Kulturális kavalkád és mindenre nyitott ollók

2026. május 01.

„Volt olyan, akinek egy egész temetőt nyírtam a fejére”

Szinte egymást érik már a barbershopok a városban: hogyan lehet kitűnni? Erre szolgálhat például a The Gentleman barberszalon. A színes, befogadó térben a fodrászok mindig jókedvűek, és nincs olyan extrém elképzelés, amit ne valósítanának meg a vendégeiknek.

Éles átmenet vagy egészen észrevehetetlen igazítás? A József körúti The Gentleman barberszalonban nem utasítanak el semmilyen kérést, ami a frizurát illeti, sőt még egy üdítőre vagy kávéra is meghív a csapat. Balogh Adrián 1 éve dolgozik a szalonban, de már 13 éve a szakmában van, Rostás Krisztofer pedig mindössze 1 hónapja csatlakozott. Mindketten Szabolcs-Szatmár-Bereg megyéből származnak. Azt mondják, otthon kevés a munkalehetőség, ezért próbáltak szerencsét Budapesten.

A szolgáltatásokat arabul is kifüggesztették, aranyszínű imaszövegeket is láthatunk a falon. A szalonnak ugyanis 2 arab tulajdonosa van. Balogh Adrián és Rostás Krisztofer szerint rendkívül közvetlenek és jó főnökök. „Mi ide nem dolgozni járunk, hanem szinte hazajárunk. Nagyon szeretünk itt lenni” – mondja Balogh Adrián, majd hozzáteszi, hogy a vendégekkel is mindig

megtalálják a közös hangot,

akik között sok az arab, de összességében vegyes a vendégkör. Ottlétünkkor Rostás Krisztofer éppen egy dél-amerikai srácnak vágott úgynevezett mullet frizurát, amit a fiú indonéz barátnője gondosan felügyelt.

Nemcsak a munka öröm a The Gentlemanben, a vendégek is szeretnek a szalonba járni, van olyan nap, amikor negyvenen is megfordulnak náluk. A hírük pedig hamar eljutott sokfelé, pedig a TikTok-oldalukat még el sem indították. Egy külföldi vendég például a New Yorkban élő testvérének ajánlotta, hogy ha Budapesten jár, feltétlenül itt vágasson hajat. De gyakran megfordulnak németek is. Joggal vetődik fel a kérdés: mi az, amitől ennyire vonzó ez a barbershop? Balogh Adrián és Rostás Krisztofer egyetértenek abban, hogy az egyik ok

a jó hangulat,

amiről néha a szalonban lévő gitár gondoskodik. „Ha van időnk, vagy olyan vendégünk van, aki ismer minket, akkor zenélgetünk is” – mondja Rostás Krisztofer.

A másik ok talán a fodrászok „bevállalóssága” lehet. Balogh Adrián azt mondja, szinte semmilyen kérést nem utasítanak el, pedig kifejezetten extrém igényekkel is megkeresik őket. „Volt olyan, akinek egy egész temetőt nyírtam a fejére, mert ez volt a kérés.

Keresztet kért meg sírkövet.

Én megcsinálok mindent, de azért ezen még én is meglepődtem.” Persze nem ez a jellemző, de elvállalnak mindent, ami abszurd, mert „ebből is tanulnak, és tapasztalatot szereznek”. A vendégek többsége a temetős frizuránál azért konzervatívabb megjelenést preferál: leginkább szakállfestést és az éppen aktuálisan divatos férfi frizuratrendeket kérik, nemcsak a fiatalok, hanem a középkorosztály is.

Ahogy meséltek, azon tűnődtem, vajon mennyire igényesek manapság a férfiak a megjelenésükre? „A mai világban a férfiak kényesebbek a külsőjükre, mint a nők” – mondja Balogh Adrián. Szerinte nemcsak a frizurájukat tartják rendben a férfiak, a szakállukra is odafigyelnek, sőt sokan arckezelést is kérnek, no meg tanácsot. „Megkérdezik, hogyan ápolják a szakállukat, vagy milyen sampont használjanak, de valaki

hajviseletről is minket kérdez”

– mondja Balogh Adrián.

És hogyan lehet a The Gentlemanbe bejutni? Bárki besétálhat az utcáról, 5-10 perc alatt elkészül, de akár előre is lehet telefonon időpontot egyeztetni. Ha valaki mintát szeretne nyírni a hajába, az körülbelül fél órát vesz igénybe. Még plusz fél óra, ha a mintát körbe az egész fejen kérik – ilyenkor mindenképpen érdemes telefonon bejelentkezni.

Képek: Huszár Boglárka

Kapcsolódó cikkek

2026. október 13.
Október 15-én, csütörtökön este 9 órától a cseh Viktoria Plzeň csapatát fogadja a Ferencváros a Groupama Arénában, az Európa-liga alapszakaszának második fordulójában. A mérkőzés miatt már reggeltől parkolási tilalmakra, délutántól pedig időszakos útlezárásokra kell számítani a VIII. és IX. kerület határán.
2026. október 13.
A 71. Országos Függetlenfilm Fesztivált Egerben rendezték meg, a díjakat, díjazottakat azonban Budapesten, méghozzá Józsefvárosban is megünneplik. A fővárosi díjátadónak a Baross utcai Főfotó Galéria ad otthont, a szervező pedig a kerületben működő, idén 95 éves Magyar Független Film és Video Szövetség (MAFSZ).
2026. október 13.
Miért látunk jóval kevesebb hajléktalan nőt az utcákon, mint férfit? Miért maradnak sokan bántalmazó kapcsolatban akkor is, ha menekülni szeretnének? És mit ér a szociális munkások erőfeszítése, ha a szállón élő embernek még arról sincs lehetősége dönteni, kivel osztja meg a szobáját? Ezekről a kérdésekről beszélgettek szociális szakemberek és feminista aktivisták a Józsefvárosi Múzeumban. A kerekasztalon az is kiderült, hogy a női hajléktalanság jóval összetettebb jelenség annál, mint amit az utcán látunk belőle.

További cikkek

2026. október 13.
A 71. Országos Függetlenfilm Fesztivált Egerben rendezték meg, a díjakat, díjazottakat azonban Budapesten, méghozzá Józsefvárosban is megünneplik. A fővárosi díjátadónak a Baross utcai Főfotó Galéria ad otthont, a szervező pedig a kerületben működő, idén 95 éves Magyar Független Film és Video Szövetség (MAFSZ).
2026. október 13.
Miért látunk jóval kevesebb hajléktalan nőt az utcákon, mint férfit? Miért maradnak sokan bántalmazó kapcsolatban akkor is, ha menekülni szeretnének? És mit ér a szociális munkások erőfeszítése, ha a szállón élő embernek még arról sincs lehetősége dönteni, kivel osztja meg a szobáját? Ezekről a kérdésekről beszélgettek szociális szakemberek és feminista aktivisták a Józsefvárosi Múzeumban. A kerekasztalon az is kiderült, hogy a női hajléktalanság jóval összetettebb jelenség annál, mint amit az utcán látunk belőle.
2026. október 12.
Józsefvárosban négy éve folyik egy olyan program a gyerekek számára, amiben az étkezésen, ételkészítésen keresztül ismerik meg az ökológiai fenntarthatóság komoly kérdéseit.

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.