A 90 éves Lajos Imrét a Polgármesteri Hivatalban köszöntötte fel Sátly Balázs alpolgármester és Bihari György önkormányzati képviselő. Lajos Imre a feleségével, Katalinnal jelent meg a köszöntésen. 1961-ben házasodtak össze, méghozzá pont a hivatal épületében.
Már akkor is a József utcában laktak, és ott született 2 lányuk is. „Mi szívesen élünk itt, nem véletlen, hogy a gyerekeink is itt nőttek fel.” A 2 lánygyermektől aztán 3 unokájuk született, akikkel máig élő a kapcsolatuk, „szombaton találkozott az egész család”.
Lajos Imre fizikai munkásként, géplakatosként dolgozott a Magyar Felvonógyárban, majd a Fémmunkás vállalatnál.
„Kicsit koszos, olajos, zsíros volt ez a munka, de szerettem a szakmámat.”
Éppen 1956-ban volt katona. „Szerencsére elkerültem a harcokat. Pont november 4-én szűnt meg a vidéki alakulatunk, mindenki hazament. A bátyám és egyik nővérem Pesten dolgoztak, én meg úgy gondoltam, meglátogatom előbb őket, és csak azután megyek haza anyámhoz a faluba. Láttam a Köztársaság téren egy embert felakasztva, szájában káposzta, a Rákóczi tér meg egy temető volt tulajdonképpen, emlékszem, az egyik sarokban ott állt egy páncélharckocsi, mellette egy gyerekméretűre szénné égett orosz katona hullája hevert.”
Feleségével szerényen éltek, „dolgoztunk szigorúan mind a ketten, nem törekedtünk nagyra. Egy 8 éves 407-es Moszkvics autót vettem 15 ezer forintért 1970-ben, valami vidéki szövetkezet adta le”. Az átlagfizetés egyébként ekkor havi kb. 2200 forint volt a KSH adatai szerint. Vehetett volna modernebb autót is, például egy Trabantot, de nem akarta rászánni a pénzt. „Egy Trabantért nem voltam hajlandó 5-6 évet várni, meg havonta fizetni. Azt mondtam, nem fogok 5 évig zsíros kenyeret enni ezért. A Moszkvics szerelőnél soha nem volt, mindent én csináltam meg rajta, szerettem ezzel bíbelődni. Sokfelé mentünk vele, külföldön ugyan nem nagyon jártunk, de itthon szinte mindenhol voltunk.”
„Sosem szerettem az alkoholt, egy pohár bor még rendben volt, de hogy én csak igyak és igyak? A Népszava nyugdíjasklubba is inkább szívesebben mentem kocsival, hogy ne kelljen inni; mondjuk, volt hátránya is, nem tudtam annyira bekapcsolódni a társaságba. 1962-ben meg leszoktam a dohányzásról is, addig ment a 25 darabos, mezítlábas Kossuth meg Munkás cigaretta, de egyszer elegem lett a sok krákogásból.”
A köszöntés után Lajos Imre és Katalin kézen fogva távozott az irodából. „Mi mindig is így közlekedtünk, mondják is, megjöttek a szerelmesek.”
Fotók: Huszár Boglárka
