Filmkockák a Corvin Mozi életéből

2025. augusztus 29.

Tarantino bosszúfilmje, ami nem fért bele egy filmbe

A Józsefváros Újság olvasói minden lapszámban találkozhatnak a Corvin mozi és a környezetében élők történeteivel, filmes és mozis legendákkal, anekdotákkal. Sőt, feladványokkal is készülünk, amelynek helyes megfejtői közt a Corvin moziba szóló páros tiszteletjegyet sorsolunk ki.

Októberben lesz 22 éve, hogy a mozikban bemutatták Quentin Tarantino negyedik filmjét, a Kill Billt. Egy évre rá követte a második rész, hiszen eredetileg egy 3-4 órás hosszúságú filmet tervezett Tarantino, majd a stúdió elnöke meggyőzte, hogy egyszerűbb dolguk lesz 2 másfél órás filmet moziba küldeni. Arról megoszlanak a vélemények, hogy a Kill Bill-történetet egy filmnek kell-e tekinteni, de az biztos, hogy ha Kill Billről beszélünk, akkor mindkét filmről beszélünk, és ha újra kedvünk támadna megnézni Tarantino műfajkavalkád bosszútörténetét, akkor mindkét filmet megnézzük.

A Corvin mozi műsortervezésénél is röpködtek az érvek, hogy ha visszahozzuk a nagyvászonra Tarantino klasszikus filmduóját, vetítsük-e le egyben mindkettőt, esetleg egyik nap az első részt, másik nap a második részt rakjuk-e műsorra? Végül megszületett a kompromisszum: az első részt egy hétig, a második részt a rá következő héten, a két filmet egy vetítés formájában pedig a harmadik héten tűzzük műsorra. Lehet, túlságosan kényelmes helyzetbe hoztuk a Kill Bill-rajongókat, hogy augusztus második felében szinte bármikor beugorhatnak a Corvin moziba, ha a Menyasszony véres bosszúhadjáratát tekintenék meg a nagyvásznon.

Akik nem hallottak volna még a Kill Billről, azoknak magát a történetet könnyű összefoglalni. Viszont az már hosszú morfondírozást igényel, hogy megtaláljuk a megfelelő szavakat, ha az a kérdés, miért olyan különleges ez a filmélmény. A főszereplőnk, akit az első filmben még csak Menyasszonyként ismerünk, épp összeházasodna vőlegényével, amikor korábbi szerelme, Bill és bérgyilkosokból álló csapata lemészárolják a násznépet. A Menyasszony – akinek valódi neve Beatrix Kiddo, ahogy ez a második filmből kiderül – túléli az öldöklést, és 4 év kóma után egy kórházban tér magához. Ekkor veszi kezdetét Beatrix bosszúhadjárata, hogy leszámoljon az összes bérgyilkossal, aki részt vett a mészárlásban, és végül (ahogy a cím rámutat) végezzen Bill-lel is.

A Kill Bill abból a szempontból különbözik a női főszereplős bosszúfilmektől, hogy Beatrix maga is profi bérgyilkos, akinek nemcsak a készségeit tekintve, de érzelmileg sem okoz gondot életeket kioltani. Illetve, ahogy később láthatjuk, több tucat szamurájkarddal támadó bűnöző sem jelent neki olyan nagy kihívást.

Azért érdemes megnézni a Kill Bill-filmeket, mert kivételesen érdekes élménnyel szolgálnak: egyszerre idézik meg az 1970-es évek exploitation (olcsó, gagyi, szexuális és erőszakos tartalmakra építő) filmjeit, a harcművész, kungfu filmes műfajt, a spagetti westerneket, a japán szamuráj mozit, emellett rengeteg másik filmből emel be referenciákat, mint az ​ikonikus sárga-fekete kezeslábast, amit Bruce Lee viselt a Halálos játszmában. Tarantino tudatosan szórja meg olcsónak ható filmnyelvi eszköztárral a bosszútörténetét, ami valahogy mégis menővé válik a vásznon. Majd a második részben szívszorító drámával váltja fel a túlzó akciójeleneteket, ami olyan egyedi élménnyel ajándékozza meg a nézőt, amit érdemes újra átélni.

Kátai Levente

Az e heti kérdés

Hogy nevezik a Kill Bill első részében a főszereplőt?

a) Bill
b) Beatrix Kiddo
c) Menyasszony

A megfejtéseket augusztus 29-ig küldjék be a kvizjatek@jozsefvarosujsag.hu címre!

Kapcsolódó cikkek

2026. október 14.
Népszínház utcai sarokház piroslik digitális nyomaton, Rákóczi téri figurák ejtőznek olajfestményen, kávéfőzőkre kerül a BUVÁTI toronyház erkélyeinek mintája, közkedvelt vendéglátóhelyek hangulata éled újra tűfilccel rajzolt képeslapokon. Mi a titkuk? Miért menők?
2026. október 13.
Október 15-én, csütörtökön este 9 órától a cseh Viktoria Plzeň csapatát fogadja a Ferencváros a Groupama Arénában, az Európa-liga alapszakaszának második fordulójában. A mérkőzés miatt már reggeltől parkolási tilalmakra, délutántól pedig időszakos útlezárásokra kell számítani a VIII. és IX. kerület határán.
2026. október 13.
A 71. Országos Függetlenfilm Fesztivált Egerben rendezték meg, a díjakat, díjazottakat azonban Budapesten, méghozzá Józsefvárosban is megünneplik. A fővárosi díjátadónak a Baross utcai Főfotó Galéria ad otthont, a szervező pedig a kerületben működő, idén 95 éves Magyar Független Film és Video Szövetség (MAFSZ).

További cikkek

2026. október 14.
Népszínház utcai sarokház piroslik digitális nyomaton, Rákóczi téri figurák ejtőznek olajfestményen, kávéfőzőkre kerül a BUVÁTI toronyház erkélyeinek mintája, közkedvelt vendéglátóhelyek hangulata éled újra tűfilccel rajzolt képeslapokon. Mi a titkuk? Miért menők?
2026. október 11.
Félszázadik jubileumát ünnepli Fábri Zoltán filmklasszikusa, amelynek több ikonikus jelenetét is Józsefvárosban forgatták.

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.