Mit csinál egy szociális munkás, milyen segítséget kapnak a szakemberektől a szállón lakók? Miként kerülnek be emberek az ellátásba, és milyen adminisztrációs folyamatok kísérik ezt? Többek közt ezekre a kérdésekre kaphatunk választ, ha ellátogatunk a Józsefvárosi Múzeum időszaki kiállítására. De nem csak a kiállítás, az elkészülte sem mindennapi.
„A folyamat 2024 nyarán kezdődött az egyik kolléganőm ötlete alapján. Elindult egy Kincskeresőknek nevezett csoport, ami arra fókuszált, hogy az ott lakó emberek a tudásukat, ismereteiket megosszák egymással, hiszen van köztük faipari restaurátor, újságíró és diplomás ötvösművész is. Ezzel párhuzamosan formálódott egy gondolat arról, hogy érdekes lenne megmutatni a hajléktalanság kérdését személyes tárgyakon keresztül. Ugyanis ezekre a szálláshelyekre limitált tárgymennyiséget lehet bevinni, ezért a lakók a különleges tárgyaikat viszik magukkal egyik szálláshelyről a másikra” – mondja Ország Dóra, a Budapesti Módszertani Szociális Központ és Intézményei (BMSZKI) szociális munkása.
A BMSZKI felvette a kapcsolatot a Józsefvárosi Múzeummal, és 2024 novemberétől elindult a közös munka, ekkor csatlakozott be Forgách Péter múzeumpedagógus. „Peti 8 hónapon keresztül járt hozzánk, a Kálváriára minden héten csütörtökön. Ekkor változott meg a csoport neve is: Kincskeresőből előbb Kincstaláló csoport lett, majd a múzeum becsatlakozásával a kezdőbetűkből lett MUKI.”
A múzeummal közös projektben fontos volt a VIII. kerületi identitás megjelenítése és erősítése, ugyanis több Kálvária utcai lakó Józsefvárosban nőtt fel. Ország Dóráék szerették volna, hogy a lakóknak legyen lehetőségük elmondani a saját történeteiket, amiknek egyébként vannak helytörténeti vonatkozásai is. Ezeket a történeteket rögzítették is, a 1,5 órás interjúk vágott verziója a kiállítás anyagának fontos elemei. „Mikorra elkészültek az interjúk, addigra Peti már 6 hónapja járt hozzánk. Kialakult közte és a lakók között egy bizalmi viszony. Az elkészült anyagokat is közösen néztük meg, hogy a lakók jóváhagyását kérjük. Elégedettek voltak, és szerintem szerették a közös munkát.”
A hol szomorú, hol humoros elbeszélések, élettörténetek és a közösen létrehozott alkotások mellett a hajléktalanellátás intézményi struktúrájáról és a szociális munkáról is képet kaphatunk a tárlaton. Emellett betekinthetünk a szálláson zajló munkába. Láthatunk tablót a lakhatási szegénységről, a BMSZKI munkájáról, a hajléktalanellátás rendszeréről, arról, hogy mi történik egy emberrel, ha bekerül egy ilyen átmeneti szállásra, milyenek ott a mindennapok a szakemberekkel. Még egy berendezett intézményi mintaszobát is láthatunk – ilyenben laknak az ott élők.
„Számomra az átmenetiség és személyesség témája, ami leginkább meghatározó a tárlatban. Azt tudni kell, hogy az átmeneti szállásokon, mint a Kálvária utcai, 2 évig lehet lakni. Nagyon érdekes, hogyan tudják hordozni a személyességet és a személytelenséget egyszerre ezek a terek” – mondja Ország Dóra. Fontos volt az is, hogy különböző élethelyzetű emberek találkozzanak, mert ez sokat segít, hogy máshogyan gondolkozzanak egy-egy témáról vagy kérdésről. „Például az egyik lakónk a projekt óta majdnem minden héten jár a múzeum családfakutató csoportjába, ami szintén ennek a közös munkának egy eredménye.” Ország Dóra szerint maga a tárlat is összehozza a különböző élethelyzeteket és árnyalja a hajléktalanságról kialakult társadalmi összképet.
A kiállítás 2026 májusáig megtekinthető a József körút 59–61-ben a múzeum nyitvatartási idejében, szerdától péntekig 14 és 18 óra között.
„A MUKIK-Otthon a múzeumban projekt a Fővárosi Szociális Közalapítvány támogatásával, a Fővárosi Szolidaritási Alap Pályázati Program keretében valósult meg.”
