Több mint egy érem

Lipcsei Viktória bajnok
2025. május 14.

Lipcsei Viktória sorozatban hódítja el a bajnoki címeket

Józsefváros büszkesége ismét történelmet írt a magyar rúdsportban. Májusban megnyerte a Pole Art Magyar Bajnokságot, újabb aranyéremmel gazdagítva impozáns gyűjteményét. Mindössze egy hónappal korábban már a Pole Sport Magyar Bajnokság dobogójának legfelső fokán állhatott. Mindkét versenyen a felnőtt, profi kategóriában érte el ezt, ami a csúcsot jelenti.

„Ez az eredmény több, mint egy érem”, mondta a bajnok a győzelme után. „Minden benne van: a sok korán kelés, a csendes, kitartó munka, a fájdalmak, a küzdelmek és azok a pillanatok, amikor nehéz volt hinni magamban.”

A kettős bajnoki címmel Lipcsei Viktória kvalifikálta magát a novemberi, fokvárosi Pole Art Világbajnokságra, ahol a nemzetközi mezőnyben is bizonyíthatja tehetségét. A rúdsportban külön szakágat képvisel az art és a sport szakág. Az afrikai kontinens első világversenyén az art, azaz a művészibb és kevésbé a technikailag nehezebb elemeket felvonultató bajnokság lesz.

2024 valódi diadalmenet volt a sportolónak. Két magyar bajnoki cím, egy Európa-bajnoki győzelem és egy Magyar Kupa elsőség mellett a POSA Sport és Art világbajnokságon a legjobb 10 között végzett. Kiemelkedő teljesítményét a sportszakma is elismerte: márciusban az Év Sportolója díjat vehette át a Magyar Levegősportok Szövetségétől, míg április elején a 2025-ös Just Clear Award ünnepségén a 2024-es év legeredményesebb felnőtt rúdsport versenyzőjeként tüntették ki.

„Hatalmas megtiszteltetés számomra ez az elismerés, amely nemcsak a mögöttem álló rengeteg munkát, kitartást és áldozatot jelenti, hanem azt is, hogy a rúdsport – amit szenvedéllyel és alázattal képviselek – egyre nagyobb figyelmet és megbecsülést kap” – mondta Lipcsei Viktória a díjátadón.

A sportban elért eredményeiért és a sportolás népszerűsítésében végzett munkájáért múlt év november 7-én, a kerület születésnapján

Józsefváros önkormányzata a Guricsné Pásztor Erzsébet-díjjal jutalmazta.

Lipcsei Viktória sikerei mögött nemcsak a kitartó munka, hanem egy erős támogató közösség is áll. „Vannak, akik mindig hisznek bennem. Akik mellettem állnak, bátorítanak, és emlékeztetnek rá, hogy miért csinálom. Köszönöm az edzőmnek, a barátaimnak és a családomnak a támogatást. Ez nélkülük nem sikerült volna!” – mondta. A bajnokról egy külön elemet is elneveztek: a Lipcsei split egy rúdon bemutatott spárga.

Az idén december 9. és 14. között Budaörsön rendezik meg a világbajnokságot a sport szakágban. A POSA-Pole Sports & Arts World Federation által szervezett eseményen a sportág legjobb képviselői mérik össze tudásukat világszinten.

Lipcsei Viktória jelenleg pihen, hogy új erővel vághasson neki a következő szezonnak. „Most végre elérkezett a pihenés ideje, hogy feltöltődve készülhessek a következő versenyszezonra. Sok új dolgot szeretnék tanulni és fejlődni, hogy még jobb teljesítményt nyújthassak a jövőben. Alig várom, hogy új kihívások elé nézzek és valóra váltsam a legmerészebb álmaimat is!” – mondta a bajnok.

Sokat nem pihenhet, mert július 17. és 20. között Prágában lesz az Európa-bajnokság a sport szakágban.

Fotók: Lipcsei Viktória

Kapcsolódó cikkek

2026. október 13.
Október 15-én, csütörtökön este 9 órától a cseh Viktoria Plzeň csapatát fogadja a Ferencváros a Groupama Arénában, az Európa-liga alapszakaszának második fordulójában. A mérkőzés miatt már reggeltől parkolási tilalmakra, délutántól pedig időszakos útlezárásokra kell számítani a VIII. és IX. kerület határán.
2026. október 13.
A 71. Országos Függetlenfilm Fesztivált Egerben rendezték meg, a díjakat, díjazottakat azonban Budapesten, méghozzá Józsefvárosban is megünneplik. A fővárosi díjátadónak a Baross utcai Főfotó Galéria ad otthont, a szervező pedig a kerületben működő, idén 95 éves Magyar Független Film és Video Szövetség (MAFSZ).
2026. október 13.
Miért látunk jóval kevesebb hajléktalan nőt az utcákon, mint férfit? Miért maradnak sokan bántalmazó kapcsolatban akkor is, ha menekülni szeretnének? És mit ér a szociális munkások erőfeszítése, ha a szállón élő embernek még arról sincs lehetősége dönteni, kivel osztja meg a szobáját? Ezekről a kérdésekről beszélgettek szociális szakemberek és feminista aktivisták a Józsefvárosi Múzeumban. A kerekasztalon az is kiderült, hogy a női hajléktalanság jóval összetettebb jelenség annál, mint amit az utcán látunk belőle.

További cikkek

2026. október 13.
Október 15-én, csütörtökön este 9 órától a cseh Viktoria Plzeň csapatát fogadja a Ferencváros a Groupama Arénában, az Európa-liga alapszakaszának második fordulójában. A mérkőzés miatt már reggeltől parkolási tilalmakra, délutántól pedig időszakos útlezárásokra kell számítani a VIII. és IX. kerület határán.
2026. október 12.
Kertészeti munkák kezdődtek október 12-én a Kálvária téren, új évelőágyásokat alakítanak ki a JGK kertészei.
2026. október 11.
Reprezentatív felmérés készült a nyári hőhullámok tapasztalatairól, mely alapján a kerületieket különösen próbára tették a forró napok.

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.