Jessica Hausner rendező munkáiról Szekeres Csaba elmondta, hogy erősen meghatározzák a női témák, példaként hozta A boldogságvirág című 2019-es filmjét. A most megtekintett alkotás a csodához való viszonyulásról szól. „Mindazonáltal a vallási téma és a katolikus valláshoz fűződő jelképrendszer visszatérő elem a filmjeiben” – állapította meg. „Olyan típusú női sorsokat jelenít meg, amelyekben
a nő valamiféle kiszolgáltatottságot él meg,
és ebből szeretne kitörni. Azt gondolom, ha így nézzük ezt a filmet, akkor a kitörésvágy a csodával való találkozás pillanata” – magyarázta, s a kontextusba helyezés kedvéért megemlítette, hogy az osztrák rendező kortársai közt a provokatív, nyugtalanító filmjeikről ismert Michael Haneke és Ulrich Seidl rendezőket találjuk.
A 2010-es Lourdes leírása a port.hu-n: „A film egy lourdes-i zarándokút történetét meséli el. A zarándokok között akadnak egészségesek és gyógyulást remélők, akik a spirituális megtisztulás és a testi kínok megszűnésének reményében vállalják az utazást. A főszereplő, Christine gyógyíthatatlan betegsége miatt nem tud járni. Utazásán az ő szemével látjuk Lourdes-t, és megértjük az emberek társasága iránti vágyát. Életét végleg megváltoztatta a betegsége, amely elzártságba kényszeríti, és amelyből most megpróbál kiszabadulni.”
Lázár Kovács Ákos szerint ez a film is egy újfajta önazonosság-keresés. Szerinte a művészet a saját eszközeivel megpróbálja megtalálni azt, miről is van szó a vallás kapcsán. „Az elmúlt háromszáz évben egy nagyon erős természettudományos,
a vallást folyamatosan gyanúsító és lebontani kívánó gondolkodói irányzat
vitte Európa sorsát. A vallásos funkció a filmesek között is kötelezi az embereket arra, hogy fogalmazzák meg, milyen a hitük” – jelentette ki.
Sajgó Szabolcs úgy látta, hogy bizonyos értelemben eléggé a lejtő alján vagyunk. A jövő dönti majd el, hogy meg tudunk-e állni a katasztrófa előtt, képes-e az emberiség helyre tenni az egymáshoz való viszonyulást, vagy megint valami katasztrófának kell történnie ahhoz, hogy észhez térjen.
A csoda kapcsán érdekes gondolatmenetbe kezdett. „Nagy kérdés, hogy a csoda természetfölötti vagy sem. Minden mindennel összefügg, és minden mindenben benne van, a természet nyitott rendszer, és attól, hogy vannak olyan megnyilvánulásai, amelyeket nem tudunk hova tenni, az még nem csoda. A csoda utalás valami többre, valami nagyobbra. Hogy mi válik jellé az ember számára, az nagyon eltérő” – fejtegette.
Szekeres Csaba azért is tartja ezt a filmet értékesnek, mert nem egyfajta értelmezést vonz be, nem lehet nagyon egyszerű, tényszerű állításokat megfogalmazni vele kapcsolatban. „Az én értelmezésemben a rendező nem azt keresi, hogy az isteni csoda mibenléte hogyan ragadható meg, hanem azt, ami az isteni csoda kapcsán átélhetővé válik, ilyen módon
a csoda természetét a hétköznapokban megjelenő hiányban
fogalmazza meg. Függetlenül attól, hogy fogyatékkal vagy egészségesnek tűnően élünk, valamilyen módon a hiányt folyamatosan megéljük” – magyarázta.
Majd folytatta: „A film arra világít rá, hogy az emberi természet velejárója, hogy állandó hiányérzeteket élünk meg. Az, hogy ez mennyire teszi az életünket teljessé, boldoggá vagy boldogtalanná, annak a függvénye, hogy én mit gondolok a transzcendensről, az Istenről, arról a világról, ami túlmutat azon, amivel ezt a hiányt megélem.”
Sajgó Szabolcs hangsúlyozta, a látható és a nem látható egy, nincs két külön világ. „Ez azt is jelenti, hogy az élők és az elhunytak, a testi teremtmények és a szellemi teremtmények is egy világnak a részei, ahogyan a látható világban a jónak és a rossznak vannak centrumai, hasonlóképpen ugyanez igaz a nem látható világra, egymásra hat a látható és a nem látható. Amikor valaki hátat fordít a jónak, akkor azzal egy védelmet is elveszít, vagyis ki lesz téve annak, hogy
a szellemi létező rossz energiái elkezdenek működni benne,
és ártanak rajta keresztül” – hangoztatta az atya.
Szekeres Csaba a csodákat érintve elmondta, az a tény, hogy milyen jel milyen jelentéssel társul számunkra, és ezt hogyan tudjuk értelmezni, mondhatni ez a csoda kategóriája. Tudniillik hogy fölfedezzük-e a jelet, meg tudjuk-e érteni, el tudjuk-e választani a láthatót a láthatatlantól, és fölismerjük-e a láthatatlan mögött rejtőző rosszat vagy gonoszt. „Nyitottnak, végtelenül érzékenynek és figyelmesnek kell lenni a jóra, az istenire, hogy ennek a képességnek a birtokában legyünk” – jelentette ki a beszélgetés végén.
Fotók: Huszár Boglárka
