Határtalan fantázia és kreativitás

2025. szeptember 09.

Nyukucipofa, szivárványos tészta, törött tollasütő – élménymorzsák a nyári táborból

Kiállítást szerveztek a kerület nyári napközis táborában résztvevő gyerekek alkotásaiból a Kesztyűgyár Galériában.

A galériában megtekinthető képek mindegyike a tábor valamely, a kreatív készséget mozgósító foglalkozásán készült, mondta Pidl Tamara táborvezető, a Kesztyűgyár Padtárs Mentor Programjának szakmai vezetője.

Különféle tematikára épült a tábor 1-1 hete, az egyes témákhoz 1-1 kihívás is kapcsolódott, amelynek megoldása valamilyen kézműves produktum, installáció létrehozását igényelte. Ezek közül több is bekerült a tárlatba.

Az egyik téma például Józsefváros volt. A szervezők ezen a héten arra törekedtek, hogy minél több helyet: kerületi intézményt, parkot, játszóteret, nevezetes látnivalót stb. megismertessenek a gyerekekkel; a kihívás során pedig a kedvenc helyeiket kellett megjeleníteni valamilyen formában. Többen rajzolt térképet készítettek, amelyeken külön jelölték a preferált területeket.

Születtek puritánabb és egészen egyedi, a 3D technikát is alkalmazó színes alkotások is. Az minden esetben kiviláglik, hogy az Orczy-park, a Kesztyűgyár, a FiDó, ugyanakkor a Blaha téri McDonald’s, vagy a Corvin Pláza is kiemelt helyszínek a gyerekek számára. A kihívás egy másik része az volt, hogy arról diskuráltak az aprónépek,

mit változtatnának meg és milyen fejlesztésnek örülnének

a kerületben. Kiderült, hogy örülnének például, ha minden utcában lenne McDonald’s, mesélte Pidl Tamara.

A kiállítás legkülönlegesebb darabjai a gyerekek által elképzelt fantáziaállatokat ábrázolják. Az egyik képen például

Fizzyt, a magányos lézervadászt láthatjuk.

Ő egy kutyával, hallal keresztezett szék. Vízben él, annak dacára mégis márkás cipőt hord, uszonyai színesek, vérrel és székekkel táplálkozik. De megjelenik Nyukucipofa, a sárkánnyal és polippal keresztezett macska, akinek a háromból egyik füle mágnes. Hogy mi végre? Az a műértő közönség képzeletére van bízva.

Álométtermekről, menütervekről is készültek képek, installációk. (Vajon, milyen lehet az íze a csillagmártással leöntött szivárványtésztának napsugármorzsákkal?) A számos egyedi alkotás között feltűnik egy-egy portré is: egyik-másik táborozó a számára legkedvesebb táborvezetőt örökítette meg színes ceruzáival.

Törött tollasütő lóg a kiállítóterem közepén. A kissé túlhasznált játék „sok mindent elmond a táborról” – jegyezte meg Pidl Tamara, ezért gondolták, hogy helye van a kiállításon. „A legfőbb mondandója, hogy mindig történik valami váratlan.”

A kiállításon nemezelt csecsebecsék, batikolt kendők, kollázsok és egy közösen szerkesztett magazin is megtekinthető, sőt egy animált kisfilmet is megnézhetnek az érdeklődők.

Az augusztus végi kiállításmegnyitón több gyerek is részt vett a táborból. Lelkesítette őket, hogy kiállítva látták a műveiket, „azonnal sztorizásba kezdtek, élménybeszámolót tartottak a szüleiknek, barátaiknak. Nagyon jólesett hallgatni nekünk is, ahogyan meséltek a táborról” – mondta Pidl Tamara.

A kiállítás szeptember 12-ig, e hét péntekig látogatható.

Fotók: Mile Máté

Kapcsolódó cikkek

2026. október 14.
Népszínház utcai sarokház piroslik digitális nyomaton, Rákóczi téri figurák ejtőznek olajfestményen, kávéfőzőkre kerül a BUVÁTI toronyház erkélyeinek mintája, közkedvelt vendéglátóhelyek hangulata éled újra tűfilccel rajzolt képeslapokon. Mi a titkuk? Miért menők?
2026. október 13.
Október 15-én, csütörtökön este 9 órától a cseh Viktoria Plzeň csapatát fogadja a Ferencváros a Groupama Arénában, az Európa-liga alapszakaszának második fordulójában. A mérkőzés miatt már reggeltől parkolási tilalmakra, délutántól pedig időszakos útlezárásokra kell számítani a VIII. és IX. kerület határán.
2026. október 13.
A 71. Országos Függetlenfilm Fesztivált Egerben rendezték meg, a díjakat, díjazottakat azonban Budapesten, méghozzá Józsefvárosban is megünneplik. A fővárosi díjátadónak a Baross utcai Főfotó Galéria ad otthont, a szervező pedig a kerületben működő, idén 95 éves Magyar Független Film és Video Szövetség (MAFSZ).

További cikkek

2026. október 14.
Népszínház utcai sarokház piroslik digitális nyomaton, Rákóczi téri figurák ejtőznek olajfestményen, kávéfőzőkre kerül a BUVÁTI toronyház erkélyeinek mintája, közkedvelt vendéglátóhelyek hangulata éled újra tűfilccel rajzolt képeslapokon. Mi a titkuk? Miért menők?
2026. október 11.
Félszázadik jubileumát ünnepli Fábri Zoltán filmklasszikusa, amelynek több ikonikus jelenetét is Józsefvárosban forgatták.

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.