Az ügy előzménye 2015-re nyúlik vissza

2026. július 11.

Újraindult a büntetőeljárás a káptalanfüredi visszaélések miatt

Három éve tett feljelentést a Józsefvárosi Önkormányzat, a NAV most arról tájékoztatta Pikó András polgármestert, hogy mégis folyik a vizsgálat.

Pikó András a Facebook-oldalán jelentette be, hogy újra folyik az eljárás a káptalanfüredi tábor felújítása-átalakítása során elkövetett visszaélések miatt.

„Az igazság végül mindig kiderül. Tájékoztatást kértem arról, hogy áll a NAV nyomozása a káptalanfüredi gyermeküdülő Fideszhez köthető visszaéléseinek ügyében, amelyben három éve tettünk feljelentést. A Fidesz vezette önkormányzat ugyanis a káptalanfüredi gyermektábor átépítése kapcsán közel 400 millió forintot adott át az akkor még Simicska Lajoshoz kötődő Veszprém Handball Team Zrt.-nek, amely azonban nem tudott szabályosan elszámolni ezzel az összeggel. Így

alappal merült fel a költségvetési csalás és az okirat-hamisítás gyanúja.

A NAV mellékelt válaszából kiderül, hogy a korábban leállított büntetőeljárás újra folyamatban van az ügyben. Reméljük, hogy a választás után megszűntek a politikai fékek, így egy kicsit kapkodósabb lesz az eljárás” – írta Pikó András.

Az ügyben a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) bűnügyi igazgatóságának Fejér megyei vizsgálati osztálya folytat nyomozást költségvetési csalás bűntettének gyanúja miatt.

Az ügy több mint tíz évre, Kocsis Máté polgármestersége és Simicska Lajos Fidesz-pénztárnoksága idejére nyúlik vissza.

A káptalanfüredi gyermektábor 1969 óta a kerületé, akkor még úttörőtábornak nevezték. A hatvanhárom faház és a kiszolgáló létesítmények idővel elavultak, és 2010-től 2014-ig részleges felújításokba kezdett a Kocsis Máté vezette önkormányzat.

A teljes felújításra azonban nem volt elég pénz, és ekkor kezdeményezte Kocsis Máté, aki a Magyar Kézilabda Szövetség elnöke is volt, hogy a Simicska által támogatott veszprémi kézilabdaklubbal, pontosabban annak cégével kössenek megállapodást arra, hogy a tábort kézilabdás edzőtáborrá fejlesszék ki, konferenciaközponttal, sportcsarnokkal, öltözőkkel, kültéri futópályával, hiszen a közeli veszprémi klubnak ez szinte hazai pálya. Ez tao-pénzek bevonását is jelentette, és az állam is beszállt 300 millió forint támogatással.

Erről több cikkben is írtunk. A káptalanfüredi tábor viszontagságos történetét (és szebb pillanatait) írásainkban végigkövetheti.

A történet lényege, hogy a beruházás nem készült el, és az önkormányzatot legalább 378 millió forintos anyagi kár érte, emiatt tett 2023 áprilisában feljelentést Pikó András polgármester.

A feljelentést azonban nem követte gyors vizsgálat, és a mai napig nincs lezárva az ügy.

Nyitókép: Nagy Dániel

Kapcsolódó cikkek

2026. október 13.
Hogyan működik a józsefvárosi részvételi költségvetés az ötlet megszületésétől a szavazáson át a megvalósításig? Milyen problémákból születnek a javaslatok, hogyan formálódnak közösségi üggyé, meddig élhetnek tovább, és milyen hatása lehet egy-egy kezdeményezésnek?
2026. október 12.
Józsefvárosban négy éve folyik egy olyan program a gyerekek számára, amiben az étkezésen, ételkészítésen keresztül ismerik meg az ökológiai fenntarthatóság komoly kérdéseit.
2026. október 12.
Október 20-án lesz a Józsefvárosban aktívan tevékenykedő civil szervezetek, közösségek és csoportok fóruma a Napházban, ahol a kerület civil stratégiáját beszélhetik meg.

További cikkek

2026. október 13.
Hogyan működik a józsefvárosi részvételi költségvetés az ötlet megszületésétől a szavazáson át a megvalósításig? Milyen problémákból születnek a javaslatok, hogyan formálódnak közösségi üggyé, meddig élhetnek tovább, és milyen hatása lehet egy-egy kezdeményezésnek?
2026. október 12.
Október 20-án lesz a Józsefvárosban aktívan tevékenykedő civil szervezetek, közösségek és csoportok fóruma a Napházban, ahol a kerület civil stratégiáját beszélhetik meg.
2026. október 12.
Az Erkel Színház szeptemberi tűzijátéka nemcsak a kutyákat riasztotta meg a Pápa tér környékén, hanem a színház és az önkormányzat között hónapok óta húzódó parkolási egyeztetésekre is kihatott. 

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.