Vége az áldatlan állapotoknak

2021. október 14.

Visszaáll a gázszolgáltatás a Diószegi út 18-ban

Több hetes leállás is lehetett volna, szerencsére két hét alatt sikerült megoldani a gázproblémákat az önkormányzati tulajdonú házban.

Akár több hétig is gázellátás nélkül maradhat a Diószegi Sámuel utca 18-as társasház, írtuk meg korábban, mivel egy lakás felújítása során megsérült a gázvezeték, és a javítással komplikációk merültek fel. Most értesültünk arról, hogy visszaadják a gázellátást a háznak, egyetlen lakás, a földszint 5-ös, a felújításban érintett lakás kivételével.

A gázművek elvégezte a nyomáspróbát, és rendben találta a feltételeket. A továbbra is gáz nélkül maradt önkormányzati tulajdonú ház egyetlen lakásában most majd elektromos bojlert szerelnek fel, mivel ide az újabb szabványok szerint gázbojlert nem lehet már beszerelni – ezt a bérlő elfogadta információink szerint.

Ez munkálatokkal jár, az elektromos hálózatot bővíteni kell, valamint a gáz bevezetéséhez új gázrendszer kell, ami gáztervvel, engedélyeztetéssel jár, ez még két hónapot vesz igénybe. Ezért itt fennmarad az eddigi szükségmegoldás: villanyrezsó, villanyradiátor üzemel a lakásba a fűtés és vízmelegítés céljára.

Ennek a lakásnak, és azoknak is, akik az elmúlt két hetet ilyen szükségmegoldással kellett megoldják, a Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt. (JGK) a többlet elektromosáram-költségeit megfizeti: rögzítették a villanyóra-állásokat, és az átlagos számlákhoz képesti

többletköltséget kifizetik a bérlőknek-lakóknak.

Nyitókép: Pixabay

Kapcsolódó cikkek

2021. október 08.
Továbbra is szünetel a gázellátás a Diószegi utca 18-ban. Az önkormányzati tulajdonban álló házban az egyik lakás felújítása során megsérült a gázvezeték, a szolgáltató ezért az egész épületben lezárta a gázt. A probléma megoldására lehet, hogy akár hónapokat is várni kell.

További cikkek

2026. október 12.
Kertészeti munkák kezdődtek október 12-én a Kálvária téren, új évelőágyásokat alakítanak ki a JGK kertészei.
2026. október 11.
Reprezentatív felmérés készült a nyári hőhullámok tapasztalatairól, mely alapján a kerületieket különösen próbára tették a forró napok.
2026. október 10.
A Bródy Sándor utca 4. és a Kőfaragó utca 12. előtt forgatják az Üvegház című, Carl Lutz svájci diplomata életéről szóló játékfilm egyes jeleneteit. Október 15. és 30. között időszakos korlátozásokra kell számítani.

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.