Szombat helyett pénteken szűrnek

2025. április 30.

Ingyenes szűrőnapon erednek a metabolikus szindróma nyomába

Újra lehetőség nyílik az ingyenes egészségügyi szűrővizsgálatokra a VIII. kerületben. 2025. május 9-én, pénteken 14 és 20 óra között szűrőnapot tartanak a Józsefvárosi Szent Kozma Egészségügyi Központban.

A metabolikus szindróma a szív- és érrendszeri betegségek, valamint a cukorbetegség korai előrejelzője lehet, ezért is fontos a szűrése. A következő szűrőnapon már meg igénybe is lehet venni ezt a fajta komplex vizsgálatot.

„Ezekben a típusú betegségekben hal meg minden második magyar ember”

– mondta lapunknak a Józsefvárosi Szent Kozma Egészségügyi Központ főigazgatója, Lantos Gabriella.

A kerületi egészségügyi központ szakemberei szerint a VIII. kerületnek van egy nagyon egészségtudatos, de nagyon szűk kisebbsége, akik rendszeresen járnak a szűrőnapokra. Ám ez a csoport nem éri el az ezer főt sem, miközben a kerület lakossága ennek sokszorosa. Ezért döntött úgy az intézmény vezetése, hogy átalakítják a korábbi szűrőszombatok rendszerét és célzottabb vizsgálatokat kínálnak.

Az idei szűrőpéntek újdonsága a mintegy másfél órás, komplex metabolikus szindróma szűrés, amelyet már tavaly elkezdtek kidolgozni a Semmelweis Egyetemmel (SOTE) együttműködésben. Ez különösen fontos lehet a dohányzók és a túlzott szénhidrátfogyasztók számára. A vizsgálat során vércukormérést, testsúly- és testmagasságmérést, BMI-számítást, testösszetétel-mérést, vérnyomásmérést és boka-karindex vizsgálatot végeznek.

A metabolikus szűrés eredményei alapján három kategóriába sorolják a pácienseket: teljesen egészséges, kis elváltozásokkal rendelkező, illetve már betegséggel küzdő csoportokba. „A legnagyobb halmaz a középső lesz. A kis elváltozások már kimutathatók, de életmód-változtatással ezek még olyan jól korrigálhatók, hogy nem fog belőle betegség kialakulni” – mondta a szakember.

A kis elváltozásokkal rendelkező csoport tagjainak dietetikus, gyógytornász és pszichológus nyújt segítséget, egyenként 20-20-20 perces konzultációk során. A programban személyre szabott táplálkozási és mozgási tanácsokat kapnak a résztvevők, valamint pszichológiai támogatást is, hogy ne adják fel az esetleges kezdeti kudarcok vagy megingások esetén.

„Ez egy nagyon komplex program, és azt remélem, hogy ezt hasznosnak fogják azok találni, akik ebbe a középső csoportba tartoznak”

– mondta Lantos Gabriella.

A már kialakult betegséggel rendelkezők számára – akikről esetleg ők maguk sem tudnak – azonnali szakorvosi beutalót biztosítanak, és már másnap vagy a következő héten fogadják őket további kivizsgálásra vagy kezelésre az egészségügyi központban.

A jelenlegi metabolikus szűrésre összesen 24 időpont áll rendelkezésre, ezért érdemes mihamarabb regisztrálni. A szűrésekre 2025. április 10-től lehet bejelentkezni munkanapokon, hétfőtől péntekig, személyesen a betegirányításon 7 és 19 óra között, vagy telefonon 8 és 16 óra között a következő számokon: +36 (1) 790-4721, +36 (1) 790-4722, +36 (1) 790-4723.

A szűrések prevenciós jellegűek, így elsősorban azokat várják, akik jelenleg nem részesülnek ilyen gyógykezelésekben. A VIII. kerület lakosait arra biztatják, hogy éljenek a lehetőséggel, vegyenek részt a szűrővizsgálatokon, hiszen a korai felismerés és az időben elkezdett életmódváltás életet menthet.

Fotó: Senger Nikolett

Kapcsolódó cikkek

2026. október 13.
Október 15-én, csütörtökön este 9 órától a cseh Viktoria Plzeň csapatát fogadja a Ferencváros a Groupama Arénában, az Európa-liga alapszakaszának második fordulójában. A mérkőzés miatt már reggeltől parkolási tilalmakra, délutántól pedig időszakos útlezárásokra kell számítani a VIII. és IX. kerület határán.
2026. október 13.
A 71. Országos Függetlenfilm Fesztivált Egerben rendezték meg, a díjakat, díjazottakat azonban Budapesten, méghozzá Józsefvárosban is megünneplik. A fővárosi díjátadónak a Baross utcai Főfotó Galéria ad otthont, a szervező pedig a kerületben működő, idén 95 éves Magyar Független Film és Video Szövetség (MAFSZ).
2026. október 13.
Miért látunk jóval kevesebb hajléktalan nőt az utcákon, mint férfit? Miért maradnak sokan bántalmazó kapcsolatban akkor is, ha menekülni szeretnének? És mit ér a szociális munkások erőfeszítése, ha a szállón élő embernek még arról sincs lehetősége dönteni, kivel osztja meg a szobáját? Ezekről a kérdésekről beszélgettek szociális szakemberek és feminista aktivisták a Józsefvárosi Múzeumban. A kerekasztalon az is kiderült, hogy a női hajléktalanság jóval összetettebb jelenség annál, mint amit az utcán látunk belőle.

További cikkek

2026. október 13.
Október 15-én, csütörtökön este 9 órától a cseh Viktoria Plzeň csapatát fogadja a Ferencváros a Groupama Arénában, az Európa-liga alapszakaszának második fordulójában. A mérkőzés miatt már reggeltől parkolási tilalmakra, délutántól pedig időszakos útlezárásokra kell számítani a VIII. és IX. kerület határán.
2026. október 12.
Kertészeti munkák kezdődtek október 12-én a Kálvária téren, új évelőágyásokat alakítanak ki a JGK kertészei.
2026. október 11.
Reprezentatív felmérés készült a nyári hőhullámok tapasztalatairól, mely alapján a kerületieket különösen próbára tették a forró napok.

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.