Apró kertek

2025. szeptember 19.

Öt mikropark, öt külön világ

Az idei a második nyara a józsefvárosi mikroparkoknak. Körbejártuk őket, hogy lássuk, melyik miként működik.

A 2022-es részvételi költségvetés nyertes ötleteként hozott létre 5 mikroparkot 2023-ban Józsefváros városfejlesztési cége, a Rév8. Az ötlet az volt, hogy utcai magaságyásokat telepítsen az önkormányzat, amik árnyékot nyújtanak a forróságban és lehetőséget az üldögélésre. „Összességében a mikropark kísérlet sokaknak okozott örömet, és megmutatta, tudjuk a közterületet másképp is használni, mint autótárolásra”, mondta Zikkert Zoltán, a Rév8 vezérigazgatója.

Minden mikroparknak van „örökbefogadója”, akit már a tervezésbe bevont a Rév8. Három parktípust hoztak létre. Van konténeres mikropark (Nap utca, Népszínház utca), van fából készült, célra tervezett megoldás (Magdolna és Szigetvári utcai gyermekintézmények), és van egy moduláris rendszer (Molnár Ferenc tér), amit úgy fejlesztettek ki, hogy a modulokból bárhol lehessen építkezni.

Az 5 mikropark tervezése, kivitelezése, beállítása 18 millió forintba került, ami Zikkert Zoltán szerint átlagos összeg, „elég bemenni a barkácsboltba, hogy lássuk, mennyibe kerül a faanyag”.

Hogy lesz-e még több mikropark, azt a tanulságok levonása után dönti el az önkormányzat, amit egy közeljövőben induló vizsgálat előz meg.

A Józsefvárosi Múzeum kivételével – ők csak tavaly nyitottak – minden örökbefogadó részt vett a mikroparkja kialakításában és második éve használja.

A parkocskák gazdáitól azt kérdeztük, kik gondozzák, milyen költséget jelent, hogyan használják, mi okoz gondokat, min változtatnának?

Népszínház utca

Az örökbefogadó az Internépet működtető civil szervezet. Az önkénteseik tartják karban, s még Instagram-oldala is van Aprókert népe címen. Adományokból vettek növényeket, és az Internép falára is futtatnak loncot, a 6-7 növényláda százezres nagyságrendbe került, mondta Bőczén Árpád. A fejlesztés iránya a 2 zöldfelület összekötése lenne. A ​mikroparkban tartanak koncertet, szoktak főzni benne, a kihelyezett asztalokhoz bárki leülhet. Egyszerű párakaput is csináltak, hogy hűsebb legyen napközben. Eleinte történt rongálás, szemetet dobtak a növények közé, ez most minimális, „nagyon burjánzik a zöld”. A szerkezeten látszik az intenzív használat nyoma, illeszkedik a kicsit romkocsmás közegbe.

Nap utca

A Józsevárosi Múzeum mellett van a 2 konténerből álló mikropark. A múzeum dolgozói gondozzák, „tartunk kerti napokat, felástuk, újraültettük, de nehéz dolgunk van, mert sokszor teleszemetelik”, mondta Horváth Tímea kommunikációs munkatárs. A közterület-fenntartók napi vendégek. Tavaly ráköltöttek mintegy 100 ezer forintot, földet, növényeket cseréltek, „most örökzöldek próbálnak benne létezni”. Paradicsom is van, kikelt az eldobott ételmaradékból. A megnyitón használták a mikroparkot, s néha odaül egy járókelő, amíg megeszi a szendvicsét. Ahogy enyhül az idő, tesznek ki napközben székeket, ám „nem felemelő élmény itt ülni, mert belepisilnek, nincs jó illat”. De vannak terveik. „Szeretnénk, ha lenne hosszú távon funkciója, olyan élete, amit a közönség is megbecsül, mégha ez nehéz feladat is.”

Magdolna utca

A Százszorszép óvoda bejáratánál van a gondozott parkocska. Csabainé Lampert Ágnes igazgató azt mondta, a cél az volt, hogy az öntözésbe besegítő Nem Adom Fel kávézó fogyatékkal élő vendégei is használni tudják, de főleg az óvodások. Az óvodások aktívan részt vesznek a növényápolásban, „zöld óvoda vagyunk, ezt a szemléletet próbáljuk átadni a gyerekeknek, rajtuk keresztül a szülőknek”. Gondot az éjszakára behúzódó hajléktalan emberek jelentenek, nem kellemes utánuk takarítani. Az elrendezés bevált, nem változtatnának.

Szigetvári utca

A Biztos Kezdet Gyerekház előtti mikropark mindegyiktől különbözik, egy hosszú, íves magaságyás a bejárattal szemben. Alapvetően ez is várakozóhely a jövő-menő csöppségeknek, akik közben az ágyás matatófalán elhelyezett figurákkal játszhatnak. Pusztainé Bártfai Edit vezető szerint ezekből a játékokból kellene még több. A kicsiket itt is bevonták a növényápolásba, ültetnek, gyomolnak, locsolnak. Igazi költséget a locsolóvíz jelent. A fő szempont az volt, hogy a gyerekek ne tudjanak kiszaladni az autók közé. Amikor nincsenek nyitva, a környékbeli fiatalok találkozóhelye a mikropark. Az eldobált szemét és az otthagyott kutyaürülék jelent gondot.

Molnár Ferenc tér

A Lehetőségek tere előtti mikropark valósította meg leginkább az eredeti szándékot: itt este is találkoztunk üldögélő, beszélgető emberekkel. Hegyi Dóra szakmai vezető azt mondta, nem bánják, ha hajléktalan emberek használják, bár előfordult, hogy „beborult valaki a növényekbe”, és hagynak szemetet is maguk után. Az önkénteseikkel tartják karban a parkot, ami leginkább virágok ölelte kiskocsmai fakknak hat. Pedig nem virágok vannak itt, hanem gyomnövények egy sajátos koncepció részeként. Rendszeresen használják a mikroparkot a programjaikon, de megbeszélésekre, cigiszünetre is. Esőtől, naptól védő tetővel fejlesztenének tovább.

A kakukktojás

A Szigony utcában, a rendelők előtt is van egy mikropark, ami 2023-ban a Hűsítő sarkok és folyosók uniós koncepció alapján épült. Semmibe nem került az önkormányzatnak, de mára gazdátlanná vált, száraz kórók díszítik. Nem a Rév8-as projekt része, mondta Zikkert Zoltán, sorsa bizonytalan.

Fotók: Mile Máté

Kapcsolódó cikkek

2026. október 13.
Hogyan működik a józsefvárosi részvételi költségvetés az ötlet megszületésétől a szavazáson át a megvalósításig? Milyen problémákból születnek a javaslatok, hogyan formálódnak közösségi üggyé, meddig élhetnek tovább, és milyen hatása lehet egy-egy kezdeményezésnek?
2026. október 12.
Józsefvárosban négy éve folyik egy olyan program a gyerekek számára, amiben az étkezésen, ételkészítésen keresztül ismerik meg az ökológiai fenntarthatóság komoly kérdéseit.
2026. október 12.
Október 20-án lesz a Józsefvárosban aktívan tevékenykedő civil szervezetek, közösségek és csoportok fóruma a Napházban, ahol a kerület civil stratégiáját beszélhetik meg.

További cikkek

2026. október 12.
Józsefvárosban négy éve folyik egy olyan program a gyerekek számára, amiben az étkezésen, ételkészítésen keresztül ismerik meg az ökológiai fenntarthatóság komoly kérdéseit.
2026. október 10.
Józsefváros tele érdekes műhelyekkel, kisiparosokkal, és van ahol a gyártáson túl tanítással és közösségépítéssel is foglalkoznak: Biró Gergő szitanyomó műhelyében jártunk.
2026. október 09.
Józsefvárosban is elérhető a Bischitz Johanna Központ tanácsadó szolgálata, ahol a fogyatékos személyek legkülönfélébb problémáira tudnak útmutatást adni.

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.