Ultimátum a Sándor-palotában

2026. április 15.

Már május elején új kormánya lehet az országnak

Magyar Péter közölte Sulyok Tamás köztársasági elnökkel: ha a kormányváltás után önként nem vonul vissza, alkotmánymódosítással távolítják el. Az elnök azt mondta, megfontolja az érveket.

Magyar Péter a napot a Kossuth Rádióban, majd az M1-en kezdte, ezután kabinetfőnökével, Velkey György Lászlóval 10 óra körül érkezett a Sándor-palotába, a köztársasági elnök hivatalához. A Tisza Párt elnöke már az autóból kiszállva sem titkolta, mi várható: Sulyok Tamásnak az új kormány megalakulása után el kell hagynia az államfői széket.

A köztársasági elnökkel való találkozón is beszélt erről, sorolva és érvelve, miért tartja alkalmatlannak a posztra: számos súlyos ügyben hallgatott, amikor a demokratikus intézményrendszer megóvása vagy gyermekek védelme érdekében fel kellett volna szólalnia. Magyar Péter úgy látja, mindez méltatlanná teszi a személyét arra, hogy a nemzet egységét megtestesítse,

vagy erkölcsi mérceként álljon a magyarok előtt.

Arra kérte a 2 éve regnáló köztársasági elnököt, mondjon le önként a kormányváltást követően azonnal, különben a Tisza Párt kétharmados felhatalmazásával élve alaptörvény-módosítással távolítja el őt is a pozíciójából, akárcsak a többi, Orbán Viktor kormánya által kinevezett „bábot” is – ahogy Magyar Péter fogalmazott.

Hiába szól a köztársasági elnök mandátuma 2029-ig, a politikai helyzet alaposan megváltozott a mostani választás után. Amennyiben mégis maradni akarna a pozíciójában az elnök, Magyar Péter szerint az alaptörvény módosításával távolítják el – ez politikailag ugyan konfrontatívabb út, de a kétharmados többséggel technikailag kivitelezhető.

A szerdai találkozó hangulata – mindkét fél állítása szerint – visszafogott és korrekt volt. Magyar Péter megkérte az elnököt, ne vegye személyesnek a mondottakat, Sulyok Tamás pedig jelezte, ismeri a Tisza Párt álláspontját.

Sulyok Tamás válasza – Magyar Péter szavaival – „sejtelmes” volt. Annyit mondott, ő is fontosnak tartja Magyarország jogállami hírnevét, és megfontolásra veszi a hallottakat.

Az államfő Magyar Péternek azt mondta, a lehető leghamarabb összehívja az új parlament alakuló ülését. Ez május 4. lehetne a legoptimistább forgatókönyv szerint, de inkább május 6-7-re érdemes számítani.

Az alakuló ülésen Sulyok Magyar Pétert kéri majd fel a miniszterelnöki tisztségre – ezt a köztársasági elnök még a tárgyalás alatt ki is posztolta –, akit már akkor meg is választhatnak kormányfőnek.

A részletekről pénteken külön egyeztetés várható, amin a parlamenti pártok vezetői – Orbán Viktor és Toroczkai László személyében – a Sándor-palota és az Országgyűlés főigazgatójával leülnek megbeszélni az új Országgyűlés alakuló ülését érintő részleteket, valamint a leendő parlamenti bizottságok összetételét is. Magyar Péter maga nem vesz részt ezen a találkozón, de a Tisza Párt képviselője ott lesz.

A találkozót követő sajtótájékoztatón szóba kerültek az átmenet nehézségei is. Magyar Péter azt mondta, a leköszönő kormánytól semmilyen érdemi tájékoztatást nem kap az ország helyzetéről, holott – különösen a jelenlegi energiaválságban – ez alapvető elvárás lenne. Azt kérte Sulyok Tamástól, adja tovább ezt az üzenetet Orbán Viktornak, aki a Tisza elnöke után érkezett a köztársasági elnökhöz tárgyalni.

Fotó: Karancsi-Albert Rudolf

Kapcsolódó cikkek

2026. szeptember 05.
Mennyibe kerül egy gyereket beiskolázni ma Magyarországon?
2026. szeptember 05.
Egész napos ünnepséggel tartja meg születésnapját a Józsefvárosi Önkormányzat Ügyfélszolgálati Irodája szeptember 10-én – és most nem csak az ügyeket intézik el: lesz kvíz, rajzverseny és nyereményjáték is.
2026. szeptember 05.
A terapeuta azt mondta, próbáljam valamilyen rituáléval lezárni és így elengedni a veszteséget. Az a lényeg, magyarázta, hogy legyen meg az elválás, a lezárás konkrét, kézzel fogható aktusa, amihez aztán vissza lehet nyúlni, és kapaszkodni lehet bele.

További cikkek

2026. szeptember 05.
Egész napos ünnepséggel tartja meg születésnapját a Józsefvárosi Önkormányzat Ügyfélszolgálati Irodája szeptember 10-én – és most nem csak az ügyeket intézik el: lesz kvíz, rajzverseny és nyereményjáték is.
2026. szeptember 04.
Közösségi és kulturális programok szervezésére vár jelentkezőket a Kesztyűgyár Közösségi Ház. A kiválasztott kezdeményezésekhez helyszínt, szakmai és kommunikációs segítséget, valamint programonként legfeljebb bruttó 200 ezer forint szervezési díjat biztosítanak. Jelentkezni szeptember 30-ig lehet.
2026. szeptember 04.
A 2026/2027-es tanévtől ismét részt vehetnek az Erasmus-programban azok a magyar egyetemek, amik a Fidesz kormány által bevezetett alapítványi modell miatt kerültek ki az uniós programból. Az új kormány átalakítja azt az egyetemi fenntartói rendszert, amely miatt az Európai Unió 2022 végén korlátozta az érintett intézmények hozzáférését az Erasmus+ és más uniós forrásokhoz.

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.