Párkapcsolati vita fajult el, amikor az 58 éves férfi késsel többször megsebesítette 46 éves élettársát november 5-én 18 óra 40 perc körül a Népszínház utcában. A nőt életveszélyes sérülésekkel vitték kórházba.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság Életvédelmi Osztálya emberölés kísérlete bűntett gyanúja miatt indított nyomozást.
A rendőrség a bűncselekmény után körözést adott ki az 58 éves, jászberényi születésű D. László ellen, akit másnap, november 6-án délben a IV. kerületben fogtak el – közölte a rendőrség. A már korábban is körözött férfit előállították, kihallgatása folyamatban van.
A BRFK szerint a nyomozás az eset körülményeinek tisztázására irányul, a hatóság vizsgálja a történtek pontos előzményeit és indítékait is.
Fotó: Pixabay (illusztráció)
