Több száz milliós vesztegetési ügy

2025. október 08.

Letartóztattak két főorvost a Péterfyben

A budapesti rendőrség két főorvost tartóztatott le a Péterfy Sándor Utcai Kórház-Rendelőintézet Szövetség utcai telephelyén működő III. Krónikus belgyógyászati osztályáról vesztegetés miatt. Az elfogott orvosoktól több száz millió forintot foglaltak le.

A két főorvos letartóztatásának hátterében az áll, hogy az államilag finanszírozott kórházi elhelyezésért és ellátásért havonta 100-140 ezer forintot kértek a betegektől vagy hozzátartozóiktól alapítványi támogatás címén. A jogszerűség látszatának megteremtése érdekében illegális pénztárt is működtettek, ahol a pénzt általában a főorvosok maguk vették át, távollétükben pedig egy, a kórház alkalmazásában álló szociális munkás segédkezett a folyamatban.

A Telex már szeptemberben foglalkozott a kórházban tapasztalt visszásságokkal. Akkori beszámolójuk szerint az osztályon fix napidíjként és alapítványi hozzájárulásként havi 160 ezer forintot is elkérhettek a betegektől. Egy olvasó édesanyja két hétig feküdt a kórházban, és elmondása szerint, bár a tájékoztató alapján naponta 2000 forintot kellett volna fizetniük, a doktornő közölte, hogy ez csak az alap, és havonta további 120 ezer forintot is be kell fizetni egy alapítványnak.

A lap munkatársai a Szövetség utcai telephelyen a betegek hozzátartozóival beszélgetve megállapították, hogy az olvasó által vázolt helyzet teljesen általános volt: nagyjából havonta 160 ezer forintba került ott a betegek ellátása. A hozzátartozók közül többen úgy nyilatkoztak, hogy érzésük szerint ezért a pénzért legalább színvonalasabb volt az ellátás, mint sok más helyen – naponta felültették a betegeket, tisztába tették őket, és

kedvesek voltak a nővérek és az orvosok.

Dózsa Csaba egészségügyi közgazdász akkoriban egyértelműen fogalmazott: térítési díjat szociális otthon vagy kimondottan csak ápolási tevékenységet végző intézmény esetében kell kötelezően fizetni, ahol tényleg van napidíja az ellátásnak, de

egy állami kórházban nem lehet kötelező alapdíjat kérni.

A Nemzeti Védelmi Szolgálat még 2023. október 6-án tett feljelentést az ügyben. A Budapesti Rendőr-főkapitányság Gazdasági Bűnözés Elleni Főosztályának nyomozói

két évnyi adatgyűjtést követően, 2025. október 1-jén fogták el a három gyanúsítottat.

Az orvosoktól nemcsak több száz millió forintot foglaltak le, hanem iratokat és technikai eszközöket is.

Az egyik főorvost 40 rendbeli, a másikat 51 rendbeli, a szociális munkást pedig 4 rendbeli vesztegetés elfogadásának megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki gyanúsítottként. A két orvost őrizetbe vették, és a rendőrség kezdeményezte letartóztatásukat, amelyet a bíróság el is rendelt. Az üggyel összefüggésben a Belügyminisztérium is vizsgálatot rendelt el.

A Fővárosi Főügyészség helyettes szóvivője, Rab Ferenc nyilatkozata szerint mindkét érintett orvos visszautasította a gyanúsítást és jogorvoslati kérelmet nyújtott be, azonban az ügyészség ezt nem fogadta el. Az egyik szakorvos a védekezésében azt hangsúlyozta, hogy a betegek csupán a jogszerűen megállapított vizsgálati költségeket térítették meg, az alapítványi támogatás pedig

minden esetben a betegek szabad elhatározásán alapult.

Nyitókép: Freepik

Kapcsolódó cikkek

2026. október 13.
Október 15-én, csütörtökön este 9 órától a cseh Viktoria Plzeň csapatát fogadja a Ferencváros a Groupama Arénában, az Európa-liga alapszakaszának második fordulójában. A mérkőzés miatt már reggeltől parkolási tilalmakra, délutántól pedig időszakos útlezárásokra kell számítani a VIII. és IX. kerület határán.
2026. október 13.
A 71. Országos Függetlenfilm Fesztivált Egerben rendezték meg, a díjakat, díjazottakat azonban Budapesten, méghozzá Józsefvárosban is megünneplik. A fővárosi díjátadónak a Baross utcai Főfotó Galéria ad otthont, a szervező pedig a kerületben működő, idén 95 éves Magyar Független Film és Video Szövetség (MAFSZ).
2026. október 13.
Miért látunk jóval kevesebb hajléktalan nőt az utcákon, mint férfit? Miért maradnak sokan bántalmazó kapcsolatban akkor is, ha menekülni szeretnének? És mit ér a szociális munkások erőfeszítése, ha a szállón élő embernek még arról sincs lehetősége dönteni, kivel osztja meg a szobáját? Ezekről a kérdésekről beszélgettek szociális szakemberek és feminista aktivisták a Józsefvárosi Múzeumban. A kerekasztalon az is kiderült, hogy a női hajléktalanság jóval összetettebb jelenség annál, mint amit az utcán látunk belőle.

További cikkek

2026. október 13.
Október 15-én, csütörtökön este 9 órától a cseh Viktoria Plzeň csapatát fogadja a Ferencváros a Groupama Arénában, az Európa-liga alapszakaszának második fordulójában. A mérkőzés miatt már reggeltől parkolási tilalmakra, délutántól pedig időszakos útlezárásokra kell számítani a VIII. és IX. kerület határán.
2026. október 12.
Kertészeti munkák kezdődtek október 12-én a Kálvária téren, új évelőágyásokat alakítanak ki a JGK kertészei.
2026. október 11.
Reprezentatív felmérés készült a nyári hőhullámok tapasztalatairól, mely alapján a kerületieket különösen próbára tették a forró napok.

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.