Jobban jár, ha elkerüli

2025. augusztus 05.

Napokig zárva lesz ez az utca – jó lesz figyelni

Burkolatjavítás lesz, utána már senkit se zavar ez a kellemetlenség.

A Pázmány Campus bontási munkálataival járó nagy igénybevétel miatt több helyen is tönkrement az úttest a Szentkirályi utcában, számos kátyú nehezíti az autós forgalmat.

Az úthibák kijavítását augusztus 6-án, szerdán kezdik meg. A munkavégzés két ütemben zajlik majd, részleges lezárásokra kell számítani az utcában – olvasható a JGK Városüzemeltetési Igazgatósága honlapján.

Augusztus 6. és 8. között a Mikszáth tér és a Múzeum utca közötti szakaszon kátyúznak majd félpályás útlezárás mellett, míg augusztus 11. és 15. között a Múzeum utca és a Bródy Sándor utca közötti szakaszt hozzák rendbe. A felújítás ideje alatt az utóbbi utcaszakaszt teljes szélességében elzárják a forgalom elől.

A forgalomkorlátozást kihelyezett táblákkal is jelölik.

A JGK munkatársai a lakók megértését és türelmét kérik a munkálatokkal járó kellemetlenségek miatt, a sofőröket pedig fokozott figyelemre intik az utcában.

A felújítással kapcsolatos további tájékoztatást a Városüzemeltetési Igazgatóság ad. Kérdéseiket elküldhetik a varosuzemeltetes@jgk.hu címre vagy a +36 (1) 782-3537-es telefonszámon érdeklődhetnek.

Fotó: Mile Máté

Kapcsolódó cikkek

2026. október 13.
Október 15-én, csütörtökön este 9 órától a cseh Viktoria Plzeň csapatát fogadja a Ferencváros a Groupama Arénában, az Európa-liga alapszakaszának második fordulójában. A mérkőzés miatt már reggeltől parkolási tilalmakra, délutántól pedig időszakos útlezárásokra kell számítani a VIII. és IX. kerület határán.
2026. október 13.
A 71. Országos Függetlenfilm Fesztivált Egerben rendezték meg, a díjakat, díjazottakat azonban Budapesten, méghozzá Józsefvárosban is megünneplik. A fővárosi díjátadónak a Baross utcai Főfotó Galéria ad otthont, a szervező pedig a kerületben működő, idén 95 éves Magyar Független Film és Video Szövetség (MAFSZ).
2026. október 13.
Miért látunk jóval kevesebb hajléktalan nőt az utcákon, mint férfit? Miért maradnak sokan bántalmazó kapcsolatban akkor is, ha menekülni szeretnének? És mit ér a szociális munkások erőfeszítése, ha a szállón élő embernek még arról sincs lehetősége dönteni, kivel osztja meg a szobáját? Ezekről a kérdésekről beszélgettek szociális szakemberek és feminista aktivisták a Józsefvárosi Múzeumban. A kerekasztalon az is kiderült, hogy a női hajléktalanság jóval összetettebb jelenség annál, mint amit az utcán látunk belőle.

További cikkek

2026. október 13.
Október 15-én, csütörtökön este 9 órától a cseh Viktoria Plzeň csapatát fogadja a Ferencváros a Groupama Arénában, az Európa-liga alapszakaszának második fordulójában. A mérkőzés miatt már reggeltől parkolási tilalmakra, délutántól pedig időszakos útlezárásokra kell számítani a VIII. és IX. kerület határán.
2026. október 12.
Kertészeti munkák kezdődtek október 12-én a Kálvária téren, új évelőágyásokat alakítanak ki a JGK kertészei.
2026. október 11.
Reprezentatív felmérés készült a nyári hőhullámok tapasztalatairól, mely alapján a kerületieket különösen próbára tették a forró napok.

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.