A rendőrség minden lámpa mellé rakna egy kamerát is

2021. október 15.

Újraindul a Világos kapualjak program – elégedettek a képviselők

Megjelent Világos kapualjak pályázat – melynek keretében társasházak pályázhatnak világításfejlesztésre. A helyi képviselőinket kérdeztük a pályázat jelentőségéről.

12,5 millió forint a keretösszege annak a pályázatnak, melyet az önkormányzat készül kiírni a közeljövőben – a program célja a kerületi társasházak kapuljainak világítással való felszerelése, de a kapuk felújítására is lehet pályázni. Alkonylámpák (mozgásérzékelős világítótestek) telepítésére 50 ezer forintot, a kapualjak renoválásra 450 ezer forintot lehet igényelni – tájékoztatott Camara-Bereczki Ferenc Miklós, a Városüzemeltetési Bizottság elnöke.

Az MSZP-s politikus azt is elmondta, hogy a keretösszeg kimerülése után is várják a pályázatokat: „a benyújtás folyamatos, mivel szükségünk van nekünk is arra, hogy tisztában legyünk a valós igényekkel”.  Camara-Bereczki szerint a korábbi, fideszes ciklusra jellemző gyakorlat, melyben a társasházakat hatalmas összegekkel támogatták, nem volt tartható költségvetési oldalról: „a pandémia és az állandó pénzhiány miatt – az életveszély-elhárítás kivételével – muszáj volt időszakosan felfüggeszteni a társasházi támogatásokat, de

az idei költségvetés tárgyalásnál sikerült kilobbiznunk, hogy erre a programra is jusson pénz”.

Fotó: Mile Máté

Elmondta azt is, hogy településképi hozzájárulást kell kérniük a pályázóknak, de ez nem bonyolult procedúra: „a főépítészi iroda ügyintézői mindenben segítenek a közös képviselőknek, hogy mindent szabályosan és pontosan tudjanak benyújtani” – így Camara-Bereczki.

A lámpa alatt van a legsötétebb – tartja a szlovák mondás, utalva arra, hogy sok esetben a tökéletes bűntény elkövetése épp a legkockázatosabbnak tűnő körülmények között kivitelezhető (nyílt utcán, fényes nappal senki sem számít bűncselekményre, aztán pedig mégis).

Fotó: Huszár Boglárka

A papírforma azonban, könnyen belátható, ennek épp ellenkezője, a bűnelkövető valószínűleg nem olyan helyszínt választ a cselekmény elkövetésére, ahol a lebukás kockázata magas, a fény pedig elsődleges rizikófaktor. „Egyszerre segíti a közbiztonság növelését és a társasházak megújulását, valamint a Józsefvárosi polgárok biztonságérzetét a Világos kapualjak program” – mondja Sátly Balázs, az  LMP képviselője, és

kifejtette azon reményét is, hogy jövőre egy kedvezőbb költségvetési helyzetben a programot ki tudják szélesíteni.

Fotó: Mile Máté

Erőss Gábor alpolgármester már az előző ciklusban is részt vett a bizottságban, amikor bővebb források álltak az önkormányzat rendelkezésére:

„ha a kormány nem szorongat, akkor a társasházak érdemi felújítását is tudnánk támogatni,

jelenleg a jövő évi költségvetés előkészítése zajlik, és remélhetőleg jövőre is tudjuk folytatni ezt a programot”. 

Szarvas Koppány Bendegúz, a Momentum képviselője elmondta, ez a kezdeményezés még

a Fidesz-érában kezdődött és egy népszerű, jó program, amit tovább kellett vinniük: „Pont azt a gyakorlatot akarjuk felszámolni, hogy felszámolunk valamit csak azért, mert a másik oldal találta ki”

– mondta.

Stettner István, a Demokratikus Koalíció képviselője szerint jelenleg annak is örülni kell, hogy ilyen, kisebb fejlesztéseket is el tudnak végezni a kerületben: „Rengeteg olyan dolog van, amire még szüksége lenne Józsefvárosnak, hogy mást ne mondjak, például a kerületi útfelújítások ügye is megoldatlan, de erre nem adott pénzt a kormány.

Jó lenne, ha egyszer megértenék, hogy az emberek elemi, minimális érdekeiből nem kellene politikai kérdést csinálni.”

Fotó: Huszár Boglárka

„Nagyon komoly bűnmegelőzési hatása van a lámpáknak, a program maximálisan támogatható a részünkről, de

ha kamerát is telepítenének mellé, akkor lennénk a legnyugodtabbak”

– mondja Molnár Gábor VIII. kerületi rendőrkapitány. Egyébként az önkormányzat társasházaknak szóló pályázatai között szerepel egy vagyonvédelmikamera-pályázat, ennek keretében a Józsefváros közigazgatási területén elhelyezkedő társasházak, lakásszövetkezetek a közös tulajdonú épületrészek, területek megfigyelését szolgáló vagyonvédelmi kamerát igényelhetnek.

Kapcsolódó cikkek

No data was found

További cikkek

2026. október 13.
Hogyan működik a józsefvárosi részvételi költségvetés az ötlet megszületésétől a szavazáson át a megvalósításig? Milyen problémákból születnek a javaslatok, hogyan formálódnak közösségi üggyé, meddig élhetnek tovább, és milyen hatása lehet egy-egy kezdeményezésnek?
2026. október 12.
Október 20-án lesz a Józsefvárosban aktívan tevékenykedő civil szervezetek, közösségek és csoportok fóruma a Napházban, ahol a kerület civil stratégiáját beszélhetik meg.
2026. október 12.
Az Erkel Színház szeptemberi tűzijátéka nemcsak a kutyákat riasztotta meg a Pápa tér környékén, hanem a színház és az önkormányzat között hónapok óta húzódó parkolási egyeztetésekre is kihatott. 

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.