A gázvezeték, ha sérül, a legkevésbé sincs tekintettel az időjárási viszonyokra: nyilvánvalóan nyáron okoz kevesebb kellemetlenséget egy ilyen hiba, fűtési szezonban azonban súlyosabb a helyzet. Ezért a lakók számára a Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt. (JGK) elektromos fűtő- és főzőberendezéseket biztosít, igény szerint 30 db már kiosztásra is került. Árammal fűteni viszont nagyon költséges megoldás. Éppen ezért a gázszolgáltatás kiesésének időtartama alatt keletkező elektromos áram többletfogyasztást a JGK kompenzálni fogja,
tehát ez a pluszköltség az előzetes híresztelésekkel ellentétben nem a lakókat fogja terhelni.
A végleges megoldásra azonban lehet, hogy még sokáig kell várni: az ellenőrzést végző Épkar Zrt. péntek reggel kezdte meg a szükséges javítási munkák felmérését, közben elzárták a lakásokban található gázmérő órákat a későbbi sikeres tömörségi vizsgálat (nyomáspróba) lefolytatása érdekében, de ez a folyamat eltarthat akár a jövő hét csütörtökéig is.
Egyelőre tehát ott tart az ügy, hogy abban a négy lakásban, ahol a gázszivárgást észlelték, elzárják a gázt,
sajnos ezekben a lakásokban a javítási munkák elvégzése hosszabb időt vesz majd igénybe.
A gázszivárgás által nem érintett lakásokban azonban a jövő heti – remélhetőleg sikeres – nyomáspróba után ismét használhatják a gázt a lakók.
A kommunikáció, ha a gázt ugyan nem is tölti vissza a csövekbe, de legalább fontos: a lakókkal a Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt., az Épkar Zrt és a házfelügyelő személyesen és telefonon folyamatosan kapcsolatot tart.
„Az elvégzendő javítási munkákat az Épkar Zrt. legkésőbb 2021. október 14-ig felméri, és árajánlatot ad azok költségére vonatkozóan. A munkálatok elvégzése után ismételten a közműszolgáltató közreműködésével történik meg a munkák átvétele és a gázszolgáltatás visszaállítása. A lakók részére a tájékoztatás folyamatos, és amennyiben újabb, a szolgáltatás visszaállítását érintő információ jut tudomásunkra, arról a lakókat tájékoztatjuk” – írják a Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt. munkatársai.
Címlapképünk illusztráció, fotó: Huszár Boglárka
