Ne a kukába dobja!

2025. május 06.

Palackgyűjtőket tesztel a főváros

Ipari formatervezőket is alkalmaztak.

Elindult a palacktartók tesztelése: 80 tesztpéldányt helyeznek ki Budapest különböző forgalmas pontjain a Budapesti Közművek FKF köztisztasági divíziójának munkatársai. Összesen 4 kísérleti változatot tesztelnek. Kialakításukban ipari formatervezők vállaltak szerepet. 

A palacktartók a Budapesti Közművek gyártóüzemében készültek, összeszerelésüket és kihelyezésüket is a vállalat végzi.

Tavaly nyáron vezették be a palackok 50 forintos visszaváltási díját.

A palack mára már nem szemét, akinek nem kell, az beleteszi, akinek kell, az kiveszi a palacktartóból

– mondta Varga Csaba a videójában. A BKM köztisztasági főigazgatója szerint ne a kukákba, hanem a palacktartóba helyezzék a palackokat, hogy reggelente ne feltúrt kukákat lássunk.


A Budapesti Közművek szakemberei a közterületi palackgyűjtőket az alábbi szempontok szerint tervezték meg:

  • a tartóeszközről egyértelműen megállapítható legyen, hogy kizárólag a DRS (Deposit Return System) rendszer keretében visszaváltható palackok elhelyezésére szolgál;
  • kialakítása a legkevésbé legyen alkalmas arra, hogy egyéb hulladékokat helyezzenek el rajta vagy benne;
  • a tartóeszköz nem akadályozhatja az oszlopon telepített, meglévő hulladékgyűjtő edények ürítését, üzemeltetését, tisztítását, cseréjét.

A BKM a továbbiakban folyamatosan gyűjti a kísérleti palacktartók üzemeltetési tapasztalatait.

Fotók: BKM

Kapcsolódó cikkek

2026. október 13.
A 71. Országos Függetlenfilm Fesztivált Egerben rendezték meg, a díjakat - díjazottakat azonban Budapesten, méghozzá Józsefvárosban is megünneplik. A fővárosi díjátadónak a Baross utcai Főfotó Galéria ad otthont, a szervező pedig a kerületben működő, idén 95 éves Magyar Független Film és Video Szövetség (MAFSZ).
2026. október 13.
Miért látunk jóval kevesebb hajléktalan nőt az utcákon, mint férfit? Miért maradnak sokan bántalmazó kapcsolatban akkor is, ha menekülni szeretnének? És mit ér a szociális munkások erőfeszítése, ha a szállón élő embernek még arról sincs lehetősége dönteni, kivel osztja meg a szobáját? Ezekről a kérdésekről beszélgettek szociális szakemberek és feminista aktivisták a Józsefvárosi Múzeumban. A kerekasztalon az is kiderült, hogy a női hajléktalanság jóval összetettebb jelenség annál, mint amit az utcán látunk belőle.
2026. október 13.
Hogyan működik a józsefvárosi részvételi költségvetés az ötlet megszületésétől a szavazáson át a megvalósításig? Milyen problémákból születnek a javaslatok, hogyan formálódnak közösségi üggyé, meddig élhetnek tovább, és milyen hatása lehet egy-egy kezdeményezésnek?

További cikkek

2026. október 12.
Kertészeti munkák kezdődtek október 12-én a Kálvária téren, új évelőágyásokat alakítanak ki a JGK kertészei.
2026. október 11.
Reprezentatív felmérés készült a nyári hőhullámok tapasztalatairól, mely alapján a kerületieket különösen próbára tették a forró napok.
2026. október 10.
A Bródy Sándor utca 4. és a Kőfaragó utca 12. előtt forgatják az Üvegház című, Carl Lutz svájci diplomata életéről szóló játékfilm egyes jeleneteit. Október 15. és 30. között időszakos korlátozásokra kell számítani.

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.