A húsvéti időszak alatt a fővárosban különösen aktívak voltak a hatóságok. A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) rendőrei 93 ittas sofőrrel szemben intézkedtek, mielőtt azok – a rendőrségi közlemény finoman fogalmazó szóhasználatával élve – balesetet okozhattak volna.
A valóság persze az, hogy sokan közülük időzített bombaként közlekedtek az utakon. Az országosan 450 ittas járművezető közül 258 ember „teljesítménye” érte el a büntetőjogi kategóriát. Budapest és Pest megye vezeti az ittas sofőrök toplistáját.
A 93 budapesti ittas vezető közül 37 szervezetében olyan magas alkoholszintet mértek, hogy ellenük büntetőeljárás indult. További 56 esetben közigazgatási eljárás keretében vizsgálják az ügyet.
A hosszú hétvégén egy halálos közlekedési baleset is történt, 2 ember vesztette életét, azt azonban a rendőrség nem közölte, hogy ez az eset összefüggésben állt-e alkoholfogyasztással.
Az ittas vezetés nem pusztán szabálysértés, hanem potenciális emberölés. Ha valaki úgy dönt, hogy alkoholfogyasztás után vezet, nemcsak a saját, hanem mások életét is kockára teszi.
Az ittas vezetés szankciórendszere rétegzett, és attól függően, hogy mennyire „sikerült” túllépni a határértékeket, más-más következményekkel kell számolni.
A jogszabályok 0,50 gramm/liter véralkohol (illetve 0,25 milligramm/liter levegőalkohol) koncentráció alatt az ittas vezetést még szabálysértésnek minősítik. Ilyenkor „csupán” közigazgatási bírságra számíthat a sofőr, melynek összege 30.000 és 100.000 forint között mozog. A jogosítvány ilyenkor még megmaradhat – sovány vigasz, de legalább a mobilitás nem vész el azonnal.
A részletes bontás szerint 0,30 g/l véralkohol (vagy 0,15 mg/l levegőalkohol) koncentrációig 50.000 forint a büntetés, ha ezt az alkoholszintet meghaladja, de még a bűncselekményi határ alatt marad, akkor 156.000 forint.
A nem gépi meghajtású járművek vezetőit – kerékpárosokat, rollereseket, de még a lovas kocsi hajtóit is – elkaphatja a hatóság ittas állapotban. Itt 0,50 g/l véralkohol felett kell fizetni – ha alsóbbrendű úton történt a szabálysértés, 10.000 forint, főútvonalon pedig 30.000 forint a bírság. Persze ettől még a kerékpárosok és rolleresek főként magukat veszélyeztetik, de a jogalkotó szerint a zsebükön keresztül kell észhez téríteni őket.
A 0,5 g/l véralkohol (vagy 0,25 mg/l levegőalkohol) feletti értékkel már a büntetőjog területére lépünk. Ilyenkor minimum 250.000 forintos pénzbüntetés várható – és ez csak a kezdet. A járulékos következmények sora szinte végtelen: vezetéstől eltiltás (1 hónaptól akár 8 évig), kötelező utánképzés, büntetőpontok (18 pontnál automatikus 6 hónapos eltiltás). Súlyosabb esetben akár 10 év vezetéstől eltiltás és szabadságvesztés is kiszabható.
Még mielőtt bárki legyintene a bírságok összegére, érdemes számolni a biztosítási következményekkel is.
A 0,8 ezrelék feletti véralkoholszint esetén a casco biztosítások rendszerint kizárják a kártérítést.
A kötelező biztosítás ugyan kifizeti a vétlen fél kárát, de utána az összeget behajtják az ittas sofőrön – ez pedig már nem néhány százezer, hanem akár többmilliós tétel is lehet.
A hétköznapi italfogyasztás tükrében ezek a számok még ijesztőbbek. Egyetlen korsó sör (5% alkoholtartalom) elfogyasztása után 1 órán belül 0,2-0,4 százalékos véralkohol szintet produkálhat egy átlagos testsúlyú férfi – ez pedig szabálysértési mérték 30.000 és 100.000 forint közötti bírsággal.
Aki azt hiszi, a bor biztonságosabb választás, téved: 1,5 dl átlagos bor (12 százalék alkoholtartalom) 0,3-0,5 százalék véralkohol szintet eredményez, ami szintén szabálysértési kategória 6 büntetőponttal és ugyanolyan súlyos pénzbüntetéssel. Ráadásul a nőknél akár 3-4 óráig is eltarthat egyetlen pohár bor lebomlása.
Az italozáskor számolni kell azzal is, hogy az alkohol nem egyenletesen ürül ki a szervezetből – átlagosan 5 óra alatt csökken felére a véralkoholszint. Így könnyen előfordulhat, hogy a másnap reggeli vezetésnél is fennáll még a kockázat, a légalkoholmérők akár 24 órával később is jelezhetnek.
Fotó: Czeglédi Zsolt / MTI