QR-kóddal is lehet őket támogatni

2025. október 08.

Fordulat a Repair Café ügyében: megkapták a támogatást, újranyitnak

Hét elején jelentette be zárását, ma reggel már a folytatásról posztolt a Repair Café.

„Megérkezett az ez évi költségvetési támogatásunk. Kifizetjük a számlákat és lehet visszavinni az itthoni fagyasztóból a 25 kiló pékárut. Huh, milyen jó, hogy lementettük” – adta hírül a Facebook-oldalán a Repair Café október 8-án.

A közösségi szerelde október 5-én, vasárnap tett közzé bejegyzést arról, hogy kedden már nem nyitnak ki. A követők kérdéseire reagálva egy másik bejegyzésben arról számoltak be, likviditási gondokkal küzdenek, ezért született meg a döntés a bezárásról. A két bejegyzést azóta eltávolították az oldalukról.

A mai posztjuk alatt volt, aki rákérdezett, kitől várták a támogatást, mire azt a választ kapta, a Fővárostól. Egy másik kérdező azt ecsetelte, miért zártak be, ha várható volt, hogy a támogatás befut. Erre a Repairt vezető Gégény Noémi azt írta: „mert hónapok óta »már csak 1-2 nap, és a hamarosan« volt az ígéret. Abból pedig elég nehéz gazdálkodni.”

A kommenteket végigböngészve az is kiderül, a Repair Cafét is lehet már támogatni a MOHU üvegvisszaváltó-rendszerén keresztül. Aki segítene, már így is megteheti tehát.

A közösségi szerelde a 2022-es Fővárosi Közösségi Költségvetés egyik nyertes ötlete volt, a költségvetési keretből 50 millió forintot szavaztak meg a fenntartására. A szerelde üzemeltetését pályázat útján nyerte el a „Para-fitt” Egyesület 2023 nyarán, és az év decemberében meg is nyitotta a Repair Cafét a Teleki téren.

Nyitókép: Karancsi-Albert Rudolf

Kapcsolódó cikkek

2026. október 13.
Hogyan működik a józsefvárosi részvételi költségvetés az ötlet megszületésétől a szavazáson át a megvalósításig? Milyen problémákból születnek a javaslatok, hogyan formálódnak közösségi üggyé, meddig élhetnek tovább, és milyen hatása lehet egy-egy kezdeményezésnek?
2026. október 12.
Józsefvárosban négy éve folyik egy olyan program a gyerekek számára, amiben az étkezésen, ételkészítésen keresztül ismerik meg az ökológiai fenntarthatóság komoly kérdéseit.
2026. október 12.
Október 20-án lesz a Józsefvárosban aktívan tevékenykedő civil szervezetek, közösségek és csoportok fóruma a Napházban, ahol a kerület civil stratégiáját beszélhetik meg.

További cikkek

2026. október 12.
Józsefvárosban négy éve folyik egy olyan program a gyerekek számára, amiben az étkezésen, ételkészítésen keresztül ismerik meg az ökológiai fenntarthatóság komoly kérdéseit.
2026. október 10.
Józsefváros tele érdekes műhelyekkel, kisiparosokkal, és van ahol a gyártáson túl tanítással és közösségépítéssel is foglalkoznak: Biró Gergő szitanyomó műhelyében jártunk.
2026. október 09.
Józsefvárosban is elérhető a Bischitz Johanna Központ tanácsadó szolgálata, ahol a fogyatékos személyek legkülönfélébb problémáira tudnak útmutatást adni.

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.