Csakugyan #065 – Engländert mindenki ismerte – zsidó élet Józsefvárosban a huszadik században  – Podcast Fris E. Katával

“Amit a Teleki téren nem lehet megkapni, az nem is létezik”, és valóban, úgy tűnik, a zsibin vagy “tetűvásáron” asztallaptól kezdve kabáton át esetenként kiváló lopott áruig minden megtalálható volt. A keresztény és zsidó kereskedők együttműködése pedig a praktikumot követve nyilvánult meg: akinek sabbatkor akadt dolga, azt kisegítette a másik, hiszen neki meg vasárnap akadt más dolga, mint a kereskedés. 

Hallgasson minket kedvenc streaming appján

Powered by RedCircle

Kevesen tudják, hogy az 1920-as években Józsefváros volt az a kerület, amelyikben Erzsébetváros és Terézváros után a legtöbb zsidó élt. Erről mesél adásunkban Fris Kata, várostörténész. 

A zsidóság jelenléte és élete a háború alatt nyilvánvalóan hatalmasat változott, a deportálások a Józsefvárosi pályaudvarról indultak, a zsidókat csillagos házakba zárták. 

“Ennek a kerületnek az a sajátossága, hogy az akkori épületek és helyszínek most is velünk vannak, ugyanúgy állnak”, magyarázza Fris Kata. Itt vannak velünk mementóként, mellettük és bennük járunk, a történetükkel élünk. Hallgassa meg a Csakugyant, hogy többet megtudjon róluk!

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.