeretett. Visszajárt oda, hogy megvegye, de mindig magasabb árat mondtak neki, ez nem tetszett neki, és ragaszkodott ahhoz, hogy találkozhasson a művésszel. A szobor után az alkotójába is beleszeretett, házasság lett a dologból.

Szabó Beáta révén bekerült a magyar kortás művészvilágba, s ott szembesült azzal, hogy ezeknek a művészeknek sokszor nincs hol alkotniuk, nincs műtermük. Ebből született meg a vágy benne, hogy létrehozzon egy olyan művészeti központot, ami műtermet ad művészeknek és kiállításokat is rendez. Ez tehát az A.P.A.! rövid története.

A művészek nem mindig szerették vissza

Molnár Ildikó magával ragadó, de öntörvényű embernek ismerte meg John Gotschot. Amikor Magyarországra jött, már hatvan körül járt (1937-ben született), és egy élet volt mögötte, antropológus kutató volt, vagyonos ember (a család jómódját a kivándorolt nagypapa alapozta meg), s nem sajnálta a pénzt a Horánszky utcai központ létrehozására. De a maga módján intézte a dolgokat, például nem pályáztatta meg a műtermeket, amit bizony a kiutalási rendszerhez szokott művészek kritikával illettek.

Molnár Ildikó szerint egy kicsit fantaszta is volt, de sokat köszönhet neki a művészvilág. Próbálkozott a gasztronómiával is: nagy pénzért különleges éttermet nyitott a központ aljában, a megnyitóra pedig 15-16 művésztől rendelt installációkat az étkezéshez kötődően. Az étterem nem jött be, később művészek nyitottak itt APAcuka néven sikeres helyet.

Gotsch 2019-ben halt meg, a központ még jó két évig működött itt. A több mint 20 év alatt hathetente, havonta váltották egymást a kiállítások.

A Lumen működése már egy új korszakot jelent a házban, az A.P.A.! látható nyomait ugyan nem találjuk, de művészek még vannak, és nem is lehetnének, ha nem műtermekké alakítja a pipagyár termeit az öreg amerikai.

Fotók: Mile Máté