„Szoclakbér esete a szoci képviselővel!” – ezzel a felütéssel indul Kecskeméti László, kerületi fideszes politikus Facebook-bejegyzése (akinek lakásügye évek óta terítéken van a közéleti színtéren). Kecskeméti arról ír, hogy egy bizonyos „CB Feri”, aki 2019 óta képviselő Józsefvárosban, a jelenlegi bruttó 1.630.000 forintos havi jövedelme mellett 6721 forintért bérel egy 28 négyzetméteres önkormányzati bérlakást.
Nem nehéz kitalálni, hogy az említett képviselő az MSZP-s Camara-Bereczki Ferenc Miklós, aki egyébként kommentben reagált is Kecskeméti bejegyzésére. Azt írta: a lakást az édesanyja kezdte bérelni 1986-tól, nem fogja szégyellni magát, mert 33 éve ugyanott lakik, és ő nem politikai úton intézte a lakhatását. „Én nem »tanácsadó« vagyok Sára Botond hivatalában 1 milliós fizuért, hanem egy nem vezető beosztású dolgozó ember. Ezért sem fogom magam szégyellni” – fogalmazott a Közösen Józsefvárosért frakció képviselője.
Lássuk akkor a tényeket! Camara-Bereczki legfrissebb vagyonnyilatkozata szerint ingatlan nincs a tulajdonában, a Budapest Vásárcsarnokai Kft. üzemeltetési munkatársa bruttó 630.000 forintért, a Rév8 Józsefvárosi Rehabilitációs és Városfejlesztési Zrt. felügyelőbizottságának elnöke bruttó 250.000 forintért, a képviselői tiszteletdíja pedig bruttó 750.000 forint.
Megkerestük az ügyben a Józsefvárosi Gazdálkodási Zrt.-t, elsősorban azt szerettük volna tudni, hogy az említett lakásnak hivatalosan ki a bérlője. Borbás Gabriella, a JGK vezérigazgatója e-mailben arról tájékoztatott: „Az Önkormányzat a bérleti szerződést a Karácsony Sándor 22. szám alatti lakásra 1985-ben kötötte Camara-Bereczki Ferenc Miklós édesanyjával. A szerződés utoljára 2023. március 24-én került módosításra, Camara-Bereczki Ferenc Miklós és édesanyja közös kérelmet nyújtottak be bérlőtársi jogviszony létesítésére, és megfelelően bizonyították a köztük lévő hozzátartozói kapcsolatot. A bérlőtársi jogviszony létesítése mindennapos, jogszerű gyakorlat.”
A bérleti díj meglepően alacsony mértékéről a JGK vezérigazgatója azt közölte, az önkormányzati lakások havi lakbérének mértékét illetően az önkormányzati lakásrendelet irányadó. A rendelet 1. számú melléklete szerint egy komfortos lakás havi lakbére 461 Ft/négyzetméter, melyet százalékos mértékben csökkent a kerületen belüli elhelyezkedés, a lakás épületen belüli elhelyezkedése, valamint a lakás és az épület állapota. Tehát egy 28 négyzetméteres Karácsony Sándor utcai lakás havi lakbére a fentiek alapján 6 és 10 ezer forint közé tehető.
Ez az összeg nyilván messze elmarad a piaci albérletáraktól, az ingatlan.com-on a fent említett Karácsony Sándor utcai lakás paramétereihez hasonló lakásokat 130 és 190 ezer forint között kínálnak a bérbeadók. A portfolio.hu adatai szerint a VIII. kerületben egy 35-45 négyzetméteres lakás 190 ezer forintos átlagdíjért bérelhető (ebből következtethető, hogy egy 28 négyzetméteres lakás átlag bérleti díja ennél alacsonyabb).
Camara-Bereczki Ferenc Miklósnak is feltettük kérdéseinket e-mailben. Válaszában azt írta, 2023-ban az egészségi állapota miatt az édesanyja idősek otthonába került, ekkor kérték a bérlőtársi jogviszony létesítését a vagyonkezelőtől, hozzátette, hogy a lakást az elmúlt években maga újította fel magánszemélyektől felvett kölcsönből és saját jövedelméből. A képviselő a válaszlevelében úgy fogalmazott: „A határozatlan idejű lakásbérleti szerződésünknek semmi köze sem az önkormányzati képviselői pozíciómhoz, sem a pillanatnyi anyagi helyzetemhez. A Karácsony Sándor utca 22. 100 százalékban önkormányzati tulajdonú bérház. Az általunk bérelt lakás nem »szociális bérlakás«, költségelvű lakbért fizetek. Számos a miénkhez hasonló határozatlan idejű szerződés maradt a múltból. A kerületi lakbérek rendezése a közeljövőben fog megtörténni.”
Tegyük hozzá, hogy a Fidesz által egyébként bírált, sarcolásnak tekintett lakbérrendezés után sem közeledik érdemben a lakásbérleti díj a piaci értékekhez.
Arra a kérdésünkre, hogy szocialista képviselőként nem gondolja-e, hogy a nehezebb anyagi helyzetben lévőket inkább megilletné a lakás, Camara-Bereczki Ferenc Miklós azt válaszolta, valóban sok a rászoruló, ezért az egyik legfontosabb közpolitikai programja a 2019 óta pozícióban lévő kerületvezetésnek – melynek Camara-Bereczki is tagja – a lakhatási program, aminek keretében több száz lakást újítottak fel és pályáztattak meg a kerületiek között, számos önkormányzati bérház felújítását is megkezdték és folytatják a jövőben is. „Szocialista gondolkodású emberként hiszek az állam nagyobb szerepében, jelenleg viszont sajnos az állam – leginkább az állampárthoz tartozó – kevesek gazdagodásáért tesz, nem a tömegek lakhatási problémáinak megoldásáért” – fogalmazott.
Fotók: Huszár Boglárka