Két keréken is biztonságban

2026. május 02.

Ingyenes tanfolyam biciklizni vágyóknak

Május 6-ig várják a jelentkezőket. Ha siet, kölcsönbiciklit is kaphat.

Nem mer biciklire pattanni a városi utakon, mert sosem próbálta, tart a forgalomtól, nincs gyakorlata, vagy bizonytalan a kerékpárosokra vonatkozó szabályokban? Most biztonságos keretek között sajátíthatja el az alapokat. A Józsefvárosi Önkormányzat és a Velo Budapest ismét ingyenes kerékpáros oktatást hirdet kezdő bringásoknak. A négy alkalomból álló, felnőtteknek szóló foglalkozást most is a Horváth Mihály téren tartják május 9. és június 6. között szombatonként, délelőtt 10 órai kezdettel.

A résztvevőket az alapoktól haladva készítik fel a magabiztos közlekedésre. Az egyes alkalmak két és fél órásak, egymásra épülnek, érdemes mindegyiken részt venni. A szervezők éppen ezért azok jelentkezését várják, akik előreláthatóan az összes napon ott tudnak lenni.

A saját bicikli nem feltétel, korlátozott számban ugyan, de azt is biztosítanak a résztvevőknek. A regisztráció során lehet jelezni, hogy van-e igény kölcsönbiciklire. Jelentkezni online lehet ezen az oldalon május 6-ig.

További információt a Józsefvárosi Önkormányzat klíma és környezetvédelmi koordinátorától, Nagy Annamáriától kérhetnek a nagy.annamaria@jozsefvaros.hu e-mailen vagy a  +36 (1) 459-2111-es telefonszámon.

Nyitókép: Mile Máté

Kapcsolódó cikkek

2026. október 13.
Miért látunk jóval kevesebb hajléktalan nőt az utcákon, mint férfit? Miért maradnak sokan bántalmazó kapcsolatban akkor is, ha menekülni szeretnének? És mit ér a szociális munkások erőfeszítése, ha a szállón élő embernek még arról sincs lehetősége dönteni, kivel osztja meg a szobáját? Ezekről a kérdésekről beszélgettek szociális szakemberek és feminista aktivisták a Józsefvárosi Múzeumban. A kerekasztalon az is kiderült, hogy a női hajléktalanság jóval összetettebb jelenség annál, mint amit az utcán látunk belőle.
2026. október 13.
Hogyan működik a józsefvárosi részvételi költségvetés az ötlet megszületésétől a szavazáson át a megvalósításig? Milyen problémákból születnek a javaslatok, hogyan formálódnak közösségi üggyé, meddig élhetnek tovább, és milyen hatása lehet egy-egy kezdeményezésnek?
2026. október 12.
Józsefvárosban négy éve folyik egy olyan program a gyerekek számára, amiben az étkezésen, ételkészítésen keresztül ismerik meg az ökológiai fenntarthatóság komoly kérdéseit.

További cikkek

2026. október 13.
Miért látunk jóval kevesebb hajléktalan nőt az utcákon, mint férfit? Miért maradnak sokan bántalmazó kapcsolatban akkor is, ha menekülni szeretnének? És mit ér a szociális munkások erőfeszítése, ha a szállón élő embernek még arról sincs lehetősége dönteni, kivel osztja meg a szobáját? Ezekről a kérdésekről beszélgettek szociális szakemberek és feminista aktivisták a Józsefvárosi Múzeumban. A kerekasztalon az is kiderült, hogy a női hajléktalanság jóval összetettebb jelenség annál, mint amit az utcán látunk belőle.
2026. október 12.
Józsefvárosban négy éve folyik egy olyan program a gyerekek számára, amiben az étkezésen, ételkészítésen keresztül ismerik meg az ökológiai fenntarthatóság komoly kérdéseit.
2026. október 10.
Józsefváros tele érdekes műhelyekkel, kisiparosokkal, és van ahol a gyártáson túl tanítással és közösségépítéssel is foglalkoznak: Biró Gergő szitanyomó műhelyében jártunk.

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.