„Álljon le a gép, nyaralni megy a nép! Jár ez a két szép hét!”

2025. július 10.

Igazgatási szünet a Józsefvárosi Önkormányzatnál

A Józsefvárosi Önkormányzat Polgármesteri Hivatala július 21. és augusztus 1. között zárva tart igazgatási szünet miatt.

A nyári szünet ideje alatt a hivatal ügyfélfogadása szünetel, az első ügyfélfogadási nap augusztus 4-én, hétfőn lesz.

Az igazgatási szünet alatt azonban nem maradnak teljesen elérhetetlen a hivatali szolgáltatások. Általános tájékoztatás céljából minden hétköznap 9 órától 13 óráig ügyeletet tartanak az ingyenesen hívható zöldszámon: +36 (80) 277-256.

Az Anyakönyvi Iroda halaszthatatlan ügyekben továbbra is biztosít korlátozott szolgáltatást. A Baross utca 63–67. földszint 5. számú irodahelyiségben hétfőtől csütörtökig 8:30 és 10 óra között van lehetőség irat átadására, átvételére. Ez főként az újszülöttek bejelentéséről szóló jegyzőkönyvek átadására vonatkozik a kórházi futárok esetében, valamint a VIII. kerület területén történt halálesetek bejelentésével kapcsolatos ügyekben a temetkezési szolgáltatók és hozzátartozók számára.

Rendkívüli telefonos ügyelet is működik anyakönyvi ügyekben: hétfőtől csütörtökig 8 és 12 óra között a +36 (1) 459-2105-es számon lehet segítséget kérni.

A katasztrófavédelmi feladatok ellátása az igazgatási szünet alatt is biztosított.

Amennyiben a hivatal működési körében veszélyhelyzet, baleset, elemi csapás, életveszély vagy súlyos kár lépne fel, a közbiztonsági referens gondoskodik a katasztrófavédelmi feladatok megszervezéséről és koordinálásáról. A közbiztonsági referens a +36 (20) 852-3859-es telefonszámon érhető el.

A közterület-felügyelet változatlanul elérhető az igazgatási szünet alatt is. A 0–24 órában működő ingyenesen hívható +36 (80) 204-618-as telefonszámon várják a bejelentéseket.

Az önkormányzat megértést kér az átmeneti korlátozások miatt.

Fotó: Huszár Boglárka

Kapcsolódó cikkek

2026. október 13.
Október 15-én, csütörtökön este 9 órától a cseh Viktoria Plzeň csapatát fogadja a Ferencváros a Groupama Arénában, az Európa-liga alapszakaszának második fordulójában. A mérkőzés miatt már reggeltől parkolási tilalmakra, délutántól pedig időszakos útlezárásokra kell számítani a VIII. és IX. kerület határán.
2026. október 13.
A 71. Országos Függetlenfilm Fesztivált Egerben rendezték meg, a díjakat, díjazottakat azonban Budapesten, méghozzá Józsefvárosban is megünneplik. A fővárosi díjátadónak a Baross utcai Főfotó Galéria ad otthont, a szervező pedig a kerületben működő, idén 95 éves Magyar Független Film és Video Szövetség (MAFSZ).
2026. október 13.
Miért látunk jóval kevesebb hajléktalan nőt az utcákon, mint férfit? Miért maradnak sokan bántalmazó kapcsolatban akkor is, ha menekülni szeretnének? És mit ér a szociális munkások erőfeszítése, ha a szállón élő embernek még arról sincs lehetősége dönteni, kivel osztja meg a szobáját? Ezekről a kérdésekről beszélgettek szociális szakemberek és feminista aktivisták a Józsefvárosi Múzeumban. A kerekasztalon az is kiderült, hogy a női hajléktalanság jóval összetettebb jelenség annál, mint amit az utcán látunk belőle.

További cikkek

2026. október 13.
Október 15-én, csütörtökön este 9 órától a cseh Viktoria Plzeň csapatát fogadja a Ferencváros a Groupama Arénában, az Európa-liga alapszakaszának második fordulójában. A mérkőzés miatt már reggeltől parkolási tilalmakra, délutántól pedig időszakos útlezárásokra kell számítani a VIII. és IX. kerület határán.
2026. október 12.
Kertészeti munkák kezdődtek október 12-én a Kálvária téren, új évelőágyásokat alakítanak ki a JGK kertészei.
2026. október 11.
Reprezentatív felmérés készült a nyári hőhullámok tapasztalatairól, mely alapján a kerületieket különösen próbára tették a forró napok.

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.