Július 20. és augusztus 1. között

2026. július 13.

Programszünet lesz a Kesztyűgyárban, de a gyerekek nem maradnak közösségi terek és programok nélkül

Felújítás miatt tíz napig nem lesz program a házban.

Festés miatt tíz napra bezár a Kesztyűgyár július 20. és augusztus 1. között. A közösségi házban utoljára a covid idején volt felújítás, amikor az intézmény egyébként is zárva volt – mondta lapunknak Csőke Zita, a Kesztyűgyár igazgatója. „A lépcsőházat vagy a zsibongót nem lehet úgy kifesteni, hogy folynak a programok, muszáj megejtenünk most ezt a felújítást, mert ráfér az épületre” – mondta az igazgató. A nyár a legalkalmasabb időszak az ilyen munkálatokra: „évközben semmiképpen sem akartuk a tanodát és a mentorprogramot szüneteltetni, és nyáron amúgy is kevesebb a program és a látogató is”.

Amellett, hogy megszépülnek a közösségi terek és a ház belső terei, lesz lehetőség a kerületi gyerekeknek a programokon való részvételre: „működik a Fido park, a Dankó udvar, és a nyári táborunk is zavartalanul működik az Orczy-parkban”. A Kesztyűgyár dolgozói nem csak a napközis tábor miatt nem pihennek: „a munkatársak a csukott ajtók mögött is gőzerővel dolgoznak a következő évad programjainak tervezésén” – mondta lapunknak Csőke Zita.

Nyári tábor az Orczy-parkban

A Kesztyűgyár a zárás után újraindítja összes eddig megszokott programját (a legelső ilyen, a nyugdíjas pingpong augusztus 3-án, reggel 9-kor lesz), a tervek szerint augusztus 27-én pedig a szokásos nyárzáró bulijukat rendezik meg.

Fotók: Huszár Boglárka

Kapcsolódó cikkek

2026. október 13.
Hogyan működik a józsefvárosi részvételi költségvetés az ötlet megszületésétől a szavazáson át a megvalósításig? Milyen problémákból születnek a javaslatok, hogyan formálódnak közösségi üggyé, meddig élhetnek tovább, és milyen hatása lehet egy-egy kezdeményezésnek?
2026. október 12.
Józsefvárosban négy éve folyik egy olyan program a gyerekek számára, amiben az étkezésen, ételkészítésen keresztül ismerik meg az ökológiai fenntarthatóság komoly kérdéseit.
2026. október 12.
Október 20-án lesz a Józsefvárosban aktívan tevékenykedő civil szervezetek, közösségek és csoportok fóruma a Napházban, ahol a kerület civil stratégiáját beszélhetik meg.

További cikkek

2026. október 12.
Kertészeti munkák kezdődtek október 12-én a Kálvária téren, új évelőágyásokat alakítanak ki a JGK kertészei.
2026. október 11.
Reprezentatív felmérés készült a nyári hőhullámok tapasztalatairól, mely alapján a kerületieket különösen próbára tették a forró napok.
2026. október 10.
A Bródy Sándor utca 4. és a Kőfaragó utca 12. előtt forgatják az Üvegház című, Carl Lutz svájci diplomata életéről szóló játékfilm egyes jeleneteit. Október 15. és 30. között időszakos korlátozásokra kell számítani.

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.