Energiapótlás

2026. május 04.

Ha május, akkor bringás reggeli

A kerület több pontján is fel lehet tankolni egy kis elemózsiával.

A Magyar Kerékpárosklub 2026-ban is elindítja Bringázz a munkába! kampányát, és május 12-én, kedden országszerte bringás reggelivel vagy uzsonnával várja azokat, akik két keréken közlekednek.

A kezdeményezéshez idén is csatlakozott a Józsefvárosi Önkormányzat, reggel fél 8-tól a József körút és a Baross utca sarkán, valamint a Baross utca és Német utca kereszteződésénél a bringasáv mellett reggelivel várják a biciklivel közlekedőket – írják közleményükben.

Ajánlatos mielőbb érkezni, mivel a reggelizőcsomagok száma véges, összesen 180 darabot osztanak ki. Felhívásukban arra buzdítanak, aki teheti, hívja a kerékpározó kollégáit, vagy eddig még nem bringázó ismerőseit, indítsák együtt a napot!

Az se keseregjen, aki lemaradna az önkormányzat által felajánlott reggeliről, Józsefvárosban több szervezet is részt vesz az akcióban. A BKK már reggel 7-től egészen 9-ig várja a korgó gyomrú érdeklődőket a Rákóczi téren. Fél 8 és 10 között a Bókay utca 44–46. szám alatt az EPAM System Kft. munkatársai is kínálnak némi harapnivalót. 8 és 10 között pedig a Bókay János utca 36–42. szám alatt a Nokia Solutions and Networks Kft. reggelijéhez is be lehet csatlakozni.

A későn kelők sem maradnak ki a buliból: a Kerékpáros Klub uzsonnával készül a Múzeum körút 1. szám alatt délután 4 és 6 óra között.

A kerületen kívüli helyszínekről itt tájékozódhatnak.

A szervezők arra figyelmeztetnek, hogy az eseményen kép- és hangfelvétel készülhet. A részvétellel a résztvevő hozzájárul ahhoz, hogy az ott készült fotókat az önkormányzat és cégei publikálhassák a social media felületeiken, és további kommunikációs anyagokban felhasználhassák.

Nyitókép: Huszár Boglárka

Kapcsolódó cikkek

2026. október 13.
Miért látunk jóval kevesebb hajléktalan nőt az utcákon, mint férfit? Miért maradnak sokan bántalmazó kapcsolatban akkor is, ha menekülni szeretnének? És mit ér a szociális munkások erőfeszítése, ha a szállón élő embernek még arról sincs lehetősége dönteni, kivel osztja meg a szobáját? Ezekről a kérdésekről beszélgettek szociális szakemberek és feminista aktivisták a Józsefvárosi Múzeumban. A kerekasztalon az is kiderült, hogy a női hajléktalanság jóval összetettebb jelenség annál, mint amit az utcán látunk belőle.
2026. október 13.
Hogyan működik a józsefvárosi részvételi költségvetés az ötlet megszületésétől a szavazáson át a megvalósításig? Milyen problémákból születnek a javaslatok, hogyan formálódnak közösségi üggyé, meddig élhetnek tovább, és milyen hatása lehet egy-egy kezdeményezésnek?
2026. október 12.
Józsefvárosban négy éve folyik egy olyan program a gyerekek számára, amiben az étkezésen, ételkészítésen keresztül ismerik meg az ökológiai fenntarthatóság komoly kérdéseit.

További cikkek

2026. október 13.
Miért látunk jóval kevesebb hajléktalan nőt az utcákon, mint férfit? Miért maradnak sokan bántalmazó kapcsolatban akkor is, ha menekülni szeretnének? És mit ér a szociális munkások erőfeszítése, ha a szállón élő embernek még arról sincs lehetősége dönteni, kivel osztja meg a szobáját? Ezekről a kérdésekről beszélgettek szociális szakemberek és feminista aktivisták a Józsefvárosi Múzeumban. A kerekasztalon az is kiderült, hogy a női hajléktalanság jóval összetettebb jelenség annál, mint amit az utcán látunk belőle.
2026. október 12.
Józsefvárosban négy éve folyik egy olyan program a gyerekek számára, amiben az étkezésen, ételkészítésen keresztül ismerik meg az ökológiai fenntarthatóság komoly kérdéseit.
2026. október 10.
Józsefváros tele érdekes műhelyekkel, kisiparosokkal, és van ahol a gyártáson túl tanítással és közösségépítéssel is foglalkoznak: Biró Gergő szitanyomó műhelyében jártunk.

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.