Udvarzöldítés – Budapest

2026. február 04.

Égig érő fű – pályázhatnak a lakóközösségek

Zöld, barátságosabb lakókörnyezet kialakítását ösztönzi a fővárosi önkormányzat.

Ahogy egyre több városi terület válik egyre sűrűbben beépítettebbé, a zöldfelületek jelentősége is folyamatosan nő. Budapest belső udvarai nemcsak esztétikai értéket képviselnek, hanem hozzájárulhatnak a városi klíma javításához is. Ezt felismerve indította újra a Fővárosi Önkormányzat az Égig Érő Fű udvarzöldítési pályázatát, amely zöldebb, élhetőbb belső udvarok kialakítását támogatja – olvasható az önkormányzat honlapján.

A program 80 millió forintos keretösszeggel várja a közös udvarral rendelkező társasházak és lakásszövetkezetek jelentkezését. A pályázat keretében zöldfelületek kialakítására, zöldkazetták telepítésére, zöldfalak vagy zöldtetők létrehozására lehet pályázni. Egy pályázó 800 ezer és 3 és fél millió forint közötti összeget nyerhet el, ami vissza nem térítendő pénzügyi támogatás.

A pályázat utófinanszírozott, vagyis a pályázónak előzetesen vállalnia kell az elvárt minimális 10 százalékos önrészt a teljes projektköltséghez. Emellett a támogatás legalább 60 százalékát növénytelepítésre és a kapcsolódó munkákra kell fordítani – ilyenek például a növények, termőföld és humusz beszerzése, a földmunka vagy a zöldkazetták kialakítása.

A pályázat túlmutat a sima zöldítésen: hatással van a városi hősziget-effektus csökkentésére, a biodiverzitás erősítésére és a közösségi terek újragondolására egyaránt. A legjobban átgondolt, kreatív és fenntartható udvarprojektek akár hosszú távon is javíthatják a lakók mindennapi életminőségét.

A pályázat benyújtási határideje 2026. március 4., a jelentkezési adatlap és a részletes kiírás itt érhető el. A lakóközösségeknek érdemes időben elkezdeniük a tervezést, hiszen a zöld udvar kialakítása alapos előkészítést és koordinációt igényel – figyelmeztet a Fővárosi Önkormányzat.

Fotó: Huszár Boglárka

Kapcsolódó cikkek

2026. október 13.
Hogyan működik a józsefvárosi részvételi költségvetés az ötlet megszületésétől a szavazáson át a megvalósításig? Milyen problémákból születnek a javaslatok, hogyan formálódnak közösségi üggyé, meddig élhetnek tovább, és milyen hatása lehet egy-egy kezdeményezésnek?
2026. október 12.
Józsefvárosban négy éve folyik egy olyan program a gyerekek számára, amiben az étkezésen, ételkészítésen keresztül ismerik meg az ökológiai fenntarthatóság komoly kérdéseit.
2026. október 12.
Október 20-án lesz a Józsefvárosban aktívan tevékenykedő civil szervezetek, közösségek és csoportok fóruma a Napházban, ahol a kerület civil stratégiáját beszélhetik meg.

További cikkek

2026. október 12.
Kertészeti munkák kezdődtek október 12-én a Kálvária téren, új évelőágyásokat alakítanak ki a JGK kertészei.
2026. október 11.
Reprezentatív felmérés készült a nyári hőhullámok tapasztalatairól, mely alapján a kerületieket különösen próbára tették a forró napok.
2026. október 10.
A Bródy Sándor utca 4. és a Kőfaragó utca 12. előtt forgatják az Üvegház című, Carl Lutz svájci diplomata életéről szóló játékfilm egyes jeleneteit. Október 15. és 30. között időszakos korlátozásokra kell számítani.

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.