„Itt a tavasz, dagad a fasizmus!” – kezdte beszédét Imre Marcell a Mikszáth téri független hallgatói demonstráció egyik egyetemista szervezője. Elmondta, arra vállalkoztak, hogy közösen megüzenjék a magyar egyetemi polgárságnak: van remény, majd hozzátette, amikor elkezdték szervezni a tüntetést, nem tudták, mennyien lesznek jelen, de hittek az egyetemisták szolidaritásában.
„Nem ígérhetjük le a csillagokat az égről, szerencsére nem vagyunk politikusok, úgyhogy erre nincs is szükség: precedenst és platformot szeretnénk teremteni a magyar egyetemisták számára, azért hogy képesek legyenek megszervezni magukat” – fogalmazott Imre Marcell, majd emlékeztetett rá, hogy 35 évvel ezelőtt éppen április 8-án zajlott le a szocializmus utáni első magyar szabad választás második fordulója, ezért „legyen ez a nap a cselekvés ünnepe”.
Hughes Alex, egy másik egyetemista szervező szintén felszólalt a körülbelül 50 fős Mikszáth téri csoport előtt. Beszédében hazai és nemzetközi, történelmi és jelenkori események felidézésével húzta alá, hogy
a mindenkori diákság tiltakozása lehet a hajtóereje
össztársadalmi megmozdulásoknak az elnyomó hatalmakkal szemben. Úgy fogalmazott: békeidőben remek szórakozás az egyetemek közti rivalizálás, de ennek most nincs itt az ideje, mert alapvető jogaikban akarják most korlátozni őket. „Egyetemeken átívelő közös koordinációra és cselekvésre van szükség, mert egység hiányában nem tudunk erőt képviselni. Itt az idő, hogy megmutassuk a társadalomnak, készen állunk a változás elhozására. Ez a mi terünk, ezek a mi utcáink, ezek a mi egyetemeink, ezek a mi hídjaink!”
A szervezők, akárcsak a résztvevők, Budapest legkülönfélébb egyetemeiről érkeztek, de az összességében elmondható róluk, hogy a lelkesítő beszédek ellenére a radikális, forradalmi hevületű ellenállás még nem igazán érezhető rajtuk. A Mikszáth téri demonstráció után többen azért nem csatlakoztak a Hadházy-féle hídfoglaláshoz, mert vissza kellett menniük órára; egy srác azt mondta, még nem döntötte el, ha a haverjai mennek, akkor ő is. Egy ELTE mesterszakos lány, aki a csoport élén menetelt táblával az Erzsébet híd felé, azt mondta, másnap dolgoznia kell, ezért nem tud sokáig maradni a hídon.
Imre Marcell-lel is beszélgetünk útban az Erzsébet hídhoz, miközben zúgott a
„Mi hallgatók, nem hallgatunk!”.
Marcell azt mondta, amennyiben nem tiltanak be mindent és nem fenyegetik a létbiztonságukat, egyetemistaként szeretnének hasonló megmozdulásokat szervezni. Hughes Alex szerint meg kell nézniük, milyen a jogi környezet, és annak függvényében választani a leghatékonyabb eszközöket az ellenállásra. „Egyelőre még nincs képlet, amibe csak bedobáljuk, hogy mi a jelenlegi politikai környezet, milyen országban vagyunk, és majd kidobja,
hogy mi a hatékony formája az ellenállásnak.
Próbálkoznunk kell és szabad pofára esnünk. Ha ez a mai megmozdulás működőképes formátum, szeretnénk folytatni.”
A Ferenciek teréhez érve egy idősebb nő éppen a hídhoz érkező egyetemista csoport menetelését fotózta. Szerinte támogatandó a fiatalok ellenállása, ő is éppen ezért vesz részt a lányával a hídfoglalásban annak ellenére, hogy rossz a térde.
Békésen gyülekezett a tömeg a hídon, majd némi csúszással a beszédek is megkezdődtek. Hadházy Ákos kijelentette: egy lépéssel a hatalom előtt vannak, és nem is hagyják abba, amíg nem teljesül a követelésük. Ezt követően Koltai Róbert állt színpadra és József Attilától elszavalta a Thomas Mann üdvözlését. Szalay Krisztina író, színésznő pedig arról beszélt: a legfontosabb, amit tenni tudnak, a szeretet, ez pedig ott kezdődik, hogy szeressük magunkat, akkor leszünk képesek másokat is szeretni, „ez hiányzik most az országból”.
„Egy demokrata nem azért vallja azt, hogy joga van utcára vonulnia valakinek, mert éppen egyetért vele, hanem attól függetlenül, akár az ellenszenve ellenére is. Egy demokrata magát a szabadságot tekinti értéknek és nem a vele egyetértők szabadságát!” – ezt már Puzsér Róbert emelte ki beszédében. Laczó Adrienn politikai nyomásgyakorlás miatt lemondott bíró arra hívta fel a figyelmet, a történelemben sok alapvető változás indult abból, hogy összegyűltek emberek és kinyilvánították véleményüket. A volt bíró hangsúlyozta, „minket nem lehet megfélemlíteni”, majd a vezetésével a tüntetők a Nemzeti dalt szavalták.
A beszédek után a tömeg egy része elfoglalta a Szabadság hidat, ahonnan este tízre leszorították őket a rendőrök. Többen megpróbálták blokád alá venni a Petőfi hidat is, de ott rendőri sorfal állta a tüntetők útját. Este 10-re az Erzsébet hídon már csak pár százan voltak, a fesztiválhangulatot némi csalódottság savanyította, és az sem segített, hogy
elfogyott a zsíros kenyér a sátorból.
Voltak, akik táncoltak, ugráltak, mások nyakig bebugyolálva kempingszékben üldögéltek, de akadtak olyanok is, akik pokrócokon ülve kártyáztak és beszélgettek.
Egy srác pöttyös bögrével és táblával a kezében
a 85 ezres pénzbírságára gyűjtögetett
a tüntetők között. Azt mondta, az első hídfoglalás után érkezett a csekk. Felkészült volt, mert nem csak készpénzzel, revolutos utalással is hozzá lehetett járulni a büntetés befizetéséhez. Egy fiatal pár meleg teával kínálta a hídon maradtakat.
Éjfél után alig százan maradtak a demonstrálók, többségük a sátrakban elhelyezett hősugárzók alá tömörültek. A híd lábánál felállított MSZP-s sátorban viszont még negyed 1 körül is javában tartott a diszkóhangulat.
A kérdés az, mire lesz elég a kormánykritikus falunap? Egyelőre úgy tűnik, országunk vezetőit a 4. hídfoglalás sem hatja meg. Az sem, hogy Budapest mellett már Szegeden is történt hídfoglalás, Miskolcon pedig az aHang civil szervezet helyi aktivistái szerveztek demonstrációt. Sőt, Orbán Viktor törvénymódosítást is ígért a hídfoglalások ellen a dugóban ragadó emberekre hivatkozva. Kérdéses tehát, hogy meddig lehet ilyen jellegű akciókat szervezni, főleg úgy, hogy április 14-én az országgyűlés megszavazza azt az alkotmánymódosítást, amely nemcsak a Pride, hanem bármilyen megmozdulás ellehetetlenítésére alkalmas lehet, április 15-én pedig életbe lép az új gyülekezési törvény.
Fotók: Karancsi-Albert Rudolf
