Mi a barátság?
Ha a közeli emberi kapcsolatainkat vizsgáljuk, hamar kiderül, hogy nehéz a barátságot meghatározni. Az egész kapcsolatrendszert érdemes nézni, a családi, baráti, munkahelyi szálakat együtt, mert minden összefügg mindennel. A barátság annyiban különleges, hogy választott kapcsolat: a családba beleszületünk, a barátság viszont önkéntes. Ez az önkéntesség nagyon fontos.
Mi alapján mondjuk valakire, hogy barát?
Ez egyéni és változékony. Már az ókori filozófusok is sokat írtak róla, Arisztotelész például a boldog élet alapjának tekintette, kölcsönösségen, bizalmon és jóakaraton nyugvó kapcsolatként. De a kutatásokban sokszor az derül ki, hogy a megélés még fontosabb, mint a kapcsolatok száma. Ha valaki úgy érzi, hogy sok jó barátja van, az önmagában védőfaktor lehet. Az egészségügyi védőhatásban a percepció sokszor erősebb, mint a puszta tény.
Hogyan lehet ezt kutatni, ha mindenkinek mást jelent a barát?
Pont ez az egyik nehézség. Ha valaki 3 barátot mond, egy másik 40-et, akkor valószínűleg nem ugyanarról a kapcsolattípusról beszélnek. De azért nem gyakori az ilyen szélsőség. A barátság jelentése életkorral is változik, és egyéni és társadalmi krízisek is erősen formálják. A covidjárvány és az utána jövő időszak például kifejezetten ilyen volt. Érdekesség, hogy az utóbbi években egyre több a válaszmegtagadó bizonyos kapcsolati kérdésekben. Az egyik sejtés az, hogy az emberek érzik: társadalmi elvárás, hogy „legyenek barátaid”, és ciki bevallani, ha nincs.
Mitől függ, hogy kinek milyen a kapcsolathálója?
Nagyon erős a társadalmi meghatározottság: nem, kor, lakóhely, iskolázottság, kulturális minták mind számítanak. Sok vizsgálatban azt kérdezzük, hogy fontos dolgokról kivel beszélnek – mert ez az érzelmi, támogató és bizalmi funkció a barátság egyik kulcsa.
Létezik női és férfi barátság?
Vannak különbségek a működésben. A klasszikus megfogalmazás szerint a női barátság inkább „face to face” – leülünk egymással szemben, beszélgetünk. A férfi barátság pedig „side by side”, inkább együtt csinálunk valamit: sport, program, tevékenység.
Ez idővel mennyire változott, ha változott egyáltalán?
Nagyon. A 90-es években a férfiak gyakran nagy számokat mondtak, mert barátnak számított az is, akivel fociztak. Mára a barátszám átlagában nincs nagy különbség férfiak és nők között – valószínűleg azért is, mert a „barát” fogalma sokaknál szorosabbá vált, és ritkábban sorolnak ide laza ismeretségeket.
Van történeti képünk arról, hogyan alakult a barátság szerepe?
Magyarországon számszerű adatok a barátságról már az 1980-as évektől vannak. Ekkoriban körülbelül minden 3. magyarnak egyáltalán nem volt barátja. Most az emberek ötödének nincs barátja, tehát van némi javulás, de a 20 százalék is magas arány. Azonban lecsökkent az átlagos barátszám, már ritkán mondanak be 4-nél többet a válaszadók. Valószínűleg szorosabbá vált a barát fogalma. Akkoriban sokaknál erős volt a barátság instrumentális jellege, hogy „mire használható”, „segít-e házat építeni”, és a barátok jelentős része a munkahelyről jött. A 90-es években még létezett az a gondolat, hogy ha valakinek családja van, „minek barát”. Később viszont a barátok a családtagok mellett egyre inkább bekerültek a bizalmasok közé.
Vannak erről statisztikák?
A 2018-as és a 2021 végi adatok összevetése alapján a baráti kör összességében beszűkült. A „nincs barát” arány megugrott, miközben a „4 vagy több barát” kategória visszaesett. Például a férfiaknál 2018-ban 5 százalék mondta, hogy nincs barátja, 2021 végére ez 20 százalék lett; a nőknél 8 százalékról 23 százalékra nőtt ez az arány. Kor szerint a 60+ csoportban 14 százalékról 37 százalékra ugrott a barát nélküliek aránya. A 2021-es adatok szerint a 39 év alattiak fele magányosnak érzi magát időnként vagy mindig.
Mit mutatnak az adatok iskolai végzettség szerint?
2021-ben mért adatok szerint a legfeljebb 8 osztályt végzetteknél 36, a szakmunkásképzőt végzetteknél 17, az érettségizetteknél 16, a diplomásoknál pedig 13 százaléknak nincs barátja. Közben a 4 vagy több baráttal rendelkezők aránya is visszaesett a korábbi évekhez képest.
Mi a nagy korlát?
Az erőforrás. Idő, energia, figyelem: mind korlátozott. Komoly erőforráskorlátja van annak, hogy mekkora kapcsolati hálót tudunk fenntartani.
Lehet a barát a család, és lehetnek a barátaink a családtagjaink?
Igen, és ennek van tudományos megfogalmazása is: a választott család koncepciója. Néprajzi hagyományai is vannak, például a műrokonság: amikor valakit fogadott nővérnek, vagy komának tekintenek. A paraszti társadalomban a barátot a keresztszülőségi kötelék tudta beemelni a családi körbe.
És mit látni életkor szerint?
A barátok száma jellemzően csökken az életkorral, és nő azok aránya, akiknek egyáltalán nincs barátjuk. Ez idős korban különösen probléma, mert akkor nagy szükség lehet baráti segítségre is. Közben csökken a gyerekszám, sokan külföldön élnek, és Magyarországon erős az a norma, hogy „a gyerekeiden van a világ szeme”, mindent tőlük várunk.
Mit lehet tenni?
Az egyik kulcs a miliő. Nem minden pénz kérdése: kellenek terek, parkok, piacok, padok, helyek, ahol le lehet ülni, össze lehet futni. Idősebb korban Nyugat-Európában jellemzőbb, hogy új barátságok is
születnek, ezek pedig közös érdeklődési körök, hobbik mentén köttetnek.
Van különbség város és vidék között? A városi populációnak valamivel több barátja van, mint a falusinak?
Gyakran más néven hívják vidéken azokat, akik barát minőségben jelennek meg az életükben: szomszédasszony, komámasszony, „valakije”, valamilyen rokona az illetőnek. Funkcionálisan ezek a kapcsolatok sokszor barát funkciót töltenek be, csak eltérő a megnevezés.
Hol szerez egy felnőtt új barátot?
Itt jön be az a mondás: alkalom szüli a tolvajt. Ez a kapcsolatokra is igaz. Kellenek olyan helyek és alkalmak, ahol ismétlődően találkoznak emberek. Nagyvárosban ilyen lehet egy könyvtár is, ami közösségi térként működik: programokkal, meleggel, kényelmesen, olvasással, akár büfével. Ha nincs tér, nincs alkalom. Itthoni mérések szerint a felnőtt korúak 40 százaléka soha nem jár el közösségi helyekre, kávézókba, bárokba, és nem hív át magához barátot.
Az anyagi helyzet mennyire számít?
Az anyagi depriváció gyakran együtt jár társas deprivációval is. A legszűkebb, nagyon közeli kapcsolatokat nem mindig vágja el a pénz, de a tágabb baráti kör sokszor szűkül, ahogy romlik az anyagi helyzet. Kapcsolati szempontból is mérhető a társadalmi távolodás: nem csak a pénzben nyílik az olló.
Tehát a társas kapcsolatok a sikerhez is kapcsolódnak?
Igen. A több kapcsolat gyakran együtt jár nagyobb eséllyel a boldogulással, míg a rossz társadalmi státusz tovább növelheti az elszigetelődést. Kapcsolatok nélkül munkát találni is nehezebb.
Magány: miért lett ekkora téma?
Mert rengeteg mindennel összefügg: egészséggel, mentális jólléttel, társadalmi integrációval. A magány nem civilizációs luxus: globálisan jelen van, és nem csak a fejlett országok problémája. A WHO jelentése szerint a fejletlenebb részein a világnak még sokkal magányosabbak az emberek. Európában átlagban 10 százalék magányos, míg Afrikában átlagban 20 százalék az, aki magányosnak mondja magát.
Mi rombolja leginkább a barátságokat?
Gyakran az elvárások. A közösségi média torzít: sokan csak a mások kapcsolatainak a jó oldalát látják, és ahhoz mérik a saját kapcsolataikat. Ettől könnyű azt érezni, hogy „az enyém kevés”. Pedig a barátság kölcsönös dolog: nemcsak azt érdemes kérdezni, mit várunk, hanem azt is, mit adunk.
Sokan úgy érzik, többet adnak, mint kapnak?
Igen, ez gyakran kijön a kutatásokból, miközben logikailag nem lehet igaz mindenkire egyszerre. Ilyenkor sokszor érzékelési, értelmezési torzítás is benne van.
Mi az egyik legegyszerűbb, mégis legfontosabb szabály?
Találkozni kell. Ha nincs találkozás, nincs kapcsolat. Amibe nem teszünk energiát, az leépül. Szeretem a karaván-hasonlatot: a kapcsolati háló olyan, mint egy tevekaraván, van, aki lemarad, van, aki távozik, és van, aki kicsit kijjebb megy, de később visszatérhet. De a visszatéréshez is tér és alkalom kell.
A mesterséges intelligencia mint barát, pótlék vagy veszély?
Az AI-val könnyű kapcsolatban lenni: kinyitom, kiöntöm a gondjaimat, visszazárom. Nem kell viszonoznom, nem kell meghallgatnom a másikat, nem kell dolgozni a kapcsolaton. A barátság viszont kölcsönösség, és hullámvölgyek is vannak benne. Egy pótlék rövid távon akár enyhíthet a helyzeten, de tömeges szinten az a kérdés, mit tesz a társas készségeinkkel. A hús-vér kapcsolatokhoz csomó interperszonális tudás kell: szemkontaktus, helyzetolvasás, konfliktuskezelés, empátia. Ezeket személyes találkozások során tanuljuk. Ha a hús-vér kapcsolattartás nem része a mindennapoknak, nagy kérdés, hogy a gyerekek és fiatalok megtanulják-e mindezt.
Az okostelefonokkal mind együtt vagyunk, mégis külön?
Igen: ott vagyunk fizikailag együtt, de mindenki a saját univerzumában van. Ez családban is látszik: fülhallgató, külön zene, külön képernyő, és elmaradnak a mikrokonfliktusok is, amik valójában kapcsolati gyakorlóterek, például, hogy mi szóljon az autóban. Ezek apróságoknak tűnnek, de közösséget építenek. Anorexiás gyerekekkel foglalkozó pszichológus mondta, hogy az a vágyuk fiataloknak, hogy a szüleik legalább heti 15 percet beszélgessenek velük.
Mit tehet egy város?
Teret, alkalmat kell adnia. Olyan helyszíneket biztosítani, ahol lehet találkozni: közösségi terek, padok a társasházak előtt, pingpongasztalok, megfizethető, bérelhető közösségi helyiségek családi-baráti eseményekre. Nem óriási dolgok, de működnek. És persze: újra és újra bele kell tenni a munkát, igen, akár 20 év után is össze lehet szedni a régi barátokat.
Fotók: Karancsi-Albert Rudolf
