Erdélyi fűszerek, magyar hagyományok

2025. szeptember 21.

„Úgy főzök, mint az anyukájuk vagy nagymamájuk”

A Fazekas Mihály Gimnázium mellett, a Baross utca 75. szám alatt rejtőzik Józsefváros egyik kincse: Margit konyhája. A kis, családias kifőzde 2019 nyara óta várja vendégeit házias ízekkel és meleg fogadtatással. De a történet jóval korábban kezdődött.

A szatmárnémeti származású Marian Margit főzőtudása gyermekkorában gyökerezik. Hatan voltak testvérek, édesanyja egyedül nevelte őket, de mivel beteges volt, a főzés gyakran Margitra hárult. Az anyuka heti háromszor is kijárt a piacra, mert nem ette meg a bolti ételt, inkább „megvette a házityúkot, hazahozta, megpucolta, én már tésztát gyúrtam és főztem 13 éves koromban”.

Az álom kezdete

Élete egyik fordulópontja 18 éve jött el, amikor a MAHART konyháján mosogatóként dolgozott. Az egyik nap váratlanul szakácsnak kellett beállnia, mert a szakács nem érkezett meg. Főnöke ismerte Marian Margit főztjét – mindig otthonról vitte magának az ételt, mert a munkahelyi koszt nem ízlett neki –, így rábízta a 240 fős ebéd elkészítését az összes MAHART-dolgozónak, értve ezalatt a cégvezért és a hajóskapitányokat is. Az eredmény magáért beszélt. „Mindenhonnan jött a visszajelzés, hogy nem tudjuk, ki főzte ezt, de ezt a szakácsot kellene ide megtenni.” A titok különleges fűszerezésében rejlett: Marian Margit a magyar és erdélyi konyhát keveri ételeiben.

A cég be is íratta szakácsiskolába, Marian Margit pedig vágyai megvalósításáért kezdett dolgozni. „Nekem mindig az volt az álmom, hogy egy kis, házias kifőzdét nyissak.” Kiment Amerikába bébiszitternek, hogy összegyűjtse a szükséges tőkét. Először a VII. kerületben, a Hernád utcában nyitott üzletet, de az pincehelyiség volt, meredek lépcsővel, az idősebb vendégek nehezen tudtak lemenni. Új helyet keresett, így talált rá a Baross utcai helyiségre. Sétálgattak, keresgéltek, és látták, hogy ott virágüzlet volt, de bezárt. „Elmentem az önkormányzathoz, érdeklődtem és megpályáztam.” Mindezt a covid előtti nyáron (2019-ben), így a kezdet nem volt könnyű. Akkor is főzött, kiszállítással is próbálkozott, de azzal felhagyott, mert egy ételfutár cég átverte.

Változatos vendégkör

A kifőzde vendégköre vegyes: járnak ide a Váradi Roma Café tagjai, önkormányzati dolgozók és a törzsvendégek akár Óbudáról vagy a II. kerületből is. Erdélyi vendégei is vannak, nekik előzetes egyeztetés után elkészíti a mícset, vinetát vagy csorbalevest.

A hagyományos magyar konyha főként a középkorú és idősebb generációt vonzza. „Inkább a mi korosztályunk jön, de sok fiatal azt mondja, úgy főzök, mint az anyukájuk vagy nagymamájuk, és boldogan térnek vissza” palacsintáért, rétesért is – mondja Marian Margit, aki büszke arra, hogy ételei nosztalgikusak. A palacsinta tényleg nagyon finom, kóstoltuk, a tészta vékony, a túró pedig pont annyira édes, amennyire kell.

A menü hagyományos magyar ételekre épül: húsleves, gulyásleves, töltött káposzta, rántott hús, sertéspörkölt, főzelékek, palacsinta, de még lángos is. Marian Margit különlegessége a vendégek kívánságára való főzés. „Amikor azt mondják:

»Margit néni, mikor csinál szilvásgombócot?«,

visszakérdezek, mikor tudnak jönni? És megcsinálom nekik.”

Reggelivel is próbálkozott – bundáskenyér, omlett, tükörtojás –, de kevés az érdeklődés. Csinált korábban szendvicseket, de az emberek inkább a szomszédos pékségbe ugranak be valamit harapni a rohanásban.

Egyedül a frontvonalban

A legnehezebb kihívás, hogy egyedül viszi a kifőzdét. Reggel 6-tól már bent van, 10-kor nyit, de törzsvendégei már korábban is bekéredzkednek. 4-ig bent van, kivéve, ha elfogy minden – ami azért nem ritkán fordul elő. Főz, takarít, kiszolgál, mindent intéz és nem ipari konyhája van, hanem egy négyedényes tűzhelye sütővel. A folyamatos terhelés azért megviseli, orvoshoz jár, mert nagyon kimerült. Szeretne segítséget felvenni, de azt ki kellene termelni, és jó munkaerőt sem könnyű találni.

A menü ára mindössze 2500 forint – leves és főétel, bőséges adagban. „Őszintén megmondom, félek feljebb vinni az árakat. Ebben az évben nem is mertem emelni” – vallja be, pedig minden drágul körülötte, vele​ szemben már egy ezressel többe kerül egy menü.

„Nekem a vasárnap a pihenőnap. De olyankor én már a hétfőt várom, higgye el! Hétfőn reggel én már örvendek, hogy jövök nyitni.”

Fotók: Huszár Boglárka

Kapcsolódó cikkek

2026. október 13.
Október 15-én, csütörtökön este 9 órától a cseh Viktoria Plzeň csapatát fogadja a Ferencváros a Groupama Arénában, az Európa-liga alapszakaszának második fordulójában. A mérkőzés miatt már reggeltől parkolási tilalmakra, délutántól pedig időszakos útlezárásokra kell számítani a VIII. és IX. kerület határán.
2026. október 13.
A 71. Országos Függetlenfilm Fesztivált Egerben rendezték meg, a díjakat, díjazottakat azonban Budapesten, méghozzá Józsefvárosban is megünneplik. A fővárosi díjátadónak a Baross utcai Főfotó Galéria ad otthont, a szervező pedig a kerületben működő, idén 95 éves Magyar Független Film és Video Szövetség (MAFSZ).
2026. október 13.
Miért látunk jóval kevesebb hajléktalan nőt az utcákon, mint férfit? Miért maradnak sokan bántalmazó kapcsolatban akkor is, ha menekülni szeretnének? És mit ér a szociális munkások erőfeszítése, ha a szállón élő embernek még arról sincs lehetősége dönteni, kivel osztja meg a szobáját? Ezekről a kérdésekről beszélgettek szociális szakemberek és feminista aktivisták a Józsefvárosi Múzeumban. A kerekasztalon az is kiderült, hogy a női hajléktalanság jóval összetettebb jelenség annál, mint amit az utcán látunk belőle.

További cikkek

2026. október 13.
A 71. Országos Függetlenfilm Fesztivált Egerben rendezték meg, a díjakat, díjazottakat azonban Budapesten, méghozzá Józsefvárosban is megünneplik. A fővárosi díjátadónak a Baross utcai Főfotó Galéria ad otthont, a szervező pedig a kerületben működő, idén 95 éves Magyar Független Film és Video Szövetség (MAFSZ).
2026. október 13.
Miért látunk jóval kevesebb hajléktalan nőt az utcákon, mint férfit? Miért maradnak sokan bántalmazó kapcsolatban akkor is, ha menekülni szeretnének? És mit ér a szociális munkások erőfeszítése, ha a szállón élő embernek még arról sincs lehetősége dönteni, kivel osztja meg a szobáját? Ezekről a kérdésekről beszélgettek szociális szakemberek és feminista aktivisták a Józsefvárosi Múzeumban. A kerekasztalon az is kiderült, hogy a női hajléktalanság jóval összetettebb jelenség annál, mint amit az utcán látunk belőle.
2026. október 12.
Józsefvárosban négy éve folyik egy olyan program a gyerekek számára, amiben az étkezésen, ételkészítésen keresztül ismerik meg az ökológiai fenntarthatóság komoly kérdéseit.

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.