Kikapcsoló-kikapcsolódás kell nekünk

2025. június 30.

Kell egy hét együttlét – a képernyők nélkül

Mennyit telefonozik egy nap? Átvették már az irányítást az életében a monitorok? Szeretne ezen változtatni? Szeretne belekóstolni a képernyőszegény életbe? Nem is olyan könnyű – most egy kezdeményezés segít ebben.

Ha a telefonunk beállításai közt megnézzük a Digitális jóllét (vagy hasonló) nevű menüpontot, megnézhetjük, mennyi időt töltünk a telefonképernyő előtt. 1 óra? 6 óra? Még több? Mellbevágó látni, amit amúgy sejtünk, és látjuk a környezetünkön is sokszor: rengeteg időnket töltjük információk magunkba szippantásával/játékkal/chateléssel/videók nézegetésével. Talán sokkal többet is, mint amennyi feltétlenül szükséges volna. Sok időt, amit másra is használhatnánk.

A Kék Pont Alapítvány most elindította a Kikapcsoltam programot. Ez, ahogy a weboldal is tájékoztat róla, a mértékletesség értékére és gyakorlatára igyekszik felhívni a figyelmet, hogy töltsünk lehetőleg minél több időt képernyők (nemcsak telefon-, hanem tévéképernyők, monitorok) nélkül. Egy hetet, hét napot kell erre szánni a program szerint július 1. és 7. között, hogy megtapasztaljuk,

  • a mértékletességgel egyensúlyt hozhatunk az életünkbe, és elkerülhetjük a függőség kialakulását (vagy segíthetünk azt kezelni);
  • ne a képernyők alakítsák, kontrollálják az életünket, hanem mi magunk;
  • felfedezzünk más tevékenységeket, amelyekre azáltal lesz időnk, hogy nem a képernyőkre meredünk;
  • ha nagyon nem tudunk mit kezdeni a képernyő nélküli idővel, kezdjünk újratervezni, akár kérjünk segítséget magától a Kék Pont szakembereitől, csatlakozzunk egy olyan csoporthoz, amelyben hasonló problémákkal küzdő emberek vannak.

Mit szabad? E-mailt olvasni, írni, telefonálni, sms-t írni, pénzügyeket banki alkalmazásban intézni, dolgozni, közösségi médiát szigorúan munkacélra használni.

Mit nem szabad? Chatelni, közösségi médiát használni, hírportált olvasni, telefonos kamerát használni, régi fotókat nézegetni, sorozatokat nézni (vagy filmet tévén nézni).

Moziba viszont szabad menni.

Több idő, kevesebb hír és információ vár arra, aki megpróbálja a kihívást. Több minden jön majd át a környező világból. Több lehetőség közvetlenül kapcsolódni a többi emberhez, és nem a képernyőn át. Lehet akár monitormentes eseményeket szervezni, másokat meghívni rá a Kikapcsoltam Facebook-csoportban. Lehet a pároddal vagy a családoddal közösen végezni a szó szoros értelmében vett kikapcsolódást.

Érdemes azért előtte közölni a közösségi médiában, hogy mire készülünk, ne ijedjenek meg a többiek, hogy hova tűntünk. És érdemes naplóban rögzíteni, mi sikerült, mi nem, mi volt nehéz.

És akinek segített ez a program, támogathatja a Kék Pont Alapítványt.

Az alapítvány projektkoordinátorával, Dávid Ferenccel (és másokkal) nemrég Neked8?-beszélgetésen jártuk körbe a függőségek kérdését a gyerekekkel kapcsolatban:

Fotó: pexels

Kapcsolódó cikkek

2026. október 13.
Hogyan működik a józsefvárosi részvételi költségvetés az ötlet megszületésétől a szavazáson át a megvalósításig? Milyen problémákból születnek a javaslatok, hogyan formálódnak közösségi üggyé, meddig élhetnek tovább, és milyen hatása lehet egy-egy kezdeményezésnek?
2026. október 12.
Józsefvárosban négy éve folyik egy olyan program a gyerekek számára, amiben az étkezésen, ételkészítésen keresztül ismerik meg az ökológiai fenntarthatóság komoly kérdéseit.
2026. október 12.
Október 20-án lesz a Józsefvárosban aktívan tevékenykedő civil szervezetek, közösségek és csoportok fóruma a Napházban, ahol a kerület civil stratégiáját beszélhetik meg.

További cikkek

2026. október 11.
Félszázadik jubileumát ünnepli Fábri Zoltán filmklasszikusa, amelynek több ikonikus jelenetét is Józsefvárosban forgatták.
2026. október 10.
A Friedrichshain–Józsefváros-tengely márpedig létezik, és nem csak Borges Bianka fejében.

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.