3 napig tart

2025. október 14.

Ideiglenes lezárás a Dankóban

Felújítást végeznek a napokban a Dankó utca elején, ideiglenes forgalomkorlátozással kell számolniuk az ott élőknek.

A Józsefváros Gazdálkodási Központ Zrt. (JGK) Dankó utcai telephelyén kicserélik a kaput. A munkálatokat október 16-án, csütörtökön kezdik meg, előreláthatóan 3 nap alatt végeznek, azaz október 18., szombat estére elkészülnek – tájékoztat honlapján a szervezet.

A kapucsere zajjal és kisebb porterheléssel jár, érinti a gyalogos- és autósforgalmat is, valamint a Dankó utca 3–5. szám környékén néhány parkolóhelyet is elzárnak ideiglenesen a forgalom elől – hívja fel a figyelmet a JGK.

Arra kérik az ott élőket, hogy a hatékony munkavégzés érdekében a táblákkal jelölt helyekről álljanak el.

A kivitelezés ideje alatt adódó kellemetlenségekért a lakosság türelmét és megértését kérik. Azt ígérik, mindent megtesznek annak érdekében, hogy a felújítás a lehető legkevesebb kellemetlenséggel járjon a lakók számára.

Kapcsolódó cikkek

2026. október 13.
Október 15-én, csütörtökön este 9 órától a cseh Viktoria Plzeň csapatát fogadja a Ferencváros a Groupama Arénában, az Európa-liga alapszakaszának második fordulójában. A mérkőzés miatt már reggeltől parkolási tilalmakra, délutántól pedig időszakos útlezárásokra kell számítani a VIII. és IX. kerület határán.
2026. október 13.
A 71. Országos Függetlenfilm Fesztivált Egerben rendezték meg, a díjakat, díjazottakat azonban Budapesten, méghozzá Józsefvárosban is megünneplik. A fővárosi díjátadónak a Baross utcai Főfotó Galéria ad otthont, a szervező pedig a kerületben működő, idén 95 éves Magyar Független Film és Video Szövetség (MAFSZ).
2026. október 13.
Miért látunk jóval kevesebb hajléktalan nőt az utcákon, mint férfit? Miért maradnak sokan bántalmazó kapcsolatban akkor is, ha menekülni szeretnének? És mit ér a szociális munkások erőfeszítése, ha a szállón élő embernek még arról sincs lehetősége dönteni, kivel osztja meg a szobáját? Ezekről a kérdésekről beszélgettek szociális szakemberek és feminista aktivisták a Józsefvárosi Múzeumban. A kerekasztalon az is kiderült, hogy a női hajléktalanság jóval összetettebb jelenség annál, mint amit az utcán látunk belőle.

További cikkek

2026. október 13.
Október 15-én, csütörtökön este 9 órától a cseh Viktoria Plzeň csapatát fogadja a Ferencváros a Groupama Arénában, az Európa-liga alapszakaszának második fordulójában. A mérkőzés miatt már reggeltől parkolási tilalmakra, délutántól pedig időszakos útlezárásokra kell számítani a VIII. és IX. kerület határán.
2026. október 12.
Kertészeti munkák kezdődtek október 12-én a Kálvária téren, új évelőágyásokat alakítanak ki a JGK kertészei.
2026. október 11.
Reprezentatív felmérés készült a nyári hőhullámok tapasztalatairól, mely alapján a kerületieket különösen próbára tették a forró napok.

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.