Betöltötte 90. életévét Szalka Antal. Szalka úr feleségével, Zsuzsával él Horánszky utcai otthonukban immáron negyven éve, a tisztes polgári lakásban rendezett környezet fogadja az idősköszöntésre érkezőket (Könczöl Dávid, a körzet képviselője + újságírók), más lakásban akkor sincs ilyen tisztaság, ha rend van, minden apró tárgy azon a helyen van, ami neki rendeltetett.
Szalka Antal a hajdúsági tanyavilágban nevelkedett („a tanító az iskolában egyszerre tanított hat osztályt” – eleveníti fel), ahol is az aratástól kezdve a kapálásig minden paraszti munkát végigcsinált. Ennek hatására választotta később a mezőgazdasági gépészmérnöki szakmát: „olyan törekvés volt bennem, hogy
segítsek ennek a nehéz munkának a gépesítésében”.
Szalka úr kint volt a Parlament előtt 1956-ban: „az országház előtt hallgattam Nagy Imrét, felszabadultságot éreztem, mert akkor már elég egyértelmű volt a rendszer negatív megítélése”.
A főiskola elvégzése után a Mezőgépfejlesztő Intézetnél helyezkedett el, melynek az volt a feladata, hogy új konstrukciókkal lássa el az ágazatot: „rajztáblán megrajzoltuk, a gyárban megcsinálták, kimentünk a mezőre, aztán elvégeztük a szükséges módosításokat”. Az intézetbe segédtervezőként került, aztán annak igazgatója lett, ekkor mintegy 400 fő dolgozott irányítása alatt, és komoly fejlesztéseket is véghez vittek: „mi honosítottuk meg a csepegtetős öntözést, egy új permetező módszert is kifejlesztettünk,
a szőlőmetszés pneumatikus változata pedig teljesen saját munka volt”.
A rendszerváltáskor azonban véget ért ez a karrier: „jelentős megrendülése történt akkor az iparnak, komoly nehézségek jelentkeztek, végül elkerültem innen”. Szalka úr ezután egy kertészeti szakközépiskolában tanított kertészeti műszaki ismereteket öt évig, aztán nyugdíjba vonult, de továbbra is aktív maradt: „még tíz évet dolgoztam az oktatásban, és hogy ez ne maradjon nyom nélkül, megcsináltam a kertészeti ágazat műszaki oktatásának a tanmenetét”.
Szalka Antal teljesítménye nem maradt elismerések nélkül: négy miniszteri kitüntetés mellett a munka érdemrend ezüst fokozatát is megkapta pályája során. Szalka úr tehát végül az oktatásban kötött ki, ehhez nagy segítséget nyújtott felesége, Zsuzsa, aki gyermekvédelmi szakemberként segített neki abban, hogyan kell a fiatalabb korosztályokkal megtalálni a hangot. Gyermekük nem született, mert sokára találtak egymásra: „nem túl korán ismertük meg egymást, sokáig úgy voltam vele, hogy egy rossz házasságért az egyedüllétet nem cserélem fel,
de rájöttem, hogy egy jó házasságnál nincs jobb.
Végül kifutottunk az időből, de két keresztgyerekünket sajátjainként szeretjük.” Kertészeti szakemberként értékeli a kerületi zöldítéseket, de vannak kritikái: „a Blaha Lujza tér kertészetileg nem tetszik, mert megspórolták a színeket, de a kerületi kertészeti vezetés az Auróra utca környékét, vagy a Kiscsibész teret övező területet színvonalasabban oldotta meg”. Szalka Antal fájlalja a Rákóczi téri csarnok kihasználatlanságát, a régi Nemzeti Színház pedig még mindig hiányzik neki: „gyönyörű épület volt, ott láttam Major Tamással Az ember tragédiáját, de amit helyette építettek, az nem színvonal. Ebből is látszik,
hogyha a politika beteszi a lábát oda, ahol semmi keresnivalója nincs, akkor ilyen csúnya dolgok is jöhetnek.”
Feleségével egyébként nagy színházjárók, a Vígbe bérletük van, legutóbb a Büszkeség és balítéletet látták. A kérdésre, hogyan tud ilyen jó karban lenni ilyen idősen, azt válaszolja, ez nem biztos, hogy azért van, mert stresszmentes lett volna az élete: „vezetőként azért nem volt mentes az életem az idegeskedéstől. De egyébként sokat sétálunk a feleségemmel, sok gyümölcsöt is eszem, a vacsorához pedig egy-egy deci vörösbort mindig elfogyasztunk. Sokat olvasok, nincs olyan este, hogy ne olvassak el egy elbeszélést, ez már mondhatni egy alvási előfeltétel.”
Fotók: Huszár Boglárka
