A forgalmasabb helyekre fókuszálnak

2025. október 01.

Mindenhol fokozott rendőri jelenlét van a kerületben

Szeptember elejétől kiemelten ellenőrzik Józsefváros frekventált helyeit: rendőrök járják az utcákat éjjel-nappal.

A kerületi rendőrkapitányság, a BRFK és a Készenléti Rendőrség együttesen folyamatos gyalogos szolgálatot lát el Józsefvárosban szeptember 5. óta – írta meg a police.hu. A fokozott rendőri jelenlétet a helyiek bejelentései és a rendészeti helyzet tette indokolttá.

A Corvin közben szeptember 22. óta több mint 100 embert igazoltattak, bár szabálysértés vagy bűncselekmény egyik esetben sem történt, így rendőri intézkedésre sem volt szükség. Egy körözött személyt előállítottak, ám őt sem bűnelkövetés miatt keresték, csupán tartózkodási helyének megállapítása miatt, és az adatfelvétel után szabadon távozhatott.

A rendőrség egy korábbi közleményében arról számolt be, hogy a fokozott rendőri jelenlét eredményeként a Blaha Lujza téren, annak környékén és a frekventáltabb helyeken szeptember 19-ig közel 750 igazoltatást hajtottak végre és több mint 40 személyt elfogtak, két eltűntként körözöttet pedig megtaláltak. Lekapcsoltak 3 drogterjesztőt és további 18 ember ellen indítottak eljárást kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmények gyanúja miatt.

A közlemény szerint a kerületi rendőrkapitányság körzeti megbízottai járőrözés közben szóba elegyednek a társasházak lakóival, az üzletek tulajdonosaival és dolgozóival is.

A rendőrség azt kéri a lakosoktól, ha bűncselekményre utaló körülményt észlelnek, hívják a 112 telefonszámot vagy forduljanak közvetlenül a közterületen szolgálatot teljesítő rendőrökhöz.

Ha valaki kábítószerrel összefüggő bűncselekményt jelezne, megteheti a Telefontanú 06 (80) 555-111-es, ingyenesen hívható számán. Éjjel-nappal, névtelenül is fogadják a bejelentéseket.

Fotó: Mile Máté

Kapcsolódó cikkek

2026. október 13.
Október 15-én, csütörtökön este 9 órától a cseh Viktoria Plzeň csapatát fogadja a Ferencváros a Groupama Arénában, az Európa-liga alapszakaszának második fordulójában. A mérkőzés miatt már reggeltől parkolási tilalmakra, délutántól pedig időszakos útlezárásokra kell számítani a VIII. és IX. kerület határán.
2026. október 13.
A 71. Országos Függetlenfilm Fesztivált Egerben rendezték meg, a díjakat, díjazottakat azonban Budapesten, méghozzá Józsefvárosban is megünneplik. A fővárosi díjátadónak a Baross utcai Főfotó Galéria ad otthont, a szervező pedig a kerületben működő, idén 95 éves Magyar Független Film és Video Szövetség (MAFSZ).
2026. október 13.
Miért látunk jóval kevesebb hajléktalan nőt az utcákon, mint férfit? Miért maradnak sokan bántalmazó kapcsolatban akkor is, ha menekülni szeretnének? És mit ér a szociális munkások erőfeszítése, ha a szállón élő embernek még arról sincs lehetősége dönteni, kivel osztja meg a szobáját? Ezekről a kérdésekről beszélgettek szociális szakemberek és feminista aktivisták a Józsefvárosi Múzeumban. A kerekasztalon az is kiderült, hogy a női hajléktalanság jóval összetettebb jelenség annál, mint amit az utcán látunk belőle.

További cikkek

2026. október 13.
Október 15-én, csütörtökön este 9 órától a cseh Viktoria Plzeň csapatát fogadja a Ferencváros a Groupama Arénában, az Európa-liga alapszakaszának második fordulójában. A mérkőzés miatt már reggeltől parkolási tilalmakra, délutántól pedig időszakos útlezárásokra kell számítani a VIII. és IX. kerület határán.
2026. október 12.
Kertészeti munkák kezdődtek október 12-én a Kálvária téren, új évelőágyásokat alakítanak ki a JGK kertészei.
2026. október 11.
Reprezentatív felmérés készült a nyári hőhullámok tapasztalatairól, mely alapján a kerületieket különösen próbára tették a forró napok.

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.