Filmek, előadások, koncertek, bulik

2025. szeptember 10.

Ismét itt a Budapesti Klasszikus Film Maraton

Több filmet és programot is a Rákóczi úti Urániában lehet megtekinteni.

Szeptember 16. és 21. között felújított filmklasszikusokat kínál a mozizni vágyóknak a 8. Budapesti Klasszikus Film Maraton (BKFM). A vetítéseken kívül lesznek kerekasztal-beszélgetések, előadások, filmkoncertek, bulik és kiállítás is.

Igazi világsztárok érkeznek a BKFM-re: David Cronenberg és Atom Egoyan rendezők, valamint Robert Lantos producer lesznek a fesztivál díszvendégei. A 3 alkotót évtizedek óta a tengerentúli filmipar meghatározó triójaként tartják számon, filmjeik rendre a legnagyobb fesztiválokon arattak sikert, és a közönség körében is kultikus státuszt vívtak ki.

Robert Lantos produceri közreműködésével született számos korszakos alkotás, amelyekben Cronenberg és Egoyan különleges látásmódja és stílusa kapott teret. A programban ott lesznek olyan filmklasszikusok, mint az Eljövendő szép napok, a Karambol, az eXistenZ – Az élet játék, az Eastern Promises – Gyilkos ígéretek, az Ararát, Az igazság fogságában és az Emlékezz! – mind megtekinthetők lesznek a fesztivál vetítésein.

A közönség ráadásul személyesen is találkozhat a 3 alkotóval.

David Cronenberg most először látogat Budapestre,

Atom Egoyan pedig 20 év elteltével tér vissza a magyar fővárosba.

A nyitórendezvényt az Uránia Nemzeti Filmszínházban tartják, de lesznek még vetítések és programok a Szent István téren, az Art+ Cinema moziban, a Francia Intézetben, a Budapest Music Centerben (BMC) és a Nemzeti Filmintézet Filmarchívumában is.

Legendás filmek

A vetített filmek ide kattintva, a BKFM honlapján elérhetők A-tól Z-ig.

A vetítéseknek az Uránia Nemzeti Filmszínház, a Toldi mozi, a Francia Intézet, az Art+ Cinema és a Budapest Music Center ad otthont. A jegyár minden helyszínen egységesen 1000 forint, kivételt képez a Budapest Music Centerben megrendezett A csend hangja című filmkoncert és az NFI Filmarchívum ingyenes vetítései. A Szent István téren felállított óriási szabadtéri mozi szintén ingyenes filmekkel várja a látogatókat.

A Gaumont francia filmstúdió klasszikus alkotásai is visszatérnek a nagyvászonra, köztük az Alvilági melódia Alain Delonnal, a Felvonó a vérpadra Jeanne Moreau főszereplésével, Jean-Luc Godard Külön banda című filmje vagy Luc Besson neonfényes Metrója. A programban helyet kap Alain Delon másik ikonikus műve, A szamuráj, valamint Ingrid Bergman és Roberto Rossellini közös munkái: az Itáliai utazás, a Stromboli és a Félelem – Nem hiszek már a szerelemben.

A mozi 130. születésnapja alkalmából a közönség ízelítőt kaphat a legelső filmfelvételekből is: a Lumière testvérek műhelyéből származó korai mozgóképekből áll össze a Lumière! – A kaland folytatódik című válogatás. A 120 rövidfilm – amelyek között akad mulatságos, megható, híressé vált és eddig ismeretlen is – különlegessége, hogy rendezője, Thierry Frémaux, a lyoni Lumière Intézet és a cannes-i fesztivál igazgatója személyesen mutatja be.

A hollywoodi trendeket felforgató magyar származású forgatókönyvíró, Joe Eszterhas előtt a fesztivál 6 film vetítésével tiszteleg: látható lesz az Elemi ösztön, a Kicsorbult tőr, a Hazudozni Amerikában, az Ö.K.Ö.L., a Showgirls és a Flashdance is.

A dokumentumfilmes szekcióban szerepel a François Truffaut, életem forgatókönyve, a Welcome to Lynchland, Mariska Hargitay friss alkotása, az Anyám, Jayne, valamint a testépítőlegenda Mickey Hargitay alakját felelevenítő Mr. Universe.

A 8. Budapesti Klasszikus Film Maraton külön programmal emlékezik a száz éve született Makk Károlyra: újra látható lesz a Liliomfi, a Ház a sziklák alatt, a Megszállottak, az Elveszett paradicsom, a Szerelem, az Egymásra nézve és Az utolsó kézirat.

Különleges élményt ígérnek Vértes Marcell Oscar-díjas látvány- és jelmeztervező filmjei is. A képzőművész négy alkotása kerül vászonra: a Moulin Rouge Gábor Zsazsával, a Pausole király kalandjai, a Ma és minden este, valamint a mesés Japán világát idéző A mikádó.

A Szabó István rendezte A napfény íze című film is látható lesz. Hogyan élhető túl a történelem vihara, ha minden korszak újabb áldozatot követel? Szabó István nagy ívű alkotása erre keresi a választ, egy magyar zsidó család,

a Sonnenschein dinasztia sorsán keresztül.

A film a 20. századot mutatja be az egyén szemszögéből: Ignác, a nagyapa az Osztrák–Magyar Monarchia hűséges tisztviselőjeként saját identitását áldozza fel a beilleszkedésért. Fia, Ádám a fasizmus idején válik a rendszer áldozatává, míg az unoka, Iván a kommunista diktatúra legsötétebb éveiben találja magát. A század végére azonban Iván képes visszatalálni a gyökerekhez és a családi hagyományokhoz – reményt adva arra, hogy a történelem terhei ellenére az emberi értékek tovább vihetők.

Kapcsolódó

A filmmaratonhoz kapcsolódóan már szeptember 14-én, a „Filmmaratonra hangolva – Klasszikusok a vásznon” című program keretében egész nap báb- és animációs filmek, valamint filmkoncertek lesznek a Müpa termeiben. Korda Sándor Az aranyember című némafilmjét a Győri Filharmonikus Zenekar kíséri, míg a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben a filmtörténet egyik leghíresebb mozdonya kel életre Buster Keaton főszereplésével, a Budafoki Dohnányi Zenekar közreműködésével.

A diákok, pedagógusok, filmes szakemberek és az újságírók díjmentesen juthatnak jegyekhez.

Fotó: Huszár Boglárka

Kapcsolódó cikkek

2026. október 13.
Miért látunk jóval kevesebb hajléktalan nőt az utcákon, mint férfit? Miért maradnak sokan bántalmazó kapcsolatban akkor is, ha menekülni szeretnének? És mit ér a szociális munkások erőfeszítése, ha a szállón élő embernek még arról sincs lehetősége dönteni, kivel osztja meg a szobáját? Ezekről a kérdésekről beszélgettek szociális szakemberek és feminista aktivisták a Józsefvárosi Múzeumban. A kerekasztalon az is kiderült, hogy a női hajléktalanság jóval összetettebb jelenség annál, mint amit az utcán látunk belőle.
2026. október 13.
Hogyan működik a józsefvárosi részvételi költségvetés az ötlet megszületésétől a szavazáson át a megvalósításig? Milyen problémákból születnek a javaslatok, hogyan formálódnak közösségi üggyé, meddig élhetnek tovább, és milyen hatása lehet egy-egy kezdeményezésnek?
2026. október 12.
Józsefvárosban négy éve folyik egy olyan program a gyerekek számára, amiben az étkezésen, ételkészítésen keresztül ismerik meg az ökológiai fenntarthatóság komoly kérdéseit.

További cikkek

2026. október 13.
Miért látunk jóval kevesebb hajléktalan nőt az utcákon, mint férfit? Miért maradnak sokan bántalmazó kapcsolatban akkor is, ha menekülni szeretnének? És mit ér a szociális munkások erőfeszítése, ha a szállón élő embernek még arról sincs lehetősége dönteni, kivel osztja meg a szobáját? Ezekről a kérdésekről beszélgettek szociális szakemberek és feminista aktivisták a Józsefvárosi Múzeumban. A kerekasztalon az is kiderült, hogy a női hajléktalanság jóval összetettebb jelenség annál, mint amit az utcán látunk belőle.
2026. október 12.
Józsefvárosban négy éve folyik egy olyan program a gyerekek számára, amiben az étkezésen, ételkészítésen keresztül ismerik meg az ökológiai fenntarthatóság komoly kérdéseit.
2026. október 10.
Józsefváros tele érdekes műhelyekkel, kisiparosokkal, és van ahol a gyártáson túl tanítással és közösségépítéssel is foglalkoznak: Biró Gergő szitanyomó műhelyében jártunk.

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.