4 milliós felajánlásnál tartanak

2025. szeptember 20.

Sokan Iványiéknak ajánlották fel a kormánytól kapott élelmiszer-utalványt

Többen úgy döntöttek, ahelyett, hogy magukra költenék, rászorulóknak ajánlják fel a kormánytól kapott nyugdíjas élelmiszer-utalványt. Az Oltalom Karitatív Egyesülethez már többmilliós értékben érkezett adomány.

 „Úgy gondoltuk, hogy segíteni kell az olyan szervezeteknek, amikből nagyon kevés van. És az Iványi szervezete ilyen: segít a szegény gyerekeken, segít a nyomorultakon, és mindenkin, akin lehet” – nyilatkozta egy nyugdíjas hölgy az RTL Híradójának, aki – sokakkal együtt – az Oltalom Karitatív Egyesület számára ajánlotta fel a kormányzattól kapott 30 ezer forintos élelmiszer-utalványát.

Egy újlipótvárosi könyvesbolt, a Láng Téka tulajdonosa is gyűjtőakciót hirdetett a hajléktalanmelegedőt, ingyenkonyhát és hajléktalankórházat is fenntartó, Iványi Gábor által alapított Oltalom Karitatív Egyesület javára. Rédei Éva saját maga is felajánlotta a kormányzattól kapott élelmiszer-utalványát Iványiéknak, és másokat is erre buzdít.

Könyvesboltjában már több mint másfél milliónyi utalvány gyűlt össze,

derül ki az RTL riportjából. „Folyamatosan jönnek az utalványok, ami annyiban egy jó érzés, hogy mégsem halt ki teljesen az együttérzés az emberekből, és mégis akarnak gondoskodni, amennyire módjukban áll” – mondta Rédei.

Iványiék, akiknek Dankó utcai telephelyére is folyamatosan érkeznek az utalvány-felajánlások – ott már 2,5 millió forint értékű adomány gyűlt össze ilyen módon –, nagyon hálásak az adományozóknak. Az utalványokból „krumplit, hagymát” vásárolnak, hogy főzni tudjanak a rászoruló és hajléktalan embereknek, mondta Iványi Gábor. Naponta 400 adag étel készül a konyhájukban.

„Álmodom egy olyan felnőtt magyar társadalomról, ami

nem megvehető kiló paprikáért vagy 30 ezer forintos utalványért.

Ahol az emberek tudják, hogy a választásnak súlya van és nem 30 ezer forintot ér. És nem lehet lekenyerezni őket, hanem lelkiismeretük szerint választanak” – nyilatkozta Iványi Gábor a csatornának.

A kormány nyáron jelentette be, az indokolatlan áremelések miatt a nyugdíjasok 30 ezer forint értékű élelmiszer-utalványt kapnak idén ősszel – szeptember 1. és október 15. között –, amit a vidéki kisboltokban és a nagyobb üzletláncokban is beválthatnak.

Nyitókép: Bodnár Boglárka / MTI

Kapcsolódó cikkek

2026. október 13.
Miért látunk jóval kevesebb hajléktalan nőt az utcákon, mint férfit? Miért maradnak sokan bántalmazó kapcsolatban akkor is, ha menekülni szeretnének? És mit ér a szociális munkások erőfeszítése, ha a szállón élő embernek még arról sincs lehetősége dönteni, kivel osztja meg a szobáját? Ezekről a kérdésekről beszélgettek szociális szakemberek és feminista aktivisták a Józsefvárosi Múzeumban. A kerekasztalon az is kiderült, hogy a női hajléktalanság jóval összetettebb jelenség annál, mint amit az utcán látunk belőle.
2026. október 13.
Hogyan működik a józsefvárosi részvételi költségvetés az ötlet megszületésétől a szavazáson át a megvalósításig? Milyen problémákból születnek a javaslatok, hogyan formálódnak közösségi üggyé, meddig élhetnek tovább, és milyen hatása lehet egy-egy kezdeményezésnek?
2026. október 12.
Józsefvárosban négy éve folyik egy olyan program a gyerekek számára, amiben az étkezésen, ételkészítésen keresztül ismerik meg az ökológiai fenntarthatóság komoly kérdéseit.

További cikkek

2026. október 13.
Hogyan működik a józsefvárosi részvételi költségvetés az ötlet megszületésétől a szavazáson át a megvalósításig? Milyen problémákból születnek a javaslatok, hogyan formálódnak közösségi üggyé, meddig élhetnek tovább, és milyen hatása lehet egy-egy kezdeményezésnek?
2026. október 12.
Október 20-án lesz a Józsefvárosban aktívan tevékenykedő civil szervezetek, közösségek és csoportok fóruma a Napházban, ahol a kerület civil stratégiáját beszélhetik meg.
2026. október 12.
Az Erkel Színház szeptemberi tűzijátéka nemcsak a kutyákat riasztotta meg a Pápa tér környékén, hanem a színház és az önkormányzat között hónapok óta húzódó parkolási egyeztetésekre is kihatott. 

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.