A fűbe leterített, Józsefváros térképét ábrázoló molinón mezítelen női lábak szelték az utcákat, tereket, majd amikor egy ominózus helyszínhez értek, feljegyeztek hozzá 1-2 mondatot, aztán továbbléptek. A térkép körül állók – akár ismeretlenül is – hajdani élményeiket osztották meg egymással, és a térképet böngészve, mások sztorijait olvasva már fűzték is rá a következő, saját emlékmorzsájukat. Időnként hangosan felnevettek, mert vicces elbeszélés akadt ám dögivel.

Nők egymás közt 

„Ez a program nőknek szól, és valóban csak nők vannak itt. Szerintem más dolgokat mondanak el a nők egymás közt, ezért különleges a hangulat” – fejtette ki Dorottya, a program egyik látogatója. Vidékről költözött fel Budapestre az egyetem miatt. Ennek már vagy 10 éve. Több helyen is élt a városban, lakott már a kerületben, jelenleg is épp itt keres albérletet. „A Kun utcában laktam, a pápa térre jártam futni, itt van a barátaim jó része, a legutóbbi projektmunkámon is itt dolgoztam, és a közelben lakik a szerelmem. Ezek mind meghatározó helyszínek számomra.”

„Van, akikből nehezebben jönnek ki az élmények és a történetek. Amikor mégis megosztják, akkor viszont jobban szeretik a pozitív dolgokat elbeszélni” – vélte Donáth Anna Róza, az esemény egyik koordinátora. A szervezők arra voltak kíváncsiak, hogyan érzékeli a várost egy nő, hogyan tekint rá, hogyan viseli magát benne. „A várost többnyire férfiak tervezik és alakítják. Bennünket éppen ezért nagyon érdekel, milyen a női nézőpont” – foglalta össze Thury Lili, a másik szervező. Minél több nőt igyekeztek bevonni a programba az állomásaik helyszínein, így a Mátyás, a Kálvária és a János Pál pápa téren is. „Voltak, akik egész gyorsan rápörögtek” – folytatta Lili. „Sokan kezdik úgy a mesélést, hogy annak idején itt mozi volt, ott egy klub, ezt az utcát így hívták, azt a teret meg úgy nevezték, és így tovább. Érdekes, ahogy a múlt és a jelen Józsefvárosának időrétegei is kirajzolódnak a térképen.”

Együtt teljes a kép

„Ahogy böngésszük a térképet, egyre több minden jut eszünkbe” – mutatott rá Hilda, résztvevő szintén, aki már ugyan nem lakik a kerületben, de továbbra is józsefvárosinak tartja magát. „Meglehetősen központi helyen, a Rákóczi téren éltem. Ott mindig történik valami izgalmas, és rengeteg embert ismertem meg random.” Hilda korábban nem szimpatizált a kerülettel, tele volt előítéletekkel, végül beszívta mégis a miliő. „Szerettem a teret és az ottani embereket. Számomra fontosak voltak azok »az arcok«, akiket nem akarok csak úgy hajléktalanoknak hívni, mert nekem többet jelentettek. Az ő jelenlétükkel együtt éreztem, hogy teljes a tér. Ha valamelyikőjüket valami egészségügyi ok elvitte, akkor pedig azt éreztem, hogy valami elveszett a tér arcából.”

A térképre nem az összes történet került fel persze, s amiket leírtak, azok is inkább csak rövid skiccek. A történeteket máskülönben nem is volt kötelező megosztani vagy leírni, hangulatmatricákat is lehetett felragasztani az emlékezetes helyszínekhez. A legjobban az otthonosság, a szeretet és a boldogság vinyetták fogytak. A feljegyzések között lettek személyesebbek és általánosabbak is, sőt egyes helyszíneken azonos élmények gyűltek, és az is jól behatárolható, hogy milyen területről mit gondolnak a nők. Még javaslatok is felkerültek, amik a kerület jobbítására vonatkoznak, mint például „jó lenne itt egy közösségi tér” – mondta Tóth Eszter, a csapat harmadik tagja.

Az egyetlen

„Én itt nőttem fel, és jelenleg is itt lakom. Gyerekkoromban azt hittem, hogy én vagyok az egyedüli fiatal, aki ebben a kerületben él. Nem értem, hogy miért, hiszen az összes iskolatársam itt nevelkedett. (Nevet egy nagyot.) Örülök neki, hogy most csak csajok vannak itt, és rajtunk a sor, hogy mi meséljünk, hogy szót kapjunk” – mondta Dóra, a rendezvény egyik résztvevője. A Leonardo da Vinci közben született, a Losiba járt suliba, s összekötve a két pontot, fel is tüntette ezt a térképen. „Fontosak a történeteink, mert ha nem is közvetlenül, de ezek összekötnek minket és közelebb hoznak egymáshoz” – jelentette ki határozottan, de szeretetteljesen.

A szervezők azt ígérik, hogy a térképet szeptemberben kiállítják a Kesztyűgyárban. A kezdeményezésüknek van egy Instagram-oldala is, ott továbbra is nyomon követhetők maradnak, és ott folytatják a gyűjtést: továbbra is várják a sztorikat, hogy minél színesebbre szőjek és szorosabbra fűzzék a kapcsolatot a kerület és a benne élők között.